Arra ébredtem, hogy párnát dobnak a fejemre. Hunyorogtam, először nem ismertem fel a helyet, hogy hol vagyok. Semleges színű falak, fehér ágynemű, vigyorgó Cariba. Teljesen biztos voltam benne, hogy nem a szobámban aludtam, és nem is Joelnél. Ott nem látok ilyeneket.
Valaki rám ugrott, hangosan nevetett. Még sosem tapasztaltam ilyen kábaságot. Másnaposan se telt ennyi időbe, míg feleszméltem. Ez alkalommal azonban a szemeimet is alig bírtam kinyitni.

-         Kelj fel Deby! Már csak fél óránk van reggelizni, utána bezárnak ebédig!

Határozottan ismerősnek találtam a hangot, de a tulajdonosát csak akkor ismertem fel, amikor felültem az ágyon. Ashley ekkor mászott le rólam, közben nekem dobott egy párnát.

-         Jól van, csak még öt perc – kértem, és már feküdtem vissza.

Cariba ekkor megfogta a kezeimet. Álmomban se gondoltam volna, hogy egy százhatvan centi magas, ötvenöt kilós ázsiai lány bármikor is ki tudna ráncigálni engem az ágyból. Én körülbelül nyolc centivel magasabb, és közel tíz kilóval nehezebb voltam nála.
Mégis sikerült neki, a földön landoltam. Végül sikerült összeszednem magamat, bár kétségkívül sokáig tartott. Ennek ellenére közel negyed óra múlva melegítő ruhában, és sportcipőben sétáltam lefelé a lépcsőn. Ír reggeli volt a kaja, bacon, tojás, meg hasonlók. Egy pillanatig se kételkedtem abban, laktató-e, de úgy vettem észre, hogy csak nyammogtam rajta. Alea kilopkodta a tányéromról a bacont egy idő után.
Evés után visszamentem a szobánkba, úgy döntöttem, letusolok. A lányok máris rohantak ki a hóba, hógolyózni, angyalkákat csinálni, na meg persze hóembert. Össze is fogtak a többiekkel, és nekiálltak építeni egy óriásit. Nekem egyelőre nem volt erre szükségem.
Nem zártam be az ajtót, mivel tudtam, ha bárki meg szeretné nézni a szobát, nem a fürdővel kezdi. Beálltam a zuhany alá, valóságos megkönnyebbülésnek éreztem a meleg vizet. Tusfürdőm illata bejárta az egész fürdőszobát, én pedig reméltem, hogy annyira mélyen beleolvad a bőrömbe, hogy egész nap érezni fogom.
Hangokat hallottam, felkaptam rá a fejemet. Nem szóltam semmit, vártam egy kicsit. Továbbra is hallottam a lassú, megfontolt lépteket, remegni kezdtem. Féltem. Levegőt is alig mertem venni, nehogy az a valaki meghallhassa. Aztán csend következett.
Elzártam a vizet, majd kiszálltam a zuhany alól. Magam köré csavartam a törölközőt, és halkan az ajtóhoz sétáltam. Letérdepeltem, majd a kulcslyukhoz hajoltam.
Nagyjából ugyanabban a másodpercben egy másik, vérben forgó szem találkozott velem az ajtó túloldalán. Hátraestem, és sikoltani akartam, de nem mertem. Lábaimmal kitámasztottam az ajtót, nehogy bejöjjön. Szánalmas próbálkozás volt, de abban a pillanatban jobb nem jutott az eszembe.
Nem mertem újból kinézni, a pulzusom így is kétszázra emelkedett. Nagy levegőt vettem, és próbáltam lenyugtatni magamat.
Felálltam, majd megtörölköztem. A kezeim remegtek, félelemmel telve bámultam a nyílászárót minden másodpercben, miközben öltöztem. Fogmosás közben sem fordítottam hátat, inkább az ablakhoz mentem, és kinéztem a gyönyörű, havas tájra.
A hatalmas hóember szépen készült, tényleg olyan nagy volt, mint amennyire a csajok tervezték. Talán még annál is nagyobb. Joel is segített nekik. Úgy vettem észre, hogy a kirándulók megszokták szerelmem jelenlétét, de biztosra vettem, ha hazamegyünk, minden kezdődik majd elölről. Az egyiptomi srác, aki tök jó fej volt a téli szünetben, megint olyan morcos és félelmetes, mint a kigyúrt, izomarcú haverjai. Fogalmuk sem lehetett arról, azért ennyire izmosak és félelmetesek, mert a környéket védik a kegyetlen, érzelmek nélkül létező, őrjöngő vámpíroktól.
Erre a gondolatra nagyot dobbant a szívem, megfordultam. Fellélegeztem, egyedül voltam a fürdőben. Kiköptem a fogkrémet, kiöblítettem a számat, aztán visszamentem a szobába.
Nem ment valami egyszerűen. Remegő kezemet a kilincs felett tartottam, gyomrom összeszorult a félelemtől.

Legyen, aminek lennie kell – gondoltam. - Nem tölthetem az egész napomat itt!

