Csendesen feküdtünk egymás mellett az ágyba. Fejem Joel vállán pihent, kezeinket összekulcsoltuk a hasán. Mélyet szippantottam szerelmem bőrének kellemes illatából. Hallottam szívének egyenletes dobogását, amitől máskor rosszul lettem volna – most teljes nyugodtsággal hallgattam. Joel csókot nyomott a homlokomra, majd nagyot sóhajtott. Először megrémültem, hogy valami elszomorította, de rájöttem, szó sincs erről.

-         Megőrjítesz Deby – suttogta.

Halkan kuncogtam rajta, mire ő is nevetni kezdett. Alig hallottam, inkább csak éreztem.

-         Nem szánt szándékkal teszem – somolyogtam.

-         Kétlem.

Csendesen nevettünk, amikor megszólalt a gyomrom. Zavarba jöttem a korgástól, ezért úgy döntöttem, eszek valamit, amit a hűtőben találok.
Gyorsan felhúztam a bugyimat a takaró alatt, majd magamra kaptam a vékony cipzáras felsőmet, aztán kikászálódtam az ágyból, és átmentem a konyhába. Nem vártam, hogy Joel azonnal utánam jöjjön, mert úgy voltam vele, biztosan pihenni szeretne egy kicsit.
Elővettem egy csomag fasírtot, és a konyhalapra tettem. Meghámoztam néhány krumplit és feltettem főni, közben el kezdtem sütni négy darabot a fasírtból. Kettő Joelnek, kettő nekem.
Mire mindet megsütöttem, a krumpli megfőtt. Leöntöttem róla a vizet, összetörtem, összekevertem vajjal és tejföllel, majd mielőtt nekiálltam volna tálalni, megálltam a szobám ajtajában.

-         Te nem vagy éhes? - kérdeztem.

-         Mint a farkas – mosolygott.

-         Vagy mint a leopárd – kacsintottam.

Visszamentem a konyhába, elővettem két tányért és szedtem rá kaját. Leültem a kis asztalhoz, közben kinéztem az ablakon. Nem akartam elrontani a hangulatot, ezért nem szóltam Joelnek a sötét alakról, aki a szomszéd ház udvarán állt és nézett befelé, majd eltűnt.
Megborsoztam a krumplit, majd elkezdtem enni. Ekkor jelent meg Joel félmeztelen, egy szál farmernadrágban. Éreztem, hogy elvörösödök, miközben a tökéletes testét figyeltem.
Félrekaptam a tekintetemet és a korai vacsorámat figyeltem.
Míg én bekaptam, elrágcsáltam és lenyeltem egy falatot, leopárdom ezt háromszor ismételte meg. Nem is értettem, miért lepődtem meg rajta egyáltalán. Mind emberileg, mind alakváltóilag éhes volt, én pedig szinte elszégyelltem magamat, hogy csak kettő fasírtot csináltam fejenként.
Én a kajám felét se ettem meg, amikor Joel elégedetten hátradőlt a székén.

-         Köszönöm – somolygott.

-         Egészségedre!

Felállt a székről, leguggolt mellém és mélyen a szemembe nézett. A szívem majd kiugrott a helyéről, pedig még csak hozzám sem ért.

-         Biztos, hogy éhes vagy?

Ebben a pillanatban már nem tudtam, éhes vagyok-e egyáltalán.
Óvatosan megráztam a fejemet, mire Joel elmosolyodott. Bal kezével a térdeim alá nyúlt, a jobbal pedig átkarolta a hátamat, majd felemelt a székről a levegőbe. Megpuszilt, majd elindultunk a szobám felé. Tudtam, hogy mi következik, de eszem ágában sem volt ellenkezni.

Ragaszkodtam hozzá, hogy egyedül tusoljak. Nem azért, mert nem lett volna romantikus Joellel csókolózni a zuhany alatt, egyszerűen csak imádtam egyedül fürdeni. Befoglaltam az egész helyiséget, mintha az egész fürdőszoba csak az én birtokom lett volna.
Elidőztem a meleg víz alatt., hajmosás közben pedig felidéztem a történteket. A nyakam bizsergett az emlékek áradatától. Lemostam magamról a habot, majd megtörölköztem.
A tükörképem valahogy megváltozott. Mintha egy másik lány nézett volna rám a tükörből, akivel nagyon hasonlítunk, ő mégis szebb. A tekintete ragyogott, az arca boldogságot sugárzott, és... Jézus! Mi az ott a nyakán?
Közelebb léptem a tükörhöz, hogy meg tudjam vizsgálni a nyakamat. Két piros félholdat vettem észre, de fogalmam sem volt, hogy mikor, és hogyan került oda. Egyáltalán nem emlékeztem rá, hogy Joel megharapott-e. Sőt, ezen a téren majdnem minden kiesett.
Megtörölköztem, felvettem a fehér neműket, majd visszamentem a szobámba. Mielőtt nekiálltam volna ruhát válogatni, megálltam az ajtóban és Joelre sandítottam.

