Nagyon izgatott voltam. Fél percenként az időt néztem, fel akartam kelni, hogy elindulhassak. A bőröndömet az íróasztal elé tettem előző este, azt figyeltem. Azon járt az agyam, elpakoltam-e mindent, amire szükségem lesz. Megint az telefonom órájára pillantottam, háromnegyed öt. 
Úgy terveztem, hogy ötkor kelek fel, de már nem bírtam tovább várni. Lerúgtam magamról a takarót és kikapcsoltam az ébresztőt. Felesleges, szinte egész éjjel fent voltam. Alig aludtam néhány órát. Most már teljesen mindegy volt.
A fürdőszobába mentem, megengedtem a vizet és levetkőztem. Reménykedtem benne, hogy kényelmesen elfürdőzöm az időt, de valamiért ez sem jött össze. Minden percben attól féltem, hogy lekésem a buszt, nem jutok be hatra a suliba és lemaradok a kirándulásról.
Átlagosan fél órákat szoktam pihenni a vízben, ez alkalommal tíz percig is alig bírtam.
Visszamentem a szobámba és felöltöztem. Szaténhoz hasonló anyagú fekete melegítőnadrágba bújtam, egy egyszerű kék pólóra aranyszínű cipzáros felsőt húztam. Fehér sportcipőt vettem a lábamra, majd nekiálltam egy kicsit sminkelni. Kihúztam a szememet, majd dúsítottam a szempilláimat a spirál segítségével. Ennyi bőven elég is volt, miután megfésülködtem, a konyhába mentem reggelizni.
Az órára néztem, ami öt óra tizenegy percet mutatott. Pont időben voltam.
Előző este elkészítettem némi harapnivalót, hogy reggel ne kelljen ezzel foglalkoznom. Evés után elővettem a sós kekszet, amit Mischával vetettem az útra, majd fogat mostam a fürdőszobában.
Anya ekkor kelt fel, Matt már elbúcsúzott tőlem előző este. A lusta nem volt hajlandó korán kelni.
Felvettem a kabátomat, majd kihúztam a bőröndömet a szobámból.

-         Jó szórakozást – puszilt meg Mischa.

-         Köszi. Holnapután jövök.

-         Legyetek rosszak, de okosak!

Elmosolyodtam. - Rendben.
Negyed hatkor indultam el otthonról. A bőröndöm mögöttem gurult, bal kezemmel fogtam. Mischa addig figyelt, míg le nem kanyarodtam egy másik utcára, aztán bement a házba.
Nem hittem, hogy bármennyire is sajnálná ezt a két és fél napot nélkülem. Legalább kettesben lehetett Mattel. Nem akartam belegondolni, mit fognak ők otthon művelni.
Mikor megérkeztem a gyülekezőpontra, már jó néhányan vártak a buszt. Cariba egyből a nyakamba ugrott és izgatottan fecsegett, milyen jól fogunk szórakozni a hegyekben. Ashley és én összemosolyogtunk.
Ekkor érkezett meg Joel, vállán az utazótáskájával. A látszat kedvéért eléggé fel volt öltözve az átlaghoz képest, bár tudtam, hogy a kabátja alatt nincs más, csak egy póló.
Fél mosollyal az arcán odasétált hozzánk. Nem tudtam levenni róla a tekintetemet, annyira tökéletesnek láttam. Minden mozdulata könnyedséggel teli, lágy.

-         Jó reggelt – köszönt a lányoknak.

Lehajolt hozzám és finoman megcsókolt, majd a fülembe súgott.

-         Milyen laza valaki.

-         Tetszik?

-         Természetesen.