Az egész annyira gyorsan történt. Lenyomtam a kilincset, szinte kitéptem az ajtót a helyéről, majd izgatottan körbenéztem. Teljesen egyedül álltam a szoba közepén. Senki más nem volt ott rajtam kívül. Végre fellélegezhettem.
Átöltöztem meleg ruhába, csizmát húztam a lábaimra, a jó meleg kabátommal egyhuzamban felhúztam a fejemre a sapkámat, aztán kimentem a szobából, az ajtót becsukva magam mögött.
Miközben lefelé siettem, felhúztam a kesztyűimet, és próbáltam elfelejteni a vérvörös szemet, amit a kilincslyukon keresztül láttam. Még így, húsz perccel később is felkavaró volt.
Éppen csak kiléptem a szálló ajtaján, már repült is felém egy hógolyó, pont a hasamon talált el. Nem átlagos golyónak éreztem, a szokásosnál jobban fájt. Mintha valaki izomból megcsavarta volna. Kerestem a dobót, de nem találtam. Senki nem jelezte, hogy ő lett volna.
Gondolni sem akartam arra, hogy a vámpír valamelyik fa ágán csücsül, közben pedig engem dobál. Elég viccesnek tűnt, ahogy elképzeltem, pedig tudtam, ha tényleg igaz, akkor kicsit sem poénos. Lesöpörtem a kabátomról a havat, és Joelhez sétáltam.

-         Jó reggelt – üdvözölt. - Jól aludtál?

-         Alig bírtam felkelni – feleltem, majd megpusziltam.

Egy pillanatra megfagyott, majd rám nézett. Azonnal leolvastam néhány, már igen jól ismert érzést az arcáról: dühöt, félelmet, aggodalmat, idegességet. Tudtam, hogy mire gondol.

-         A szobában járt, míg én tusoltam – suttogtam.

Joel arca megfeszült, szemeivel vadul pásztázta a környéket. A vámpírt kereste, láttam rajta, hogy remeg az idegességtől. Láttam már átváltozni, és tudtam, mindig ezzel kezdődik.

-         Hé, nyugodj meg! Nem változhatsz át mindenki előtt – próbáltam minél nyugtatóbb hangon beszélni. - Vegyél mély levegőt.

Úgy tett, ahogy kértem. Lassan sikerült megnyugtatnia magát, a remegés abbamaradt.
Megkért, hogy sétáljunk egyet, én pedig örömmel belementem. Megfogta a kezemet, még a kesztyűn keresztül és éreztem, mennyire forró a keze.

-        Ha vámpír van a közelemben, érzem a szagát, elfog a düh, felforr a vérem. Kitör rajtam a gyilkolási láz, reszketek, majd átváltozok. Ez történik, ha egy vámpírral találkozom. – magyarázta korábban.

Mikor eltávolodtunk a többiektől, az egész szállótól, akkor kezdtünk el beszélgetni. Joel megkért, meséljek el mindent, ami történt a szobában. Az összes apró részlet számított neki.
Én pedig beszéltem. Meséltem a léptekről, az azt követő csendről, de azt sem hagyta ki, amikor a szemünk a kulcslyukon keresztül találkozott. Ezzel nagyon felidegesítettem, megint remegni kezdett, szinte sugározta magából a hőt. Újból figyelmeztetnem kellett, hogy ezzel semmire sem megy. Nem hagyhat egyedül, hiszen akkor bármikor megjelenhet egy másik vámpír. Ezt pedig semmiféleképpen nem akarta megkockáztatni sem.
Eszembe jutott Matt ajánlata. Hívjam el Joelt is az ő családjához? Nekem se lesz a legszórakoztatóbb, akkor neki? De szükségem lehet rá! Egy ideig csendben tépelődtem magamban ezen a témán, végül döntöttem, elmondtam neki.

-         Matthew el akar vinni engem és Mischát a családjához Grants Passbe – jelentettem ki.

-         Mikor?

-         Két nap múlva, azt hiszem.

Pár pillanatig csendben lépdeltünk egymás mellett. Hagytam neki egy kis időt gondolkozni.

-         Matt felajánlotta, hogy te is eljöhetnél velünk – mondtam.

Levegőt sem mertem venni, míg nem válaszol.
Várt egy kicsit, aztán rám nézett, és elmosolyodott.

-         Reméltem, hogy így lesz, mert nem lenne a legkellemesebb futni utánatok, míg ti repülőztök, meg autókáztok – jegyezte meg.

-         Szóval eljössz?

-         Hát persze! Mégis mit gondolsz, hajlandó lennék téged elengedni, védelem nélkül?