-         Te harapsz?

Zavart volt a tekintete, de mosolygott.

-         Azt hittem, hogy nem veszed észre. Egyébként igen, előfordul, hogy testi kapcsolat során kicsit... megvadulunk.

Éreztem, hogy elvörösödök. Szerencsére már besötétedett, így Joel ezt nem láthatta.

-         Nem láttál még Hilary testén ilyen nyomokat? - kérdezte.

Eszembe jutott a nap, jó pár héttel ez előttről, amikor egész nap Hillyvel lógtam és észrevettem a nyakán a két félhold alakú nyomot. Furcsálltam is, meg akartam kérdezni Joeltől, mi volt az, de végül úgy megfeledkeztem az egészről, ha most nem láttam volna magamon, valószínűleg sokáig nem is emlékeztem volna rá.

-         De – bólogattam. - De miért nem emlékszem rá?

Joel elmosolyodott. Nem értettem, viszont láttam rajta, hogy meg fogja magyarázni.

-         Olyan extázisba hozza az embert az alakváltó harapása, hogy nem emlékszik rá. Kitörlődik a memóriájából.

-         Miért?

Leopárdom megvonta a vállát.

-         Nem tudom. Így van és kész – kacsintott.

Felkapcsoltam a villanyt, majd a szekrényemhez sétáltam és kipakoltam belőle néhány ruhadarabot. Nem válogattam sokáig, egy egyenes szárú farmert, egy leopárdmintás aszimmetrikus felsőt, és egy vastag talpú, hosszított szárú tornacipőt választottam. Nem akartam túlzottan kiöltözni, ezért maradtam a viszonylag laza szerelésnél. Az egyébként is jobban illett hozzám, mint egy ruha magas sarkúval.
Felöltöztem, majd megszárítottam a hajamat. Leültem a fésülködőasztal elé, hogy elkészítsek magamnak egy egyszerű parti sminket. Addig, míg elkészültem, Joel is megfürdött, majd felöltözött. Neki nem tartott annyi ideig, mint nekem.
Kölcsönvettem Mischa bőrdzsekijét, majd levettem a kocsi kulcsot az akasztóról. Odaadtam Joelnek, hadd vezessen ő. Anyáméknak még egy kis ideig egyáltalán nem lesz rá szükségük.
Mielőtt elindultunk, belenéztem a tükörbe. Örültem, hogy hosszú a hajam, mert így tökéletesen eltakarta Joel harapásának nyomait. Nem volt kedvem erről magyarázkodni.
Ahogy beszálltunk az autóba, szerelmem megjegyezte, hogy gyors beugrunk Abrahamhez, aztán mehetünk a többiekhez bulizni.
Abraham otthon volt, felvillanyozódott, amikor meglátott minket. Amíg Joel átöltözött, lent beszélgettem az apjával. Elmondta, hogy átmegy az egyik barátjához, kártyázgatnak, sörözgetnek egy kicsit. Közöltem vele, nagyon is jól teszi, hiszen senkit sem lehet arra kötelezni, hogy egyedül legyen otthon szilveszter éjjelén, amikor mindenki más ünnepel.
Elindultunk Chace és Hilary otthonához. A házacska megérkezésünkkel teljesen megtelt. Mindenki vidáman fogadott minket, én pedig jót mosolyogtam rajta, hogy azért az alakváltók is tudnak inni, bár a magas testhőmérsékletüknek köszönhetően jóval több alkoholra van szükségük a részegséghez, mint az embereknek. Mint például nekem.
Odamentem az egyetlen nőtársamhoz és átöleltem. Hilly most is végtelenül kedvesen viselkedett.

-         Milyen volt Grants Pass? - érdeklődött.

-         Igazán tetszett, tényleg. Azt hittem, hogy rosszabb lesz – vallottam be.

-         Mischáék maradtak?

-         Igen. Ők majd másodikán jönnek haza.

Hilary somolyogva elnézett a vállam fölött, pont a leopárdomra.

-         Kihasználhatnátok – suttogta, és most az egyszer biztos voltam benne, hogy a többiek nem hallják, mert akkora robajjal pókereztek, az szó szerint nem emberi.