Ledobta maga mellé az utazóját, majd átkarolt.
Örültem, hogy a lányok megint úgy viselkednek szerelmem közelében, mint régen. Már Ashley sem feszengett, Cariba pedig ugyanolyan vidáman és felszabadultan beszélgetett Joellel, mint régen.
Hamarosan megérkezett a busz, hátul foglaltunk helyet. Az ablak mellett ültem, leopárdom mellettem. Mögöttünk Cariba és Ashley, hangosan beszélgetve és nevetve, mint mindig.
Megígértem magamnak, hogy foglalkozni fogok a csajokkal, nem bújunk össze állandóan Joellel és vonulunk félre a társaságtól. Úgy beszéltük meg, egy csapatként kirándulunk.
Háromnegyed hatra már bent voltunk az Arcata Reptér parkolójában. Hoopa autóval bő egy óra, repülővel azonban nincs teljesen fél óra sem. Onnan további egy óra és negyvenöt perc a szállóig az út, buszokkal. Így oldották meg, mert nem akarták, hogy kicsivel több, mint három órán át buszozzunk. És persze mi is szívesebben mentünk repülővel, főleg azok, akik még sosem ültek ezen a járművön. Akarom mondani, a többiek. Mondjuk, Joel mellett nem féltem annyira.
Az út egyáltalán nem tűnt annyira hosszúnak, mint amilyen volt. Végig dumáltunk, nevettünk, viccelődtünk, hasonlók. Elmondtam a lányoknak és Dannek, mert ő is csatlakozott a csapathoz, hogy a barátnőm költözni fog, ráadásul Kneelandbe. Azonnal tudták, miről beszélek, és mindannyian nagyon örültek neki, hogy végül Blue Lakeben maradok.
Elkápráztatott a gyönyörű havas hegyek látványa. Az égig érő fenyők ágain is hó pihent, minden annyira hangulatosnak találtam. Los Angeles ehhez képest semmi!
A szálló nagyon klasszul nézett ki. Minden szobában négy ágy volt, így a lányokkal tökéletesen elhelyezkedtünk a nélkül, hogy fel kelljen osztanunk a csapatot. Joel Dannel, és két másik sráccal került egy szobába. Daniel másik két haverja tartott Joeltől, de Dan újra úgy viselkedett vele, mint régen.
Csak két éjszakára jöttünk, nem pakoltam túl sok holmit. A szekrény nem is telt meg vele, de így legalább befért a bőrönd is, nem kellett azt kerülgetnem. Az ágy is kényelmesnek tűnt.
Mi a tizenötös szobában laktunk, Joel pedig a tizenhetesben. Csak egy szoba volt köztünk, ez megnyugtatta szerelmemet.
Miután kipakoltunk, összegyűltünk az aulában. A tanárok közölték velünk a programterveket, az étkeztetések időpontját, aztán mindenki ment arra, amerre akart. Csak annyit kértek tőlünk, hogy vigyázzunk magunkra, egymásra, és ha lehetséges, ne tűnjünk el. Ettől nem kellett tartanom, hiszen Joel megígérte, ha szükséges, a széltől is megóv.
Mindannyian jó melegen felöltöztünk, majd kimentünk a szállóból. Tőlünk jobbra oktatás folyt, balra a hegyen pedig már sokan síeltek, néhányan snowboradoztak. Néhány iskolatársunk arra ment, mi viszont egyelőre csak szétnéztünk. Én a hószán pályát kerestem, amit csak addig kellett kutatnom, míg meg nem fordultam. A szállodánk mögött terült el.

-         Ott a pálya, menjünk! - rángattam meg Joel karját.

Bár csak neki mondtam, mindenki jött velünk. Egyáltalán nem zavart, hiszen így beszéltük meg.
Teljesen elámultam azoktól a trükköktől, amiket ott láthattam. Ilyet én soha se mernék csinálni. Nekem bőven elég volt az, hogy néztem az ugratásokat.
Odamentünk egy férfihoz, aki előtt több motorszán pihent. Joel megkérdezte tőle, hogyan lehet bérelni, és mennyiért. A fickó, akit Leslienek hívtak, elmagyarázta az árakat, mi pedig fizettünk.
Joel felült a gépre, majd megbeszéltük, hogy miután megcsinálja a trükköt, szánkózunk egy kicsit a környéken. A lányok és Dan megvártak minket.

Feszülten figyeltem, hogy szerelmem elindult az ugrató felé. A szívem a torkomban dobogott, nagyon féltettem, hogy valami baja esik. Rajta azonban egy csepp aggodalom se látszódott. Persze ha megjelent volna egy vámpír, másképp zajlott volna a helyzet.
Joel a levegőbe emelkedett és egy háromszázhatvan fokos fordulatot tett ott fent. A versenyekben ezt back flipnek nevezték, de nekem csak az számított, hogy szerelmem megcsinálta és egészségesen földet ért. Odamotorozott hozzánk, én pedig a nyakába ugrottam.