Magamhoz szorítottam Joel életerős testét, ő pedig gyengéden átölelt.
Nagy kő esett le a szívemről. Nem akartam elrángatni egy családi összejövetelre, olyan helyre, ahol még életemben nem jártam, ő pedig egy másodpercig sem gondolkodott azon, hogy eljöjjön velünk, vagy ne. Állandóan az járt a fejében, hogy meg kell engem védenie, bármi áron.
Gyengéden megcsókolt, aztán témát váltottunk. Elmondta, hogy előző este nagyjából egy órán keresztül ott aludtam a szobájukban, és akkor sem ébredtem fel, amikor átvitt a lányokhoz. A karjaiban tartott, a lábával kopogott az ajtón. Ashley engedte be.
Joel fektetett be az ágyba, betakart, még a hajamat is megigazította, majd megpuszilta a homlokomat. Érdekes, ezt ő nem mondta, a lányok viszont nagyon szívesen elmesélték nekem este. Utána igazmondó játékot játszottunk. Üveget pörgettünk, és amerre az üveg alja volt, az kérdezett attól, aki felé az üveg teteje mutatott. Valamiért csak akkor élvezhető ez a játék, ha igazán fogós, komoly kérdéseket tesznek fel egymásnak az emberek. Minden a szexuális gondolkodásra vezet vissza. Ha azt kérdezte volna valaki, milyen könyvet szeret olvasni a másik, nem lett volna annyira izgalmas és humoros, mintha a kérdés lett volna feltéve, hogy olvasott-e már pornókönyvet.
Éjfél is elmúlt, amikor lefeküdtünk aludni. Sokáig játszottunk, közben a pezsgőket iszogattuk, amit a szálloda bárjában vásároltattunk egy harmincas évei elején járó férfival. Szerencsére Alea haja nagyon tetszett neki, így nem telt bele tíz perc sem, már a folyosón találkoztunk, hogy odaadhassa nekünk az üvegeket. Cserébe kapott egy cukorpuszit Aleától.
Mindannyian kellemes hangulatban voltunk az este, így sokkal könnyebben játszottunk. Feloldódtam, ezt kihasználva a lányok sok mindent kérdeztek a kapcsolatomról Joellel. Én pedig elég jól éreztem magamat ahhoz, hogy válaszoljak nekik. A kis mocskok!

Másnap délután negyed négyre vissza kellett érnünk Hoopába, mert pontban négy órakor indult a repülőgép hazafelé, Mielőtt elindultunk a szállodából, készítettem még néhány képet. A társaságban mindenkit lefotóztam a hóemberrel, aztán a tájat fényképeztem, végül a szállót. Már csak egy csíkot mutatott a gép, én pedig úgy döntöttem, hogy kikapcsolom, majd a visszaúton készítek még néhány képet.
Mielőtt felszálltam volna a buszra, telefonáltam Mischának, hogy körülbelül mikorra érünk a reptérre, ő pedig megígérte, értünk jönnek. Elköszöntünk egymástól, aztán elindultam.
A buszon megint végig dumáltunk, visszaemlékeztünk a lányokkal az igazmondó játékunkra, ezáltal a pezsgőkre is, amit ittunk, Alea pedig a harmincas férfira, akinek adnia kellett a szépet, hogy megvegye nekünk az italokat.
Fényképeztem. Pofákat vágtunk, hangosan beszélgettünk és nevettünk. Nekem csak Jasmine hiányzott. Biztosra vettem, hogy nagyon élvezte volna a sok havat.
A hoopa-i repülőtéren elidőztünk. Néhány embernél sípolni kezdett a kapu, de mindig kiderült, hogy piercing, övcsat, vagy valami hasonló.
Amikor felszálltunk a gépre, furcsa honvágy fogott el. Alig vártam, hogy hazaérjünk.
Az égben már kicsit lenyugodtunk, hagytuk a többi utast pihenni. Alea elaludt, Ashley, Cariba és Dan sutyorogtak, én pedig Joel vállára hajtottam a fejemet. Éppen csak lehunytam a szemeimet, már ébresztgettek is. Ez alkalommal hamar képbe kerültem.
Ahogy bejelentette a pilóta, hogy megkezdjük a leszállást, izgatottság fogott el. Hiányzott Mischa és Matt, a házunk, a szobám. Örültem, hogy hamarosan újra otthon lehetek.
Amikor földet értünk, és megálltunk, megtapsoltuk a pilótát, aztán leszálltunk a gépről. Újból átmentünk a biztonsági vizsgálaton, de most az volt a jó, hogy nem kellett megvárni a többieket, akik megakadtak. A bőröndömet átvilágították, én pedig lazán átsétáltam a kapun. Megvártam Joelt, aztán elindultunk kifelé a váróba. Szinte azonnal észrevettem Mischa szépséges fejét a tömegben.
Eldobtam a bőröndömet és odafutottam hozzájuk. Joel mosolygott, felkapta a táskámat, majd hozta utánam. Adott két puszit anyámnak, majd kezet fogtak Mattel.
Amikor kimentünk a parkolóba, Mischával azonnal beültünk a kocsiba, Matt és Joel pedig bepakolták a cuccokat a csomagtartóba. Nem sok hely jutott nekik, éppen a megérkezésünk lett bevásárolva.
Leopárdom beült mellém a hátsó ülésre, Matt pedig elfoglalta a vezetői ülést. Gyújtást adott a motornak, és végre elindulhattunk hazafelé.
Éppen csak kikanyarodtunk a reptér parkolójából az útra, máris megszólaltam.

-         Matt, Joel is jön holnapután a szüleidhez.

Láttam, hogy elmosolyodott.

-         Ennek örülök – a hangján is hallottam.

Mischa megfordult. Izgatott mosolya beszédre biztatott.

-         Jaj, anya! Annyira szuper volt! Majd ha hazaértünk, mesélek, oké?

-         Jól van. Majd mi kiszállunk, Matt pedig hazaviszi Joelt. Ráérünk utána kipakolni a csomagtartóból – arcáról nem tűnt el a mosoly egy pillanatra sem.