Zavartan elmosolyodtam, majd nagyon óvatosan megigazítottam a hajamat, hogy Hilly láthatta Joel harapásának nyomait. Kíváncsi voltam a reakciójára, de nagyon reméltem, hogy nem fogja hangosan kinyilvánítani a gondolatait.
Teljesen megnyugodhattam, mivel Hilly egy pár pillanatig tátott szájjal nézte a félholdjaimat, majd elnevette magát és belecsapott a tenyerembe. Viszont nem bírtam nem észrevenni, hogy egyértelmű jeleket küldött Chace felé. Rám nézett, aztán Joelre, majd megtapintotta nyakán Chace harapásnyomát.
Megböktem Hilaryt, hogy gyorsan fejezze be, de addigra késő volt, mivel a falkavezér felpattant a helyéről, ledobta kártyáit az asztalra – színe volt – és belecsapott Joel tenyerébe.
Úgy éreztem, rögtön elsüllyedek szégyenemben. Mindenki tudta ennek a jelentését.
Joel száz százalékosan nyugodt volt, nevetett, én viszont fülig vörösödtem. Gyilkos szemekkel néztem Hilaryre, mivel másra nem mertem ránézni, annyira zavarba jöttem.

-         Muszáj volt? - sziszegtem Hillynek.

-         Naná! - nevetett.

Bort öntött két pohárba, az egyiket odaadta nekem. Koccintottunk, majd mindketten kortyoltunk egy kicsit a hűs italból. Letettem a poharat, majd levettem Mischa bőrdzsekijét és feltettem a kabátakasztóra. A hajamat úgy igazítottam, hogy senki se láthassa a harapást.
Egy idő után oldódott a hangulat, Hilly és én is beálltunk kártyázni. Chace segített a szerelmének, nekem viszont egyáltalán nem kellett, jól tudtam játszani. Még Los Angelesben az iskolai bajnokságot is megnyertem. Igaz, akkor nagyon nagy szerencsém volt.
Minden esetre sorban ejtettem ki a srácokat. Először Christ, aztán Lewist, Bent, Pennt, utánuk már Hilary is csatlakozott a kiesettekhez. Liam, Chace, Joel és én maradtunk az utolsó körökben. Az idő repült, észre se vettem, hogy mennyire gyorsan eltelt. Csak azt vettem észre, hogy Joel kiesett, aztán Chace is, végül Liam és én maradtunk.

-         All-in – mondta Liam.

Pókerarcot próbált vágni, de láttam, borzasztóan izgatott. Ő alapból indulatos srác volt, nem igazán tudott uralkodni magán. Most is így történt.

-         Legyen.

Én is betoltam az összes zsetonomat középre, Liam pedig letett az asztalra egy sort. Kifújtam a levegőt, mert én már tudtam, hogy győztem, bár Liam még reménykedett, hogy nekem sornál gyengébb lapjaim vannak. Feszült arccal figyelte, ahogy leraktam az asztalra a full house-t.
Liam majd leesett a székről, én pedig felugrottam és kiáltottam:

-         Én nyertem!!!

A fiúk és Hilly őrjöngésbe kezdtek, Joel pedig felkapott és megcsókolt. Miután letett, kezembe vettem az italomat és egy húzásra megittam.
Elfáradtam a kártyázásban, és pont leültem volna a kanapéra, amikor megszólalt a telefonom. Mielőtt felvettem, átöleltem Liamot és megpróbáltam lenyugtatni, hogy ne aggódjon, ő lett a második, az sem rossz helyezés. 
A fürdőszobába mentem, mert ott nem volt nagy hangzavar. Benyomtam a telefont és a fülemhez tartottam. Arra gondoltam, talán Mischa vagy Matt az, megkérdezni, minden rendben van-e. Legnagyobb meglepetésemre teljesen más hívott.

-         Tessék – szóltam bele.

-         Deby, Alexis vagyok.

Mély levegőt vettem. Volt egy olyan érzésem, hogy semmi sincsen rendben. Pedig reménykedtem benne, hogy nem csinál semmi őrültséget, de megérzésem szerint nem bírta ki.

-         Szia, mi újság?

Pár pillanatig csend lett a túloldalon, én pedig ahogy koncentráltam, úgy hallottam, mintha épp leszállna egy repülő. A szívem a torkomba vert, és bár Alexis még semmit sem mondott, máris sejtettem, hogy nem bírta türtőztetni magát.

-         Értem tudnál jönni? - kérdezte.

Nagyot dobbant a szívem. Mi a francot csinált ez a lány?