-         Ez nagyon komoly volt! Annyira büszke vagyok rád!

Szerelmem nevetett, aztán megcsókolt. Felültem mögé a szánra, aztán elindultunk.
Szuperül éreztem magam. A hideg csípte az arcomat, de nem foglalkoztam vele. Klassz volt a hely, mindent annyira szépnek láttam. Körülbelül háromnegyed óra szánkózás után megálltunk és megbeszéltük, hogy versenyzünk egy kicsit. Akik a legkésőbb érnek vissza a szállóhoz, azok fizetnek mindenkinek egy forró csokit. Minden szánon ketten ültünk, így kiegyenlítettnek éreztem a versenyt. Ahogy elindultunk, a táj csak úgy suhant mellettünk.
Joel mindent beleadott, és amikor a lejtőhöz értünk, igazán nagy löketet kaptunk, így mi érkeztünk meg legelőször. Mögöttünk Alea és Dan, leghátul – igazából másfél méterrel mögöttük – érkezett meg Ashley és Cariba, így nekik kellett fizetni mindenkinek a forró csokit. Az adrenalin szintem az egekben volt, úgy éreztem, hogy most bármekkora ökörséget végre tudnék hajtani.
Amíg a többiek megrendelték a csokit, odamentem a telefonfülkéhez és beütöttem anya számát. Éppen csak egyet csöngött, nagyon hamar felvette.

-         Mischa Spencer – szólt bele a telefonba.

-         Szia, anya – köszöntöttem. - Ez valami elképesztő! Olyan óriási, hogy hihetetlen! Tudod, mi az a motorszán, igaz? Na, szóval visszafelé versenyeztünk a többiekkel, hogy aki a legutoljára ér be, az fizeti a forró csokit. Mi nyertünk és iszonyatosan jó volt! Úgy pörgök, mint egy búgócsiga!

Annyit beszéltem, hogy Mischa szóhoz is alig bírt jutni.

-         Ennek örülök, Deby – nevetett. - De azért vigyázzatok magatokra, rendben?

-         Nem fogjuk, ígérem. Most megyek vissza a többiekhez, holnapután találkozunk! Szia!

-         Szia!

Letettem a telefont, majd elindultam vissza a szállóba. Láttam az üvegfalakon, hogy a többiek elfoglaltak két kanapét, nevettek és iszogatták a csokit. Eszembe jutott egy gondolat – bár Jasmine is itt lehetne velünk. Száz százalékra vettem, imádná a társaságot és a helyet is. Alig vártam, hogy bemutathassam neki a szerelmemet, a leopárdokat, Blue Laket, mindent.
Morgás zökkentett ki a gondolatmenetemből. A fejemet ijedten az erdő felé fordítottam, és feszülten figyeltem. Újra hallottam, kétszer is. Rémisztő volt, de nem láttam senkit. Szaporábban vettem a lépteimet és úgy döntöttem, egyelőre nem szólok Joelnek. Ez akár egy erdei állat is lehetett.
Odabent felhőtlen boldogság vette körül a barátaimat. Hangosan nevettek, viccelődtek, ahogy a régi szép időkben. Megváltozott néhány dolog, de mi megmaradtunk egymásnak.
Leültem Joel mellé és kortyoltam a csokimból. Kellemesen melegnek éreztem, olyannak, amilyennek szeretem. Próbáltam nyugodtnak és boldognak tűnni, de nem tudtam kiverni a fejemből a morgást, amit az előbb háromszor is hallottam.
Megjelentek a tanárok és szóltak, hogy vacsora van, ezért átmentünk az aulából az ebédlőbe. Nagy asztalokat találtunk, de Ashley kiszúrt egyet, ahol pont hat ember fért el. Azonnal elfoglaltuk.
Egyszerű, emberi kaját kaptunk, nem törődtünk ezzel igazán. Megettük, közben beszélgettünk – még ha nem is illik –, és jókat nevettünk. Elképesztően jól éreztem magamat.
Vacsora után visszavonultunk a szobáinkba. Én kezdtem a fürdést, húsz percig áztattam magamat a jó meleg vízben. Alea fürdött utoljára, és panaszkodott, hogy neki már csak tíz perc meleg víz jutott.
Törökülésben ültem az ágyon, betakartam magam a jó meleg paplannal. Mindenki elővett valami nassolni valót, kissé kellemetlenül éreztem magamat, az én sós kekszem az úton elfogyott.
Cariba átmászott az én ágyamra és megosztotta velem a chipsét. Megköszöntem, ő pedig csak mosolygott. Ahogy elfordítottam a fejemet láttam, hogy a többiek is vigyorognak. Felnyögtem, amikor leesett, hogy miért néznek annyira bambán. Azt akarták, hogy meséljek nekik.