Az út további részében csendesek voltunk. Mindenki nézett kifelé az ablakból, a tájat kémleltük, már amennyit láttunk belőle. Az erdő és a sötétség mindent elborított, mégis azt figyeltük.
Amikor megláttam az Üdvözöljük Blue Lake-ben táblát, jó érzés borított el. Melegséget éreztem a mellkasomban, örömöt. Hazaértem.
A Blue Lake sugárúton haladtunk, majd bekanyarodtunk a Park sugárútra. Ahogy megálltunk a házunk előtt, fellélegeztem.

Itthon vagyok – gondoltam.

Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, odahajoltam Joelhez, és éltünk legrövidebb csókját váltottuk. Az egyetlen ok Matt volt. A visszapillantó tükörből nézett minket.

-         Majd beugrok Chace-hez, szólok neki a kirándulásunkról – mondta Joel.

-         Rendben van.

Adtam neki még egy puszit, majd kiszálltam az autóból. Mischa a kezét nyújtotta felém, én pedig teljesen boldogan elfogadtam. Integettünk Joelnek, majd ahogy lekanyarodtak, bementünk a házba.
Levettem a kabátomat, lerúgtam a lábamról a cipőt, és már rohantam is a nappaliba. A szépséges karácsonyfánk még mindig ott állt, a villogót is felkapcsolták.

-         Annyira jó újra itthon lenni – dobtam le magamat a kanapéra.

-         Örülök, hogy ezt hallom. Eleinte szörnyen féltem, hogy sosem fogod ezt a helyed az otthonodnak tekinteni – felelte Mischa.

-         Hát ettől most már nem kell aggódnod. Amikor felszálltunk a repülőre, alig vártam, hogy végre megérkezzünk, és hazajöhessek.

Anya – még mindig annyira furcsa így hívni – megpuszilta az arcomat, majd leült mellém.
Megkért, amíg Matt nincs otthon, meséljem el neki a pikánsabb dolgokat. Nevettem, de tudtam, miért kérte ezt. Lényegében miattam. Tudta, hogy úgysem fogom bírni elmondani neki a történteket úgy, ha Matt is engem figyel. 

-         Még nem feküdtünk le – mondtam.

Mischa látszólag meglepődött. Nem értettem, hogy miért érte meglepetésként.

-         Miért nem?

Meghökkentem. Tényleg mondjam el neki, hogy Joel addig nem akarja, míg le nem számolunk azzal a vámpírral, aki ízekre akar szedni engem? Egy olyan érzés lappangott bennem, ami nagyon hasonlított a félelemhez. Mégsem magamat féltettem, hanem Mischát.

-         Még nem tartunk ott – zártam le gyorsan a témát.

-         Hát jó – mosolygott. - Akkor nem volt titkos szex a fürdőszobában...

-         Anya!

-         ...Vagy akár a szobában, amikor a többiek nincsenek bent.

-         Anya!

-         Jól van – védekezően felemelte a kezeit. - Befejeztem.

-         Köszönöm.

Csak néhány pillanatig néztem rá morcosan, aztán mindketten elnevettük magunkat. Ez nem tűnt tipikus anya-lánya beszélgetésnek, mégis... eddig a pontig sosem beszélt velem ennyire nyíltan erről. Néha kaptam tőle félreérthető mondatokat, de arra sem emlékeztem, hogy e a pillanat előtt mikor mondta ki utoljára előttem a szex szót.
Nem sokkal utána megérkezett Matt. Bevittük a vásárolt holmikat a lakásba, a hűtőbe alig maradt hely. A gyomrom korgott, de nem akartam főzni, ezért megint pizzát rendeltünk. Két dobozzal is, mivel Matt is éhesnek tűnt. Mischa azt mondta, neki valószínűleg egy, maximum kettő szelet is elég lesz. Így én megettem azt, amit anya meghagyott, Matthew pedig elfogyasztott egy teljes dobozzal, miközben a tévében néztük a Nyolcvannyolc perc című filmet. Az újság kriminek írta ki, de akcióban sem szenvedett hiányt. Sosem szerettem túlzottan az akciófilmeket, ez azonban nagyon tetszett. Mindenkire gondoltam, hogy ki lehet a tettes, csak éppen arra nem, aki igazából volt. A pizza pedig szépen lassan elfogyott.

Az oregoni Grants Pass Josephine megye székhelye. Több mint harminchárom ezer fő él itt, kilencvenhárom egész hat százaléka fehér. Ezek az adatok azonban nem voltak annyira lényegesek számomra, mint maga a város. Amikor leszálltunk a repülőről, máris eldöntöttem magamban, hogy tetszik a hely. Minél hamarabb egy kocsiban akartam lenni, mert vacogtatóan hidegen fújt a szél. Behúztam a nyakamat, el akartam bújni a kabátomban. Joel észrevette, hogy mennyire fázom, ezért magához ölelt, amíg várakoztunk. Néhány pillanat alatt felmelegedtem.
Egy nagy, fekete terepjáró kanyarodott be a reptér parkolójába. Matt az üvegfalakon keresztül figyelte, majd felénk fordult, és megtörte a csendet.

-         Megjött Chris, készüljetek.