-         Hol vagy?

-         A reptéren, Arcatában.

Homlokon csaptam magamat. Ez valami hihetetlen! Hogy tudta rávenni Evelynt, hogy elengedje teljesen egyedül, a nélkül, hogy szóltak volna nekem?
Villámcsapásként ért a felismerés: biztosan megszökött. A fejem megfájdult az idegességtől.

-         Alexis, elszöktél? - kérdeztem.

Sóhajtott. Nekem már ennyi is elég volt válasznak, de azért folytatta.

-         Összevesztem anyával és azt mondtam, hogy sétálok egyet.

-         De hogyan vettél jegyet?

-         Tudom a bankszámlaszámát...

Innentől kezdve minden teljesen tiszta lett. Mély levegőt vettem, hogy le tudjam nyugtatni magamat. Legszívesebben én magam leszidtam volna, de tudtam, nem hagyhatom ott a reptéren teljesen egyedül.

-         Maximum negyed óra és ott leszek – mondtam.

Nem vártam meg, mit felel, kinyomtam a mobilt. Legszívesebben azonnal hívtam volna Mischát, de úgy döntöttem, egyelőre nem szólok neki Alexisről. Azon voltam, hogy elmenjek érte a reptérre, kioktassam, majd biztonságban tudjam. Aztán ha más nem, reggel telefonálunk Grants Passbe, hogy Alexis Blue Lakeben töltötte a szilvesztert, minden oké.
Szinte kirontottam a fürdőszobából és magamra kaptam a dzsekit. Mindenki engem nézett.

-         Mi történt? - kérdezte Joel.

-         Alexis megszökött. Az arcatai reptéren vár rám.

-         Veled megyek.

-         Nem kell. Van jogosítványom, és szeretném kioktatni.

-         De a vámpír...

Joel erősködött, én viszont határozottan nem akartam, hogy velem jöjjön. Egy kis egyedüllétre volt szükségem, nyugalomra, hogy átgondolhassam a történteket.

-         Nem fog megtámadni – minden mondatom határozott volt.

-         De ittál!

-         Mindenki ivott – néztem körbe. - Nemsoká jövök.

Felkaptam a kulcsot a szekrényről, majd kiviharzottam a házból. Dühös voltam Alexisre, mert végre jól éreztem magam, úgy tűnt, ez lesz életem legjobb szilvesztere, erre mindent tönkretett a makacsságával.
Beszálltam a kocsiba és úgy elhajtottam a ház elől, mint egy őrült. Ameddig nem értem ki a rezervátumból, le se vettem a lábamat a gázról.
Reménykedtem benne, hogy ilyenkor nem futok össze egy rendőrrel sem. Nem a jogosítvány miatt, bár az sem volt nálam. Nem ittam sokat, két pohár bort mindössze, de a zsaruk nem dicsérnének meg, hogy csak ennyit ittam, nem pedig két üveggel.
Ahogy leparkoltam a kocsival, már ugrottam is ki belőle és berohantam az épület várótermébe.
Alexis ott ült az egyik széken, a telefonjával babrált. Azonnal észrevett, el is tette a mobilját az oldaltáskájába. Annyira szomorúan nézett rám, szinte megesett rajta a szívem. Egy pillanatig azon tanakodtam, talán nem kellene leszidnom a meggondolatlansága miatt, de rájöttem, azzal semmire sem mennénk. Ráadásul annyi mindent terveztem mondani, hogy ebben a percben egyikre sem emlékeztem.

-         Köszi, hogy kijöttél értem – mondta.

-         Csak nem hagyhattalak itt egyedül – feleltem. - De ez nem jelenti azt, hogy épp bőrrel megúszod a dolgokat, ugye tudod?!

Alexis bólogatott, de somolygott. Úgy vettem észre, egyáltalán nem érdekelte, hogy leszidom-e vagy sem, mert legalább velem – velünk, fiatalokkal – töltheti a szilvesztert.
Ahogy beültünk a kocsiba, elkezdtem a mondókámat.

-         Nem erőltetheted rá másokra az akaratodat! Nem azért nem akartam, hogy velünk gyere, mert nem kedvellek, egyszerűen ez a társaság nem neked való! És egyébként is mondtam, hogy még magamra se tudok vigyázni, Joel nem véletlenül figyeli minden léptemet! Egyáltalán nem lerázni akartalak, és nem véletlenül mondtam, hogy ez az egész nem jó ötlet!

Alexis nem felelt semmit, de láttam rajta, hogy minden szavamra figyel. Ez nagyon meglepett.
Nyugodt hangon folytattam.

