Másnap reggel izgatottan ébredtem. Jó volt szétnézni a díszes és csillogó szobámban.
Előző este összeválogattam az ünnepi menüt. Levesnek borlevest választottam, főételnek pedig pulykát, krumplival és kukoricasalátával. A desszert narancsos-ananászos torta lesz, sok csokoládéval. Összeírtam a bevásárlási listát és Matt kezébe nyomtam. Elszörnyedt.
Csak nevettem rajta, aztán elfoglaltam a fürdőszobát és felfrissítettem magamat. Aztán belebújtam egy melegítőnadrágba és egy átlagos otthoni pólóba, aztán a nappaliba mentem.
A fenyőfa már ott állt a sarokban, kicsivel több, két méterrel arrébb a kandallótól. Nem akartunk semmiféle balesetet az ünnepek alatt, ezért nem kockáztattuk meg, hogy közelebb tegyük.
Egy dobozban már ott várakoztak a gömbök, néhány árvalányhaj és a nagy villogó, hogy kidekoráljuk velük a fát. Erre még egy kicsit várniuk kellett, mert meg akartuk várni Mattet.
Húsz percen keresztül, míg ketten voltunk otthon, Mischa és én beszélgettünk. Sok témát átvettünk, az ünneptől kezdve a Warner-hegységen át Matt családjáig. Tudtam, a férfi nem fogja bírni titokban tartani a csevegésünket anya elől. Pláne nem a Joeles részt. Biztosan nyomta Matt szívét.
Emlegetett szamár megjelenik. Matthew segítségére siettem, együtt bepakoltunk minden alapanyagot a helyére, majd mentünk a nappaliba fát díszíteni. Mischa bekapcsolta a tévét, az egyik zenecsatornán karácsonyi dalokat játszottak, azt hallgattuk, miközben öltöztettük a fenyőt.
A hó nagy pelyhekben hullott az égből, a szél szelíden játszott vele, ide-oda vitte. Reméltem, hogy a következő nap is minden ennyire csodálatos lesz, amikor már nem kell sütni, főzni, díszíteni, amikor lesz egy kis időnk építeni egy hóembert, majd csatát vívni, fiúk a lányok ellen.
Ezen tanakodtam, miközben feldíszítettük a fánkat. Matt kipróbálta a villogót, rendesen működik-e, majd amikor megkapta a választ, kihúzta a konnektorból.
A vendégeinket este nyolc órára hívtuk, ezért még bőven volt időm elkezdeni a vacsora elkészítését.
Fél tizenkettőt mutatott az óra, ezért úgy döntöttünk, csinálunk egy kis szendvicset, aztán mindannyian beülünk a tévé elé a karácsonyos, családi filmre, ami délben kezdődött.
Nem mintha még nem láttuk volna mindannyian, mégis nagyon élveztük. Végre egy közös nap, ahol senki se mond olyat, amit igazából nem is szeretett volna, senki sem tesz megjegyzést a másikra akarata ellenére, de még csak senki meg sem szólal. Kivéve akkor, ha nevet. De az sem beszéd. És ebben pont ez a jó.
A film háromnegyed kettő körül ért véget. Nagyjából úgy számoltam, hogy ha négy és fél öt között elkezdek sütni-főzni, akkor nyolcra mindennel készen leszek. A borlevesnek lesz ideje kihűlni, hiszen az úgy finom, a hús azonban még meleg lesz, nem kell használatba venni a mikrót. Elrontaná az egészet. Úgy már közel sem annyira finom.
Az asztalt figyeltem, amit Matt vásárolt. Cseresznyefából készült, de sötétebbre lett festve, így tökéletesen illett a fal, a parketta, sőt a székek színéhez is. Hat ember fért el körülötte, mi pedig öten leszünk este. Így biztosan el fogunk férni mi is, és a fogások is az asztalon.
A délutánt javarészt internetezéssel töltöttem, képeslapokat és jókívánságokat küldözgettem e-mailben a Los Angeles-i barátaimnak. Jasmine legalább ötöt kapott. Közben zenét hallgattam és énekelgettem pont úgy, ahogy az elmúlt napokban.
Pontban négy órakor elkezdtem főzni, mert már egyáltalán nem tudtam mit kezdeni magammal. Mindig is utáltam, amikor tisztában voltam vele, hogy valamit csinálnom kell majd, és már szeretnék hozzákezdeni, de még nem lehet, túl korai. Őrjítő!
Mischa takarított, Matt pedig nekem segített, ha megkértem rá. Egyébként a járdáról sepregette fél óránként a havat, aztán visszaült a fotelba és nézte a tévét. Néha a tűzre is raknia kellett.
Elővettem a borleves alapanyagait, mindent szépen kikészítettem a pultra. Elő a tálakat, és már kezdhettem is a főzőcskézést.
A vizet egy deciliter borral és némi fűszerrel felforraltam, közben a tojás sárgát kikevertem cukorral és liszttel. Hozzáadtam a maradék bort, majd miután felforrt, leszűrtem a fűszeres levet. Ez után az egészet lassú tűzön körülbelül tíz percen keresztül kavargattam, hogy besűrűsödjön a liszttől.
Miután elkészültem, hagytam a levest hűlni, közben bepakoltam a szükséges dolgokat a mosogatógépbe, de még nem indítottam el.
Leöntöttem a húsról a vizet, már teljesen kiolvadt. Átmostam még egyszer a csapnál, majd egy másik tálba tettem őket. Ezután elővettem a fűszereket és mindent, ami a recept szerint kellett.
Befűszereztem a pulykamell szeleteket, majd bepaníroztam. A panírba tettem reszelt mogyorót és sajtot is. Úgy olvastam, így még finomabb az íze.
Elővettem egy tepsit, vajjal körbekentem, a maradékot a hús tetejére szeltem. Betettem a tepsit a villanysütőbe, majd elpakoltam a fűszereket, aztán a használt edényeket a mosogatóba tettem a többi mosatlan közé. Egész jól haladtam.
A hátam már kezdett fájni a sok hajolgatástól, de nem akartam kifeküdni a konyha közepén, ezért megkértem Mattet, amíg egy kicsit pihenek, pucoljon meg nekem úgy másfél kiló krumplit.
Nem kellett kétszer mondanom neki, szinte örült is, hogy végre csinálhat valamit, nem csak a tévét bámulja egész nap. Mischa épp a nappaliban takarított.
Bementem a szobámba és a hátamra feküdtem az ágyamon. Az ajtót kivételesen nem csuktam be, de ebben a pillanatban erre nem is volt szükség. A hó már nem hullott, de én éreztem, csak egy kis ideig hagyta abba. Éreztem, és reménykedtem is benne.
Hamarosan Matt megjelent az ajtómban.