Christopher Felton Matt öccse volt, anyuci kedvence. Mischa mesélte nekem, mikor előző nap bejött hozzám, a szobába, miközben pakoltam a táskámba.
Felálltam a kanapéról, majd Joelt kézen fogva beálltam anya mellé. Mindannyian feszülten figyeltük a közeledő férfit, egészen addig, míg be nem lépett az ajtón. Onnantól kezdve Matthew tökéletesen játszotta a szerepét, miszerint imádja az öccsét, aki megkeserítette a gyerekkorát.
Chris magas volt, jóvágású, elragadó tekintettel és csábos mosollyal. Női szemmel legalábbis ez jött le, de biztos voltam benne, hogy a lelke korántsem annyira szép, mint a külseje.

-         Matt, drága bátyám – lazán átölelte testvérét.

Testvéri puszi után be lettünk mutatva.

-         Mischával már találkoztál – kezdett bele Matt. - Ő pedig Deborah, a lánya, valamint Joel, Dabe barátja.

Chris elővarázsolta betanult mosolyát és kezet fogva üdvözölt minket. Velünk sokat nem foglalkozott ezután, inkább a testvéréhez beszélt. A hátamra kaptam a táskámat, majd elindultunk a terepjáró felé. Joel, Mischa, és én hátulra ültünk, Matt pedig az anyósülésen foglalt helyett Chris mellett. Tökéletesen játszotta a nyugodt bátyó szerepét.
Szemeimmel a tájat kémleltem, miközben a családi ház, ahol Matt felnőtt, egy pillanat alatt előttem termett. Nem igazán örültem neki, mert egyből elfogott a félelem. Mi lesz, ha nem kedvel a család? Mi leszünk ott egyedül fiatalok? De amitől a leginkább tartottam: ugye nem fogják az öregasszonyok összecsípni az arcomat, és gügyögni, milyen szépséges vagyok?!
Nagy levegőt vettem, és kiszálltam az autóból. Úgy fogtam Joel kezét, mintha életem legkellemetlenebb helyzete most kezdődne. Vicces. Anyám pasijának a családja jobban megrémiszt, mint egy csapat vámpír, akik a véremre, a halálomra, és a leopárd falka fájdalmára vágynak.
Chris nem udvariaskodott sokáig, kinyitotta az ajtót, és természetesen ő ment előre. Matt előreengedett minket, ő ment be a házba legutoljára. Kellemetlen érzések jártak át.

-         Hahó anyu! Megjöttünk! - Chris otthonosan levágódott a kanapéra.

Egy korosodó hölgy lépett elő a konyhából. Nagyjából olyan magas lehetett, mint én, és úgy vettem észre, hogy nagyon ad az eleganciára. Haját szőkére festette, nyilván nem bírta elviselni az őszülést. Bőre nem volt olyan ráncos, mint az átlagos korabelieké, valószínűleg krémekkel kente magát, hogy minél jobban nézzen ki. Szempillái ki voltak festve, ajkát rózsaszínű rúzzsal kikente.
Csinosan öltözködött, és ami még jobban kiemelte fiatalos külsejét, az a kedves mosolya volt, amikor meglátott minket.

-         Matt drágám, gyere ide!

Magához ölelte a fiát, majd lágyan végigtekintett a társaságon.
Anya ugyanúgy feszengett, mint én. Azonnal leszűrtem ebből, hogy bár Chrissel volt szerencséje találkozni, Matt anyját még nem látta, legfeljebb csak fényképen.

-         Mama, ő itt Mischa – Matt finoman magához ölelte anyámat, aki mosolyogva kezet fogott leendő anyósával.

-         Mischa... Mischa... - Az idős hölgy furcsán visszhangozta a nevet. - Orosz vagy, kedvesem?

Anyu meglepődve mosolygott, majd felelte, hogy nem.

-         Úgy tudom, hogy az oroszoknál közkedvelt ez a név – közölte velünk Matt mamája.

Mischa felénk fordult, én pedig nagy levegőt vettem. Eljött a mi időnk.

-         Ő a lányom, Deborah, ő pedig a barátja, Joel.

A hölgy még mindig nyájasan mosolygott, velünk is kezet fogott. Mogyoróbarna szemeiben örömöt, büszkeséget véltem felfedezni. Talán csak Matt hiszi azt, hogy Chris az anyjuk kedvence? Én úgy vettem észre, hogy ez nem így van.

-         Az én nevem Grace – szólalt meg Matt anyja. - Helyezzétek magatokat kényelembe!

-         Köszönjük – Mischa próbált olyan udvarias lenni, amennyire csak bírt.

Joel és én leültünk a kanapéra Chris mellé, aki egyből párbeszédbe kezdett anyával. Tisztán láttam, hogy tetszik neki, de semmiféleképpen sem hajtana rá, hiszen a bátyja nője. Ettől függetlenül nem lehetett nem észrevenni a csábos mosolyt Chris arcán.

-         Hol vannak a többiek? - érdeklődött Matt.

-         Evelynék repülője hatkor száll le, majd kimegyek értük a reptérre – felelte Chris.

-         És Brooke?

-         Ők a város másik felében laknak, szóval nem tart sokáig, míg ideérnek.