-         Levelet sem hagytál, hogy legalább tudják, hova mentél?

-         Leírtam egy lapra, hogy Blue Lake. Innen kezdve sejthetik.

Mély levegőt vettem, és ekkor vettem észre, hogy megint a körmömet rágom. Pedig már egy ideje leszoktam róla, főleg azért, hogy minél tökéletesebbnek tűnjek Joel szemében.

-         A barátaim igen összeszokott társaság. Ne lepődj meg, ha nem csap le rád egyből mindenki.

Alexis halkan nevetett.

-         Fiatalok között is jobb kuksolni.

Ettől a pillanattól kezdve az útra koncentráltam. Ahogy bekanyarodtam Blue Lake utcáira, beletapostam a gázba. Kicsi város, gyorsan áthajtottam rajta. Onnantól már csak pár percnyire voltam az alfa hím otthonától. Alig vártam, hogy megérkezzünk.
Amikor megláttam a ház fényeit, fellélegeztem. Rendőrök és vámpírok nélkül megúsztam a kis kirándulást a reptérre. Se a börtönben, se vámpírként nem kellemes elkezdeni az újévet.
Éppen csak kiszálltunk az autóból, Joel azonnal ott termett előttünk. Láttam rajta, hogy őrülten ideges volt az utóbbi percekben.
Magához ölelt, majd Alexis felé fordult.

-         Te aztán baromi akaratos vagy!

-         Anyámat úgyse érdeklem, akkor miért ne?

Egy pillanatig egyet értettem vele, aztán inkább beinvitáltam a házba a hidegről.
Odabent teljesen felhőtlen volt a hangulat. A srácok sokat ittak – a vérük engedte – pedig én ettől a mennyiségtől már rég padlóra kerültem.
Mindenki ránk nézett. Felsoroltam a falkából mindenkit, de nem hagytam ki Hilaryt sem.

-         Mindenki, ő Alexis – fejeztem be a bemutatást. - Csak tizennégy éves, szóval ne tervezzetek semmit!

A srácok felnevettek, Alexis pedig a legnagyobb nyugodtsággal velük nevetett. Leült Liam és Chris közé, mintha megérezte volna, hogy kik a legnagyobb szájú szinglik a csapatban.
Aggódó pillantással figyeltem újdonsült unokatestvérem minden mozdulatát. Chace, Hilly, Joel és én külön asztalnál ültünk, mi erősítettük a falka komolyabb részét. A többiek hangosan nevettek, ettek, ittak és megjátszották magukat Alexis előtt. Pont ezért figyeltem oda annyira. Főleg amikor kiment rágyújtani. Nem értettem, miért, de meglepődtem azon, hogy dohányzik.
Észre sem vettem, mennyire eltelt az idő. Hamarosan a tévében megszólalt a himnusz, végighallgattuk. Joel óvatosan magához ölelt és megcsókolt, majd kezünkbe vettünk egy-egy pohár pezsgőt, majd körbementünk mindenkivel koccintani.
Háromnegyed egy körül visszavonultam a mosdóba, Hilary pedig egy perc múlva már jött is utánam. Tudtam, hogy kérdezgetni akar, mi történt. Előre zavarba jöttem tőle.

-         Mondj el mindent! - Hilly leült a kád szélére.

-         Ne már – zavartan nevettem, majd nagy levegőt vettem és elhadartam a lényeget. - Sikerült rávennem, pedig állandóan attól tart, hogy csak félelemből teszem.

Hilary értetlen tekintetére azonnal magyarázni kezdtem.

-         Tudod, a vámpír miatt...

-         Ja, igen – bólintott. - És igaza van?

-         Mi? Nem. Oké, tartok tőle – vallottam be –, de nem azért erősködtem. Akartam.

Hilary mosolygott, majd megvárta, míg elkészülök. Örültem neki, hogy nem viselkedett tolakodóan. Kicsit sem vágytam arra, hogy minden tövéről hegyére kikérdezzen, ezzel óriási zavarba hozva engem. Hilly azonban teljesen más. Ő olyan lány, aki csak addig érdeklődik, ameddig illik. Aztán ha látja, már kellemetlen a téma, mosolyogva eltereli a szót.
Ahogy kimentünk a fürdőszobából, azonnal szembetűnt, hogy nem látom Alexis szőke fejét a sok barna arc között. Sejtettem, hogy megint kiment cigizni, de furcsának tartottam, hogy egy fiú se ment ki vele, pedig eddig mindig kikísérte valaki. Rossz érzésem volt.
A szívem a torkomban dobogott, miközben odamentem a srácokhoz.