-         Kész a krumpli. Felszeljem?

-         Nem kell – ültem fel. - Köszi.

-         Nincs mit.

Matt mosolygott, majd visszament a nappaliba, én pedig a konyhába.
Vizet öntöttem a tálba, megtakarítottam a krumplit, majd nekiálltam felszeletelni. Karikákra vágtam felét, a másikat pedig hasábra. Úgy döntöttem, hogy tört és sült krumpli is lesz a pulyka mellé.
Egyre több és több mosatlant halmoztam fel. Magamban hálát adtam a mosogatógép feltalálójának, mert megőrültem volna, ha mindent saját kézzel kellene mosogatnunk.
A karikára vágott burgonyát feltettem főni, a hasábot pedig megsütöttem és beletettem egy Tupperware-s edénybe, hogy meleg és friss maradjon sokáig.
Közben megnéztem a húst, szépen sült, meg is fordítottam néhányat. Megint pakoltam, edényeket, késeket, majd feltöröltem a vizet a munkapultról. Egészen jól haladtam, bár már negyed nyolc múlt, mindössze néhány perccel.
Beraktam a hűtőbe a borlevest, majd elővettem a desszerthez az alapanyagokat. Ezután újból a húst nézegettem, a maradék néhányat is átfordítottam a másik oldalára. Úgy saccoltam, hogy tíz, legfeljebb tizenöt perc múlva készen lesz a hús is. Közben megfőtt a krumpli, én pedig Matthew után kiáltottam. Nem volt időm ezzel foglalkozni, ezért megkértem Mattet, hogy csinálja meg a tört krumplit. Mondtam neki, tejfölt tegyen a vaj mellé, ne tejet, mert úgy finomabb. Mindent úgy csinált, ahogy én mondtam neki, ő volt az én kis kuktám. Elmosolyodtam.
A tortaalapot megtöltöttem sok csokoládéval, ananász és narancs darabokat is tettem bele. Amikor ezzel készen voltam, az egészet leöntöttem csokival, és a tetejét is az előbb említett gyümölcsökkel raktam teli. Nagyon ínycsiklandóan nézett ki, pedig a tejszínhab még váratott magára.
Miután elkészültem ezzel, betettem a hűtőbe és kiszedtem a húst a tepsiből. Ezt is olyan edénybe tettem, amiben megőrzi frissességét és melegét, majd mindent elpakoltam.
Elkészültem az ünnepi vacsorával, az órára néztem. Fél nyolcat mutatott, tökéletesen időben voltam. Elfoglaltam a fürdőszobát pontosan negyed órára, aztán felöltöztem. Majdnem térdig érő farmerszoknyánál és egy karácsonyi hangulatot idéző, piros felsőnél maradtam. Harisnyát húztam a szoknya alá, mert megbeszéltük, hogy elmegyünk a tizenegy órai misére a templomba.
A hajamat megszárítottam és kifésültem, nem akartam ennél jobban foglalkozni vele.
Megint a konyhába mentem, ahol még várt rám a kukoricasaláta. Három perc alatt megcsináltam, öt kisebb tálkába tettem belőle, ne egyből kelljen mindenkinek szedni.
Mischa és Matt villámgyorsan megfürödtek és elkészültek, én addig megterítettem a nappaliban. Már nagyon izgultam, mert Abraham még sosem evett az én főztömből, és kíváncsi voltam, mennyire fog neki ízleni. Egyébként is, az első közös ünnepi vacsoránk gondolata felbuzdított.