-         Csajok, ne – nevettem zavartan.

-         Deeeee! - Egyszerre húzták el a válaszukat.

Nem voltam hajlandó magamtól elkezdeni a mesélést, mert nem is tudtam, konkrétan mit szeretnének tudni. Megvártam, míg az egyikük elkezdi a kérdezősködést.

-         Meddig mentetek eddig el? - vigyorgott Ash.

Az arcom lángba borult, és nem csak a kérdés miatt, hanem azért is, mert pontosan jól tudtam, hogy Joel mindezt két szobával arrébb is normálisan hallja. - Nőből vagyunk, mi kibeszéljük a pasi ügyeinket – mondta nekem mindig Mischa. - A pasik is ugyanezt teszik, pletykálnak rólunk. Legfeljebb nem vallják be.
Én azonban biztosra vettem, hogy vannak olyan férfiak, akik tényleg magukban tartják a nőügyeiket. Átgondolják a helyzetet, saját maguk döntenek. Leginkább nekünk jár a szánk.

-         Nem sokáig – dünnyögtem.

A lányok nevettek, én pedig zavartan pisszegtem, csitítottam őket.

-         Deby, rajtad kívül itt már senki sem szűz. Nem jövünk zavarba attól, amit mondasz – jelentette ki Alea.

Forgattam a szemeimet. Igazán nem foglalkoztam azzal, hogy ők zavarba jönnek-e, vagy sem.

-         Ti nem, de én igen – feleltem.

Kínomban a csajokkal együtt nevettem.
Amikor Los Angelesben laktunk, akkor is ilyen voltam. Nem beszéltem könnyen a vágyaimról, kellemetlennek éreztem, ha valakihez testileg vonzódtam, és Mischa megkért, hogy beszéljek erről. Nekem nem ment. Zavarba jöttem tőle, mert mindig olyan furcsán nézett rám. Én pedig tudtam, miért. Látta bennem a nagylányt, hogy felnőttem. Én viszont nem akartam felnőni. És valahogy mindig azt éreztem, ha lefekszem valakivel, azzal megteszem a legfontosabb lépést ahhoz, hogy felnőjek. Ettől irtóztam a legjobban. Talán még ekkor is ettől tartottam.

-         A csóknál tovább jutottatok, igaz? - Cariba bátorítóan nézett rám.

Beleharaptam az ajkamba. Nem szerettem, hogyha faggatóztak a magánéletemről, de sosem volt bennem annyi bátorság, hogy ezt kinyilvánítsam az érdeklődőnek. Legalábbis akkor, ha egy, vagy több barátomról volt szó.

-         Igen – bólintottam.

-         Deby!

-         Mi van?

-         Mondjad már! - Mindannyian várakozóan tekintettek rám.

Megráztam a fejemet és kimásztam az ágyamból. Az ablakig meg sem álltam.

-         Én nem tudok erről beszélni! Annyira kellemetlenül érzem magam, ezek magánügyek! Szeretlek titeket, és nem akarom megbántani egyikőtöket sem, de egyszerűen nem tudom kiteregetni azt, ami Joelre és rám tartozik. Zavarba hoztok!

Normális hangszínben mondtam, de hallották benne az indulatot. Nem úgy tűnt, hogy bármelyikük is megsértődött volna mindazon, amit az előbb mondtam. Úgy vettem észre, hogy mindannyian megértették, bólogattak és mosolyogtak. Megértettek.

-         De azért, ha végre odáig juttok, hogy lefekszetek, elmondod nekünk, igaz? - kérdezte Cariba.

-         Igen – helyeseltem.