-         Hol van Alexis? - kérdeztem.

-         Kiment cigizni – felelte Ben.

Az ajtó felé fordultam, de nem láttam kint senkit. Egyre jobban aggódtam.
A nélkül, hogy felvettem volna a kabátomat, kimentem a fagyos éjszakába. Arra gondoltam, csak arrébb sétált a ház másik oldalára, de amikor megláttam a földön az égő cigarettát, villámcsapásként ért a felismerés: biztosan nem lépett le.

-         Alexis!

Senki nem felelt, ezért újból kiáltottam.
Joel megjelent mellettem, szemeiből azonnal kiolvastam a választ: itt járt a vámpír.
A világ forogni kezdett velem, a térdeim felmondták a szolgálatot. Összeestem volna, ha Joel nem kap el. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy felfogjam: a vámpír elrabolta Alexist.
A fiúk azonnal felugrottak. Chace kiáltott Hillynek, hogy figyeljen rám, aztán minden leopárd kirohant a lakásból. Hallottam a kis robbanásokat, amikor átváltoztak, aztán elvesztettem az eszméletemet.

Amikor kinyitottam a szememet, nem fogtam fel azonnal, hol vagyok. Hirtelen nem is jutott eszembe, mi történt, csak egy név járt a fejemben: Alexis.
Felültem az ágyon, majd szétnéztem a szobában. Megláttam egy képet a falra akasztva, amin két ismerős arc mosolygott. Chace és Hilary. A hálószobájukban feküdtem.
Felkeltem az ágyról és belebújtam a cipőmbe. A tükörbe nézve gyorsan megigazítottam a hajamat, aztán kimentem a szobából. Tudni akartam, hogy mi történt. Ideges voltam.
Odakint Hilly és Joel várták, hogy felébredjek. A többiek valószínűleg még mindig az erdőt járták.
A tekintetükből azonnal levettem, semmi sincsen rendben. Összeszorult a gyomrom, a szívem hevesen vert. Könnyek homályosították el a látásomat.

-         Hol van Alexis? - suttogtam.

Joel arckifejezése nem változott, de láttam, hogy izmai megrendültek.
Felállt a székről és magához ölelt. Éreztem leheletét, ami utat tört magának a hajamon keresztül a nyakamig. Izmos karjaival erősen fogott, nehogy megint összeessek, vagy valami hasonló.
Mikor összeszedtem magamat, leültem az egyik székre és ásványvizet iszogattam.

-         Mi lesz, ha a vámpír megöli? Vagy ha átváltoztatja? - kérdeztem.

Joel tekintete kemény volt.

-         Ha átváltoztatja, akkor el kell pusztítanunk.

Nem szívesen mondta ki, tisztán láttam rajta. Ő is megkedvelte a lányt.
Mindhárman csendesen meredtünk magunk elé. A poharamat piszkáltam, a vízben lévő buborékokat figyelve. Nem terelte el a gondolataimat, de türtőztetni tudtam magamat.
Néhány percnyi várakozás után megszólaltam.

-         Mit fogunk mondani Mischának?

Felváltva néztem Hillyre és Joelre, akik állták a tekintetemet.

-         Azt, hogy nem jött ide – vetette fel az ötletet Hilary.

-         De hagyott egy papírt, amire rá írta a város nevét.

-         Nem probléma – jelentette ki Joel. - Elindult, de nem érkezett meg.

Kifújtam az öntudatlanul benn tartott levegőt. Ekkor vettem észre, hogy kissé kába vagyok.

-         Nem szabadott volna idehoznom – mondtam.

Elég sokszor fordult elő velem mostanában, hogy magamat hibáztattam mindenért. És tényleg, javarészt igazam is volt. Tettem olyan dolgokat, amiknek kellemetlen következményei lettek. Ennek ellenére én voltam az egyetlen, aki nem tagadta, hogy hibáztam. Mindenki más próbált megnyugtatni, ahogy most Joel is.

-         Nem te tehetsz róla. Ő jött ide, rád kényszerítette az akaratát. Te szóltál neki, hogy nem jó ötlet, ő viszont hajthatatlan volt. Nem tehettél ellene semmit.

Nem feleltem, csak bólogattam. Tudtam, hogy részben igaza van, de engem ez a tény mégsem nyugtatott meg. Alexis eltűnt, elrabolta egy vámpír, és ki tudja, mit tett – vagy tesz – vele. Lehet, hogy egyszerűen csak megöli, aztán megtaláljuk valahol a holttestét, de az is meglehet, hogy vámpírrá változtatja, és ellenünk uszítja. Akkor pedig a leopárdoknak kell végezni a lánnyal.
Egyik lehetőség sem kecsegtetett semmi jóval, Alexis számára pedig még úgysem.
Feleslegesen reménykedve néztem Joel szemeibe.