Ebben a pillanatban hallottam, hogy egy autó leparkolt a házunk előtt. Gyorsan belebújtam a kis, fekete balerina cipőmbe, majd még egyszer megnéztem magamat a tükörbe. Csengettek.
Én nyitottam ajtót, kedvesen behívtam a vendégeinket. Joel már otthonosan mozgott nálunk, Ab azonban most volt először a házunkban. Ennek ellenére mégis magabiztosnak találtam.
Szerelmemen fekete nadrág, világoskék póló és egy fekete zakó volt, míg az apján egy farmernadrág, a kötött felsője alatt pedig egy halvány narancsszínű ing. Egyenes haját összefogta.
A nappaliba mentünk, ami teljesen készen állt a vendégek fogadására. Minden teljesen tiszta volt. Elgondolkodtam rajta, ezen túl továbbra is enyém a konyha, de Mischa fog takarítani.
Matt a fotelben ült, de amikor meglátta a Shafra családot, felállt a helyéről és kezet fogott velük.
Abraham és Matt már ismerték egymást, volt alkalmuk találkozni egymással.
Mischa ebben a pillanatban jött elő a szobából. Fekete koktélruha volt raja és magassarkú. Mégsem öltözött ki túlzottan, mert a ruha eléggé szolidnak tűnt.
Ő is üdvözölte a többieket, majd hellyel invitálta őket. A tévé ki lett kapcsolva, a karácsonyi cédés magnó pedig be. Matt bedugta a konnektorba a villogót, ami diszkó fényekhez hasonlóan csillámlani kezdtek.
Mischa és én kimentünk a konyhába. Ő felbontott egy üveg bort és egy ásványvizet, majd kivitte a nappaliba és öntött mindkettőből mindenkinek, én pedig szép edénybe átöntöttem a kihűlt borlevest, és a tejszínhabot is magammal vittem. Letettem az asztal közepére, majd beharangoztam a menüt.

-         Borlevest készítettem, a főétel pedig pulykamell és krumpli. Lehet választani, kétféle is van. Készítettem mellé kukoricasalátát, a desszert egyelőre meglepetés.

Leültem Joel mellé, aki kedvesen megsimította a combomat. Összemosolyogtunk.
Abraham szedett először magának, aztán Joel, majd én, Mischa és Matt. Kíváncsi voltam, hogy mennyire fog ízleni a többieknek.
Fújtam némi tejszínhabot a levesemre, majd megvártam a többieket. Addig nem akartam elkezdeni vacsorázni. Matt kisebb beszédet mondott, teljesen elkapta az ünnep hangulata.
Ahogy belekóstoltam a vacsorába, megnyugodtam. Finomnak éreztem, megerősítésül pedig Abraham meg is dicsért. Nagyon ízlett neki, örültem ennek.
Aztán jött a főétel a salátával, végül pedig a desszert. Már alig bírtam enni, de mégis hogy nézett volna ki, ha a saját karácsonyi tortámból nem eszek? Egy szelet még belém fért.
Mindannyian jól laktunk, én úgy éreztem, mozdulni sem bírok. Megittam a maradék ásványvizemet és visszafojtottam egy büfögést. Pedig nagyon jól esett volna, mégsem illendő.
Sokat beszélgettünk, mindenféléről. Sokat nevettünk és jól éreztük magunkat. Mindenkinek nagyon jó volt a kedve, az idő pedig szinte rohant. A hó pedig szakadt.
Közel tíz óra volt, amikor Mischa felhozta témába a templomot.