Meghagyták a témát, de végre nem rólam volt szó. A korábbi barátaikról, kapcsolataikról beszélgettek, én viszont nem figyeltem rájuk. Nem akartam szembesülni azzal, mennyire különbözök az átlagos tinédzserektől. Még LA-ben azt hittem, én is csak egy vagyok a sok közül, közvetlen és vidám lány, de rájöttem, teljesen más az érzelmi világom, mint a legtöbb tizenévesé. Sokkal visszafogottabb, csendesebb és komolyabb lettem, amióta Blue Lakebe költöztünk. És pontosan tudtam, hogy ezt Joelnek köszönhettem.
Ahogy kinéztem az ablakon, egy alak azonnal felvonta magára a figyelmemet. Ott állt a hóban, egy méterre tőle az erdő. Felfelé nézett, pontosan éreztem, hogy rám. Nem kellett sokáig gondolkodnom, míg rájöttem, hogy ki az. Pontosabban fogalmazva mi az. A vámpír.
Eszembe jutott, most már tényleg szólnom kell Joelnek. Tudnia kell róla, hiszen nem csak rám kell vigyáznia, hanem mindenkire, aki a környéken tartózkodik. Mindenki élete azon múlott, mit akar tenni a vámpír. Reménykedtem benne, csak meg akarja mutatni magát, hogy tudjam, a közelünkben ólálkodik, még mindig nem felejtette el, hogy miattam veszítette el a barátját.
Elszakadtam a vámpír tekintetétől és kiviharzottam a szobából. Éreztem a hátamban a barátnőim tekintetét, míg be nem csuktam magam mögött az ajtót.
Egy egyszerű spagetti pántos top, és egy combközépig érő rövidnadrág volt rajtam. Éppen csak beleléptem a papucsomba, mielőtt kiléptem a folyosóra.
Kietlennek tűnt az egész. Bár tiszta volt az épület, és a fűtést is bekapcsolták, mégis kezdtem úgy érezni magamat, mint valami horrorfilmben. Csak ez éppenséggel nem film, hanem a valóság.
Éppen csak bekopogtattam, egy fiú máris ajtót nyitott. Dan haverja lehetett, megjelenésre is nagyon hasonlítottak. Nem tudta leplezni, hogy tetszem neki, de nem is törődtem vele.

-         Joel bent van? - kérdeztem köszönés nélkül.

A név említésére mintha egy pillanatra összerezzent volna. Nem értettem.

-         Épp fürdik – mondta.

-         Nem baj.

-         Akkor... gyere be.

Félreállt, én pedig beviharzottam mellette. A fürdőszoba ajtajához mentem és beszóltam.

-         Joel, bemehetek? Beszélnünk kell!

Kikiáltott, hogy nyugodtan, én pedig kinyitottam az ajtót és beléptem a szobába. Mielőtt becsuktam volna magam mögött a nyílászárót, észrevettem, hogy a srác, aki beengedett a szobába, megbámult.
Joel kihajolt a függöny mögül, mosolygott.

-         Mond, mi a baj?

Mély levegőt vettem. A fürdő megtelt a tusfürdőjének férfias illatával, és arról se tudtam elvonni a figyelmemet, hogy egy egyszerű zuhanyfüggöny választ el szerelmem meztelen testétől.
Megráztam a fejemet, majd kinéztem az ablakon. A vámpír már nem volt ott.

-         Tudsz arról, hogy itt van? - suttogtam.

Joel arckifejezése megkeményedett. Bólintott.

-         Végig követett minket. A repülővel túl magasan voltunk, nem tudtam nyomon követni, de amióta felszálltunk a buszokra, állandóan hallom. Gyakran morog.

Nagyot dobbant a szívem. Ezek szerint nem erdei állat hangját hallottam, amikor a telefonálás után visszasétáltam az aulába. Féltem, hogy valakit bántani fog.

-         Mit csináljunk? - kérdeztem.

-         Egyelőre semmit. Ha támad, akkor készenlétben leszek, de szerintem egyelőre csak feltérképezi a helyzetet. Látja, hogy sosem tágítok mellőled.

Nekidőltem a csempének. A fürdőszobában lévő párának hála nem volt hideg.

-         Direkt morog? - érdeklődtem.

-         Véleményem szerint két okból. Az egyik az, hogy tudtomra akarja adni az itt létét, figyel minket. A másik pedig az, hogy veled is tudatni akarja, továbbra is azon dolgozik, hogy elvegyen tőlem. De én nem fogom hagyni. Sosem hagyom neki.