-         Mennyi az esélye annak, hogy nem csinál vele semmit és élve visszakapjuk?

Ahogy kimondtam, már tudtam is, teljes képtelenség, hogy így legyen, még is annyira szerettem volna azt hinni, hogy meg van rá a lehetőség.

-         Egy a millióhoz – mondta Joel.

Most az egyszer igazán jól esett volna egy kis hazugság, de leopárdom szavai kijózanítottak. Igaza volt, nem hibáztattam érte. Nagy a valószínűsége, hogy hamarosan előjön a falka többi tagja és megkövült tekintettel maguk elé meredve közlik, hogy semmit sem találtak.
Ahogy ezt kigondoltam, belépett az ajtón Chace, mögötte pedig a többiek. És majdnem minden úgy történt, ahogy én előre elképzeltem.
Hilly odabújt szerelméhez, aki egy rövid csók után rám nézett. Mindenki rám nézett.

-         Találtatok valamit? - kérdeztem.

Chace megrázta a fejét. A srácok maguk elé bámultak.

-         Egy ideig megvolt az illata, de keresztülrohant a lánnyal a kettőszáz kilencvenkilencesen, bele a folyóba. Onnantól kezdve fogalmunk sincs.

Egy olyan világban, amelyben én élek, egyszer elérkezik az idő, amikor erősen kell emlékeztetnünk magunkat, hogyan is kell lélegezni. Új unokatestvérem villámgyors elveszítése valóságos csapás volt az életemben. Eszembe jutott, mégis mit gondolna Mischa, ha megtudná, mi történt Alexissel? Vajon elmondaná Evelynnek? Ami pedig a legjobban fájt: Evelyn elképzelt reagálása. Mutatna egyáltalán bármiféle reakciót? Mélyen érintené, hogy a lányát megölték? Sokáig gyászolná, megtörten és csalódottan, mint egy édesanya, vagy hamar túltenné magát a veszteségen?
Joel magához húzott, velem együtt lélegzett. Ezekben a pillanatokban mindennél jobban esett a közelsége. Olyan megnyugtató volt.

-         Haza akarok menni – suttogtam, bár mindenki hallotta.

Senki sem kérdőjelezte meg a kívánságomat. Hilary egyből a bőrdzsekimért nyúlt, Joel pedig a kocsi kulcsaiért. Ő is felöltözött, aztán megvárta, míg mindenkitől elbúcsúzok.
Beindította a kocsit, majd kikanyarodtunk az útra.
Egyikünk sem szólt egy szót sem. Joel az utat figyelte, én pedig az erdőt kémleltem. Magamban abban reménykedtem, hogy egyszer csak meglátom Alexist, épen és egészségesen, de sehol nem találtam. Reményt vesztve sóhajtottam fel, miközben Joel leparkolt a ház mellett.
Kinyitotta nekem az ajtót, kisegített, majd bezárta a kocsit és rátette a riasztót. Én azonnal az ajtóhoz mentem és kinyitottam, még mielőtt Joel szét tudott volna nézni előttem, minden rendben van-e a házban. Gyorsan pótolta a hiányosságot, majd jelezte, teljesen tiszta.
A nappaliba mentem és bedugtam a villogót a konnektorba. Mély lélegzetvétellel figyeltem, ahogy hullámoztak a fények a karácsonyfán. Lélegzetelállítóan szép volt.
Letérdeltem a fa elé, majd ráültem a sarkamra. Joel is hasonlóképpen tett, de ő törökülésben ült, nekitámaszkodva a fotelnak. Szemeivel az arcomat kémlelte.

-         Azzal kezdődött az új évem, hogy megölték az unokatestvéremet – motyogtam.

Szerelmem nem szólt bele, csendben végighallgatta, hogy mit akarok mondani.

-         Van egy olyan érzésem, hogy ez egy jel. Nem ez lesz életem legjobb éve.

Lecsúsztam a bokámról a parkettára, aztán Joelnek dőlve sírni kezdtem. Szemeimből megállíthatatlanul folytak a könnyek, viszont egyébként is annyira jól esett sírni, nem is akartam elállítani őket. Jöjjenek, jönniük kell!
Joel egyik kezével a térdeim alá nyúlt, másik kezével pedig a hátamat fogta meg és az ölébe emelt. Magához ölelt, majd ringatni kezdett. Meglepett, amikor elkezdett dúdolni egy dalt, de a stressz erősebb volt a lepődöttségnél, én pedig álomba zuhantam.