Matt bólintott, majd témát váltottak. A cégeikről beszéltek, és olyan dolgokról, ami Joelt és engem egyáltalán nem érdekelt. Nekünk sokkal fontosabb témánk volt, mint az üzletfelek.
Odahajoltam Joel füléhez, majd belesuttogtam egy nagyon fontos kérdést:

-         Követett minket?

-         Az arcatai reptérig igen, onnantól kezdve nem tudom. Eddig még nem vettem észre.

Leesett a kő a szívemről. Minden másodpercben attól féltem, hogy berúgja az ajtót a vámpír, és lemészárolja az egész családot.
Matt apja már közel nyolc éve halott, így ő fizikailag nem vehetett részt ezen a családi összejövetelen. Autóbalesetben halt meg. Ivott és nekihajtott egy villanyoszlopnak. Az ivásról újból eszembe jutott a néhány hete tartott házibuli, már amennyire emlékeztem belőle.
Az idő telt-múlt, én csak azt vettem észre, hogy Chris felállt a kanapéról, majd elindult a repülőtérre. Mischa a konyhába ment – mintha bármiben is tudna segíteni Grace néninek -, Matt pedig körbevezetett engem és Joelt a házban.
Megmutatta a Chrissel közös gyerekszobájukat, amit most vendégszobaként alkalmaztak neki és anyának. Nővére, és legkisebb testvére Evelyn és Brooke szobája nekünk lett berendezve, amihez külön tartozott saját fürdőszoba is.
Akárhová mentünk, a falak mindenhol tele lettek pakolva képekkel. Egyetlenegy teljes családi képet találtunk, ahol még Matt tizenhat éves volt. Az igazat megvallva, azóta nem változott túl sokat. Egyértelműen férfiasabb lett az arca, megnyúlt a teste és megnőtt a haja, de ezektől eltekintve szinte ugyanúgy nézett ki akkor, mint most.
Mire körbeértünk a lakásban, Chris megérkezett a család másik felével. Mindenki be lett mutatva mindenkinek, én pedig alaposan megnéztem az újonnan érkezőket.
Evelyn karcsú volt, de az öregedés jelei meglátszódtak a negyvenkét éves arcán. Öltözéke sikkesnek tűnt a számomra, fekete ruhája úgy simult rá, mintha egy divatbemutatóra jött volna. Sötétszőke, egyenes haja a válláig ért, kevés sminkjével pedig kiemelte arca természetességét.
A férjét, Anthonyt magasnak találtam, úgy száznyolcvanöt centinek. Félig fehér, félig fekete, vagyis félvér bőrszínével kiemelkedett a társaságból. Kezében egy tejes kapucsínó színű baba aludt, Lily, mögötte pedig egy tizennégy éves, duzzogó természetű lány állt, karba tett kezekkel. Alexis nyilván Evelyn első házasságából származott, ugyanis benne semmiféle néger vonás nem volt látható.
Úgy láttam, hogy szimpatikusak lehetünk a családnak. Azt vettem észre, hogy Grace néni és Evelyn voltak azok, akik a legtöbb hatalommal bírtak a családban. És ha ők kedveltek valakit, akkor azt mindenki kedvelte. Erős nőknek találtam őket.
Anthony megengedte, hogy megfogjam a kis Lilyt, én pedig azonnal leültem vele a kanapéra és babusgattam. Joel helyet foglalt mellettem, és amikor a baba felébredt, szórakoztatni kezdte. Arcokat vágott a kicsinek, nevettette, meg is csiklandozta. Annyira édes volt Lilyvel, egy pillanatra el is képzeltem, amint a mi leendő gyerekeinket babusgatja. Aztán jött egy kisebb pofon: már ha élve eljutok addig, hogy gyermekem lehessen.
Anyára néztem, aki elismerően figyelte Joelt. Látszott rajta, hogy büszke a szerelmemre. Szinte le tudtam olvasni az arcáról, hogy milyen jól jártam vele.
A vacsora hétre készen is lett, ezért Mischa és Evelyn segítettek megteríteni Grace néninek. Ekkor érkezett meg a legkisebb testvér a családjával. Brooke ugyanakkora magasságú volt, mint én, a haját vörösre festette, az álláig levágatta. Zöld szemei vidáman csillogtak, száját pedig egy másodpercre sem tudta alaphelyzetbe állítani. Férjét, Johnt viccesnek találtam. Olyan magas volt, mint Matt, haja rövid és barna, tekintete érdeklődő és nyílt. Öt éves iker fiaik, Justin és Jordan ugyanúgy pörögtek, mint a szüleik. Állandóan játszottak, mindenkihez odamentek, megkocogtatták a vállukat, aztán elbújtak. Igazán feldobták a hangulatot.
Amikor Grace néni szólt, hogy mehetünk enni, csöngettek. Chris nyitott ajtót, majd magához ölelte a szépséges jövevényt. Hallie Parker, a felkapott modell mosolygott ránk kedvesen. Chris barátnője.
A vacsora teljesen problémamentesen alakult. A felnőttek beszélgettek, nevetgéltek, mi pedig hallgattuk őket és vártuk, hogy teljen az idő.
Meglepetésemre azonban utánunk is érdeklődtek. Először Alexistől, melyik iskolában fog tanulni jövőre. Az ikrek élménybeszámolót tartottak az óvodáról, amin mindannyian nevettünk. Aztán következtünk mi. Reméltem, hogy még előttünk témát váltunk, de nem így lett.