-         Tizenegy órakor mise lesz a templomban. Nem jöttök velünk?

Abraham elmosolyodott.

-         Nekem más a vallásom, de ha Joel szeretne, nyugodtan mehet.

Mindannyian az említett személyre néztünk, én pedig megsimítottam a kezét.

-         Persze, miért ne – felelte.

Úgy tíz perc múlva Ab úgy döntött, elindul hazafelé, mindannyian kikísértük. Nem volt nagyon hideg, hiszen amikor hullik a hó, egészen kellemes az idő. Másnap van szörnyen hideg.
Mielőtt Abraham beszállt volna a kocsiban, Matt megszólalt.

-         Majd én hazaviszem Joelt, rendben?

-         De itt is aludhat, ha megengeded – vágta rá gyorsan Mischa.

Joel és én összemosolyogtunk, hiszen nem ez az első alkalom, amikor nálam alszik, de ez lenne az első, amikor anya is tud róla. Kíváncsi lennék, hogyan reagálna, ha kiderülne az igazság.
Abraham bólintással jelezte, hogy rendben van, majd jó éjt kívánt nekünk.
Figyeltük, amíg láttuk, de amikor lekanyarodott az Acacia útra, elvesztettük szem elől, visszamentünk a házba.
Mischa és Matt leszedték az asztalt, eltakarítottak, én pedig bementem Joellel a szobámba. Az ajtót természetesen becsuktuk magunk mögött. Mint mindig.

-         Matt biztosan nem fog este aludni – suttogtam, miközben Joel magához húzott.

-         Miért?

-         Azon fog agyalni, hogy mi mit csinálunk.

Mindketten kacagtunk, egészen halkan.

-         Semmi rosszat – mondta leopárdom.

-         Ebben biztos vagyok.

Szerelmemre néztem, ő pedig megcsókolt. Kezei a csípőmön pihentek, én pedig a vállainak támaszkodtam. Annyira izmos volt, határozottan jól esett hozzáérni testéhez.
Lassan csókolóztunk, gyengéden, romantikusan. Az ágy felé közeledtünk, hagytam magam.
A hátamra feküdtem, Joel pedig felém hajolt. Egyik kezével támasztotta magát, a másikkal a derekamat fogta. Eleinte csak simogattam a hátát, aztán elkezdtem felfelé húzni a pólóját.
Leopárdom meglepődött, kicsit elhúzódott tőlem, de nevetett.

-         Deby, mennyi bort ittál?

Én is nevetni kezdtem, majd felültem az ágyon.

-         Ne haragudj. Nem csak neked nehéz visszafognod magad – suttogtam.

Joel megsimította az arcomat és megpuszilt.

-         Miért kell egyáltalán visszafognunk magunkat? - kérdeztem.

Szerelmem leült mellém, barna szemei mintha a lelkem mélyéig láttak volna.

-         Mert még nem vagy felkészülve rá. Ezek csak felbuzdulások.

-         De ilyenkor úgy érzem, hogy menne – vágom rá halkan.

-         Látod, ez az. Nem mennie kell, vágynod kell rá.