Arra keltem fel, hogy csörög a mobilom. Nem tudtam, hol, csak a csengőhangomat hallottam. Nehezen bírtam kinyitni a szemeimet, és fel sem ismertem, hol vagyok. Mostanában ez elég sokszor megesett velem. Az utóbbi időben eszméletlenül megváltozott az életem.
Ahogy észbe kaptam, felismertem a szobámat. Hunyorogtam, beletelt egy pár pillanatba, mire kivettem Joel alakját a sötétben. Eszeveszettül kereste a mobilomat a táskámban.
Elmosolyodtam, majd odahajoltam hozzá és éppen csak belenyúltam a táskába, azonnal megtaláltam a telefont.
Addig tartott a kis vidámság, amíg meg nem láttam a kijelzőn a nevet: Mischa.
Joel azonnal kivette a kezemből, felvette és kihangosította.

-         Szia, Mischa – szólt bele, közben jelezte, hogy maradjak csendben.

-         Joel? Szia! Deby ott van?

Idegesen ráztam a fejemet jelezve, nehogy igent mondjon.
Felkapcsoltam a kislámpámat.

-         Éppen fürdik. Azt hiszem, elaludt a fürdőszobában...

Elmosolyodtam. Joel annyira jól hazudott! És még cuki is volt közben!

-         Felébresztettelek? - Mischa sokszor annyira lelkiismeretesen viselkedett.

-         Nem, igazából nemrég értünk haza.

-         Fél ötkor? Hú! Jó lehetett a buli!

Elmosolyodtam. Ezekben a percekben el is felejtettem, mi minden történt az utóbbi tíz órában, egészen addig, míg témához nem értünk.

-         Ja, az volt.

-         Én hülye – szinte láttam magam előtt, hogy Mischa összefogja a bőrt a két szeme között – majdnem elfelejtettem a lényeget, amiért hívtalak titeket.

-         Történt valami? - Joel hangja olyan volt, mintha tényleg nem tudta volna, mi a helyzet.

Megsimítottam leopárdom meleg bőrét, majd puszit adtam az arcára.
Mischa sóhajtott, én pedig összeszorítottam a fogaimat. Nem akartam újra hallani, de muszáj.

-         Alexis nincs nálatok?

-         Alexis? - Annyira jól játszott!

-         Tudod, Evelyn lánya, akivel megosztottátok a szobátokat!

-         Ja, Alexis! Miért is lenne itt?

-         Fogalmam sincs... - Mischa töprengett. - Az a helyzet, hogy leírta egy papírra, hogy Blue Lake, aztán összeveszett Evelynnel és lelépett. Sokáig azt hittük, hogy a városban császkál, de Evelyn és Grace kiakadtak, riasztották a rendőrséget. Most mindenki őt keresi, és ha ma nem kerül meg, akkor bekerül a nyilvántartásba, mint eltűnt személy.

Megint a körmeimet rágtam. Basszus, miért?!
Joel arca letört volt, nem éreztem semmi kellemeset, amikor rá néztem. Most nem ment.

-         Jézusom, szegény lány...

Mischa egyetértően hümmögött.

-         Ezt akartam megkérdezni. Most megyek és megpróbálom megnyugtatni sógornőmet.

-         Sok sikert!

Nagy levegő, és...

-         Joel!

Szerelmem érdeklődve nézett rám, én pedig megvontam a vállam.

-         Tessék?!

-         Ugye nagyon szereted a lányomat?

Éreztem, hogy az arcomba folyik a vér. Elpirultam, és ezt Joel is tisztán látta. Elmosolyodott.

-         Mindennél jobban.

-         Köszönöm.

Szinte láttam magam előtt Mischa mosolyát. Joel is ugyanezt tette, és valószínűleg egyértelmű, hogy a két mosoly közül az utóbbi nekem jobban tetszett.
Elköszöntek, majd leopárdom kinyomta a telefont és az éjjeliszekrényre tette.
Elfeküdt mellettem az ágyon, én pedig hozzábújtam. Parfümjének illata belengte a szobát, de testközelből még jobban tetszett. Szerencsére az utóbbi napokban már egyáltalán nem éreztem a harapási kényszert, mert most biztosan nem tudtam volna visszafogni magamat.

-         Matték csak holnap jönnek haza, addig miénk a ház! Nem akarod kihasználni?

-         Dehogyisnem! - Joel mosolygott, majd megcsókolt.