-         És te, Deborah? Melyik egyetemre mész?

Zavarba hozott, hogy az asztalnál minden tekintet rám szegeződött.

-         Nem tudom – vallottam be. - Lehet, hogy ugrasztok egy évet, míg eldöntöm.

-         A múltkor azt mondtad, hogy az arcatai egyetem filmművészet szakán gondolkodsz – jegyezte meg Mischa.

-         Igen, de nem tudom, Joel mit fog csinálni gimi után – feleltem.

Grace néni elmosolyodott, és várakozóan a szerelmemre nézett.

-         Azt hiszem, dolgozni fogok – jelentette ki Joel. - A biztonsági őr hozzám illő állás.

Mindenki egyetértően bólogatott, mindenki szeme megakadt a leopárdom izmos karján. Valóban, már ha csak a testalkatát figyeljük, tökéletes biztonsági őr.
Egy pillanatra a jövőbe szaladtak a gondolataim. Az egyetemen, ahol tanulok, Joel sétálgat körbe-körbe az aulában, hogy mindenki normálisan viselkedik-e. Aztán láttam magamat, hogy az arcatai bevásárlóközpontban megszólal valakinél a riasztó, Joel pedig egyből ott terem és munkáját komolyan végezve kutatja át a vásárló holmiait. 
Magamban elmosolyodtam, majd visszatértem a jelembe.

-         Most, hogy mindannyian itt vagyunk, szeretnék bejelenteni valamit – mondta Matt.

Mischára néztem, aki izgatottan mosolygott. Azonnal levágtam, miről lesz szó. Emlékek után kutattam a fejemben, de nem tudtam, közöltem-e Joellel a hírt.

-         Megkértem Mischa kezét és a nyáron összeházasodunk.

Az asztal körül ülők először mindannyian meglepődtek, majd hangos gratulációkba kezdtek, taps közepette. Grace néni arca felragyogott, magához ölelte a fiát és az arcát puszilgatta. Ebben a pillanatban biztosra véltem, hogy nem Chris a mama kedvence.
Szerelmem is meglepődött, innentől kezdve tudtam, hogy elfelejtettem közölni vele. Érdeklődő tekintettel fordult felém, én pedig megvontam a vállaimat.

-         Bocsi, teljesen kiment a fejemből – magyaráztam.

Joel elmosolyodott és megpuszilta az arcomat.
A vacsora után felvágtunk egy tortát, majd pezsgőt bontottunk. Mindenki izgatottan az esküvőről beszélgetett, Mischát valósággal körbevették Matt lánytestvérei, és Hallie.
Grace néni a fiaival csevegett, és bár még az sem lett megbeszélve, hogy a nyár melyik feléről van szó, ők már tervezgették, mit hogyan kellene megoldani.
Az ikrek beültek a tévé elé mesét nézni, Lily pedig csendesen alukált a babakocsiban. Joel és én a kanapén ültünk, halkan beszélgettünk pezsgőt iszogatva, amikor Alexis leült mellénk.

-         Csak én érzem magam baromi pocsékul? - kérdezte.

-         Azért, mert eleve úgy jöttél ide, hogy ez az egész csak az idegeidre fog menni – feleltem.

-         Komolyan, Deborah! Én vagyok itt az egyetlen kamasz, mégis kivel beszélgessek? Gügyögjek a húgomnak? Még ő sem foglalkozik velem, nézd csak, nyugodtan alszik!

Alexis hangjában furcsa utálat csillogott. Nem tudtam megérteni, hogy miért viselkedik így, hiszen úgy tűnt, hogy ez a család, amibe most már én is beletartozok, roppant nagyszerű. Még ha vannak kisebb nézeteltérések, mégis boldog vagyok, mert van normális családom.

-         Mi is itt vagyunk – jegyezte meg Joel.

-         Jó, de ti elvagytok egymással! Borzalmas harmadik keréknek lenni.

Megértően néztem a lányra, mert láttam rajta, egyáltalán nem találja a helyét. És valamilyen szinten ez az én hibám is volt, hiszen csak néhány évvel fiatalabb nálam a lány, ha nem fonódtam volna Joel köré, akkor Alexis is jól érezhette volna magát.
De mégis... hogyan tudnék leakaszkodni Joelről, amikor annyira szeretem?

-         Nem vagy jóban Anthonyval, igaz? - érdeklődtem.

Alexis meglepődött a kérdésen, majd a mostoha apja felé pillantott.

-         Nem igazán.

-         Miért?

-         Mert... - mélyet sóhajtott, szemeit lesütötte – anya szinte csak vele foglalkozik, meg persze Lilyvel. Úgy érzem, nem is tartozom az ők tökéletes kis világába.

Ebben a pillanatban legszívesebben magamhoz öleltem volna a lányt, de rájöttem, hogy alig ismerjük egymást, ismeretlen embereket pedig nem szokás ölelgetni.

-         Beszéltél már erről Evelynnel? - kérdezte Joel.

Alexis megrázta a fejét.

-         Nem.

Én jöttem a már teljesen jól begyakorolt kérdésemmel:

-         Miért?

-         Mert nem hallgatna meg. Múltkor átöleltem, és tudjátok mit csinált? Vissza sem ölelt, csak annyit mondott, hogy menjek arrébb, nem fér oda Lilyhez.