Éreztem Joel hangjában a dühöt. Mérges volt a vámpírra, aki már napok óta az idegeivel játszott.
Lehajtottam a vécé ülőkéjét, majd helyet foglaltam rajta. Gondolni se mertem arra, mi lesz, ha ez a vámpír hirtelen megszomjazik. Arra síel valamelyik diák a sulimból, elkapja és lemészárolja. Miattam. Hiszen ha valaki meghal a következő napokban, az azért lesz, mert engem követ a vámpír. Még nem is történt semmi, de máris elfogott a bűntudat.

-         Jól vagy?

Észre se vettem, hogy eközben Joel elzárta a vizet, megtörölközött, és kiállt a zuhany alól.
Ott állt egy lépésre tőlem, láttam az arcán, hogy aggódik.
Megráztam a fejemet.

-         Mi lesz, ha valakinek baja esik? Ha valakit elkap...

Joel azonnal tudta, mire gondolok. Letérdelt elém, két kezével a felkarjaimat fogta, közben annyira mélyrehatóan nézett a szemembe, egy pillanatra azt hittem, megint a lelkem legmélyebb bugyrába lát.

-         Nem a te hibád. Nem tehetsz róla. Ez egy ilyen lény, lehet, hogy akkor is elkaphatna bárkit, ha éppen nem téged üldözne. Rendben?

Gyengén, de bólogattam. Ha így gondolja, akkor egyet értek vele, de tudtam, ha mégis történne valami valakivel, magamat hibáztatnám, bármit is mondanának mások.
Feltápászkodtam az ülőkéről, és figyeltem, ahogyan Joel minden porcikája mozog, miközben összepakolta a holmiit. Megint mély levegőt éreztem, egész testem bizsergett.
Joel épp a kilincshez nyúlt volna, de lefogtam a kezét. Felém fordult, én pedig közelebb léptem hozzá. Tekintetem végigsiklott tökéletes mellkasán, kockás hasán, izmos karjait simogattam. Lehajolt hozzám, és megcsókolt. Dühített, hogy mostanában akárhányszor közelebb kerültünk egymáshoz, mindig jobban vágytam rá annál, mint amennyire szabadott. Tudtam, még mindig attól tart, hogy csak a vámpírtól félek, ezért akarom minél hamarabb neki adni magamat. Pedig ez nem így volt! Vagyis... na, jó, egy kicsit. Tényleg féltem attól, hogy elkap a vámpír, nem tudnak megmenteni, és úgy halok meg, hogy egyszer sem lehettem teljesen a Joelé. De nem voltam képes megérteni, ezt miért nem fogja fel. Másrészt viszont neki is igazat adtam. Biztosra vettem, nem lenne klassz azzal a tudattal élni, hogy az első közös alkalmunk menekülés közben történt. Nem is tudtam, hogyan várhattam volna ezt el Joeltől.
Lezártam a csókot egy puszival, aztán elengedtem. Éreztem, hogy semmi jót nem teszek azzal, ha őt is, és magamat is kínzom. Lesütött szemmel távoztam a fürdőszobából.
Joel ledobta a cuccát az ágyára, majd a bokszerére felhúzott egy melegítőnadrágot. Ámulattal figyeltem. Egy szakadt rövid gatyában is annyira észveszejtően jól nézett volna ki.
Dan, meg a másik két fiú próbálták nem zavarban érezni magukat, ezért játékokról beszélgettek, pontosabban számítógépes játékokról. Leginkább háborúsokról.
Odabújtam Joelhez, és mélyet szippantottam a tusfürdős bőrének kellemes illatából.

-         Nem aludhatok itt? - kérdeztem.

Halkan nevetett, majd egy puszit nyomott a homlokomra. Mutatóujja körkörösen játszadozott a hasamon. Mellette annyira hófehérnek tűntem.

-         Nem biztos, hogy jó ötlet, ha két felajzott tinédzser egymás mellett alszik egy olyan szobában, ahol mások is tartózkodnak – motyogta Joel, amin mindketten somolyogtunk.

-         Igazad van – dünnyögtem. - De most olyan jót tudnék aludni a karjaidban.

-         Megteheted. Majd átviszlek a lányokhoz.

-         Megígéred?

-         Megígérem.

Megpuszilta a számat, majd kényelembe helyeztük magunkat. Néhány perc sem telt el, én szépen elaludtam. Mint akit fejbe kólintottak.