Bólogattam, majd elfeküdtem az ágyamon, a lábaimat pedig Joel ölébe tettem. Elkezdte masszírozni a lábfejemet, ami borzasztóan csiklandozott. Felváltva nevettem és visongtam.
Fél tizenegy után egy kicsivel Mischa szólt, hogy készülődjünk, mert nemsoká elindulunk.
Gyalog tettük meg az utat a házunktól a templomig, két okból. Az első ok az, hogy látni akartunk a szépséges tájat. Minden ház fel volt díszítve, minden villogott és ragyogott, a hó pedig szakadt. Kár lett volna kocsival menni, hiszen a második ok, hogy mindössze tizenöt percre laktunk a templomtól. Öt perc sem lett volna kocsival az út, és elszalasztottuk volna a szépséges tájat.
A hátsó sorokban foglaltunk helyet, onnan figyeltem a templom karácsonyfáját. Hatalmas volt, teli díszekkel. Egyedül a csúcsdísz nem tetszett, a miénk sokkal szebb.
Jól éreztem magamat a templomban, a pap rendkívül kellemes jelenségnek számított. Úgy beszélt, hogy minden szava érdekelt, pedig sosem hittem semmi másban, azon kívül, hogy egyszer megszületünk, egyszer pedig meghalunk. Bár mostanában egyébként se tudtam, miben higgyek. Annyi minden történt velem, nem tudtam különbséget tenni a képzelet és a valóság között. Éppen ezért szükségem volt erre a karácsonyi misére.
Kézen fogva sétáltunk hazafelé a templomból. Mischa és Matt mögöttünk jöttek, de nem foglalkoztam velük. Úgy döntöttem, hogy senkivel sem fogok foglalkozni. Szeretem Joelt, ez van.
Elengedtem leopárdom kezét, majd felkaptam némi havat a földről, összegyúrtam, majd megdobtam vele Mattet. Ő egyből vette a lapot, gyúrt egy golyót és Mischát dobta meg vele.
Anya is beszállt, ő Joelt dobta meg, aki pedig engem.
Innentől kezdve kitört a háború, lányok a fiúk ellen.
Hazafelé igyekezve dobáltuk egymást, futottunk, támadtunk, menekültünk, nevettünk és kiabáltunk. Igaz, már éjfél is elmúlt, de ez egyikünket sem zavarta. Jól éreztük magunkat, különösen én. Ez volt életem legszuperebb karácsonya. Ezekben a percekben hálás voltam Mischáéknak.
A házunk előtt mindannyian belefeküdtünk a hóba és angyalkákat csináltunk, aztán segítettünk egymásnak kimászni úgy, hogy ne rontsuk el az alkotásainkat. Őrületes, hogy mennyivel jobban éreztem magamat, mint bármikor máskor karácsonyeste.
Bementünk a házba, levettük a kabátokat, cipőket, majd mindenki visszavonult a saját birodalmába. Gyorsan kilopóztam a konyhába, kivettem a hűtőből egy üveg bort, az egyik fiókból egy dugóhúzót, majd a vitrinből két borospoharat, aztán visszamentem a szobámba. Joel nevetett, én pedig bezártam az ajtómat. Az asztalra tettem a poharakat, majd megpróbáltam kibontani a bort, de csak addig ment, míg a dugóba csavartam a húzót. Joel szedte ki belőle.
Félig öntöttem a poharakat alkohollal, majd leültem szerelmem mellé. Koccintottunk, majd ittunk egy kicsit. Az ablakomra néztem, a villogó hullámosan villódzott.
Meleg volt a lakásban, a bor hamar megtette a hatását, én pedig újra és újra töltöttem. Egy idő után Joel kivette a kezemből az üveget, kiöntötte a maradékot magának és gyorsan megitta előlem.
Elnevettem magamat, majd újból beleültem szerelmem ölébe. Hátradőlt, én pedig rá.
Csókolóztunk, majd Joel megszólalt:

-         Szeretlek, Deby.

Pár másodpercig néztem, majd kiegyenesedtem és levettem a felsőmet.
Leopárdom feljebb ült és aggódó tekintettel nézett rám.

-         Mit csinálsz?

-         Vágyom rá – belecsókoltam a nyakába.

-         Deby, sokat ittál!

Kezdett egy kicsit felidegesíteni azzal, hogy neki semmi sem jó.

-         Joel, meleg vagy? - kérdeztem.

-         Mi? Nem, dehogy is!

-         Akkor miért akadékoskodsz mindig?

-         Mert nem akarom, hogy megbánd, hiszen nem vagy józan!

Megsimítottam az arcát és elmosolyodtam.

-         Semmit sem tudnék megbánni, ami veled kapcsolatos. Csináljunk valamit.

Joel elmosolyodott, majd újból megcsókolt. Puszilgatta a nyakam, a dekoltázsomat és a hasamat. Lélegzetvétele csiklandozta bőrömet, de most nem foglalkoztam vele. Beletúrtam a hajába és közelebb bújtam hozzá. Nem vetkőztem lejjebb, bár akartam. Mégis úgy éreztem, hogy sokkal értékesebb leszek a számára, ha visszafogom magamat.
Értékes akartam lenni. Bárki, akinek ő szeretne.