Alexis szemében könny csillogott, amitől rosszul éreztem magamat. Ez a lány annyira magányos, magatehetetlen és kétségbeesett volt, hogy Evelyn helyett is szégyelltem magamat a boldogtalanságán. Egyáltalán nem találta a helyét, nem csak a rokonságban, még a kicsi családi körében sem. Csak most kezdett letisztulni előttem a kép, ez a család nem is annyira remek, mint amilyennek én gondoltam. Csak szerettem volna azt hinni, hogy minden rendben van. Pedig most, hogy tisztábban láttam, már teljesen más szemszögből figyeltem Evelynt. Szinte ki tudtam olvasni a tekintetéből, mire gondol. Többre tartotta magát mindegyik testvérénél. Roppant nagyképűen nézte a falak színét, és megvetően gondolt vissza arra, hogy ezen a helyen nőtt fel. A nő, akinek szépsége először lenyűgözött, aki tiszteletre méltóan állt az ajtóban, a drága ruhájában, az most csak egy nagyvilági, öntelt, rossz anya lett a szemeimben. Hihetetlen, hogy egy óra alatt mennyire meg tudott változni a véleményem Evelyn Robertsonról.

-         Ráadásul egy szobában kell velük aludnom az éjjel – motyogta Alexis.

Joelre néztem, ő pedig azonnal megértette, hogy mit akarok mondani. A kis gondolatolvasó!

-         A mi szobánkban van egy kihúzható kanapé. Alhatsz rajta.

A lány szerelmemre nézett, szemeiben fellángoltak a remény szikrái.

-         Egy életre az adósotokká tennétek – mintha egy kicsit elmosolyodott volna.

-         Ezt a kockázatot vállaljuk – feleltem.

Alexis átölelt, aztán nyugodtan hátradőlt a kanapén. Jó érzés töltött el, ahogy ránéztem.

Reggel, amikor felkeltem, szemeimmel egyből Joelt kerestem. Ott feküdt mellettem az ágyon, békességben aludt. Alexis a kihúzott kanapén terült szét, elmosolyodtam a látványán.
A telefonom csörgött, én pedig azonnal felkaptam, hogy ne ébresszek fel senkit. Bementem a fürdőszobába és leültem a kád szélére.

-         Szia – szólt bele egy ismerős, kedves hang – Hilly vagyok.

-         Szia!

-         Ma este szilveszteri buli nálunk, ugye jöttök?

Úgy eltelt az idő, fel sem fogtam: ma van az év utolsó napja!

-         Kellene, de nem tudom, hogyan oldjuk meg...

Hilary csendben maradt, egy pillanatra azt hittem, letette a telefont. Aztán újból megszólalt.

-         Mond meg Mischának, hogy te meg Joel hazajöttök, ők meg maradnak. Egyszerű.

Bólogattam. Tényleg eléggé egyszerűnek tűnt a terv, de nem tudtam, hogy Matt hogyan és mikorra foglalta le a jegyeket hazafelé. Sőt, azt se tudtam, hogy foglalt-e le egyáltalán jegyeket visszafelé.

-         Beszélek velük, majd értesítelek.

-         Siess!

-         Oké.

Kinyomtam a telefont, majd kivánszorogtam a szobából. Furcsa módon úgy éreztem, mintha minden porcikám ólomból lenne. Nehezemre esett megmozdulni.
Összefogtam a hajamat, majd becsuktam magam mögött a szoba ajtaját. Matt pont ekkor lépett ki az ők szobájukból, így megspóroltam magamnak némi időt.

-         Matt, Joel és én ma hazamennénk. Hilary most hívott, hogy töltsük náluk a szilvesztert.

-         Jól van, akkor foglalok le nektek két jegyet.

-         Ti mikor jöttök haza? - kérdeztem.

Matt egy kicsit csendben maradt, magában átgondolta a napok sorrendjét, aztán megszólalt.

-         Szerintem másodikán.

-         Rendben.

Matthew visszament a szobájukba a telefonjáért, én pedig a konyhába mentem. Grace néni már ott ült a kis asztalnál, kezében egy kávés bögrét tartott, azt kortyolgatta.
Olyan aranyosan ült ott, én pedig elképzeltem magam előtt Mischát, öregen. Ami a legbosszantóbb volt, azt előre láttam: az én anyám ötven évesen is jobban fog kinézni, mint én.

-         Jó reggelt – köszöntöttem.

-         Neked is. Jól aludtál, édesem? - Grace néni nagyon aranyos volt.

-         Igen, köszönöm.

Elmosolyodtam, majd levettem egy poharat a szekrényről, vizet öntöttem bele és leültem az asztalhoz. Ekkor esett le, hogy a konyhában még nem is voltam, mégis otthonosan mozogtam benne. Előző nap, amikor Matt körbevezetett minket, ezt a helyiséget kihagyta.

-         Jól hallottam, ma mentek vissza Blue Lakebe a barátoddal? - érdeklődött Grace néni.

-         Igen. A barátaink várnak minket estére.

-         Tinédzser buli, mi? - A vidám mosoly tíz évet lefaragott az idős hölgy korából.

-         Azt hiszem, olyasmi lesz.