Pénteken egész nap nem tudtam odafigyelni az órákon. Egyedül az angol dolgozat vonta el a figyelmemet, egyébként állandóan azon tanakodtam, vajon mit akart mondani Jasmine.
Joel is észrevette rajtam, alig beszéltem és állandóan a telefonomat néztem. Annyira izgatott voltam, az idő pedig egyáltalán nem akart telni. A francba is, Jas!
Ebédszünetben egy szendvicset ettem, azt is alig bírtam legyűrni a torkomon. Inkább az ásványvizes üvegemből iszogattam, nagyjából három másodpercenként. A lábam pattogtattam idegességemben, Joel pedig megpróbálta lefogni. De csak az lett belőle, hogy a keze mozgott a lábammal együtt. Egyszerűen nem bírtam leállni.
Ebéd után már csak egy biológia órám volt, aztán végeztem a héttel. Chace, Ben és Chris a kocsinál vártak engem. A többieknek még volt egy órájuk, mi addig megpróbáltuk elfoglalni magunkat. Igazából a srácoknak sikerült, nekem azonban egyáltalán nem. Annyira kikészített a várakozás, hogy egy idő után indián szökdelésben jártam körbe az autót. A fiúk rajtam nevettek, de nem vettem zokon. Miért nem hív még Jas?!
Ebben a pillanatban Ben elkapott és csiklandozni kezdett. Vihogva terültem ki a földön, ő pedig felkapott, nehogy felfázzak. A december nem kegyelmez, főleg meg nem a lányoknak.
Egy évnek tűnt, mire vége lett az utolsó órának is. Amint megláttam közeledni a leopárdokat, összetettem a kezeimet. Beültem a hátsó ülésre és vártam, hogy elinduljunk.
Joel mellettem foglalt helyet. Amíg a többiek még odakint álltak – Liam még nem került elő – addig mi odabent összebújtunk. Joel megcsókolt, majd az arcomat simogatta.
Végül mindenki megkerült, elindulhattunk hazafelé. Amióta felkeltem, ezt akartam.
Ahogy megszólalt a telefonom, a vérnyomásom az egekbe szökött. Mintha előre tudtam volna, milyen szuper hírrel szolgál majd Jasmine. Pedig az is megeshetett volna, hogy ötöst kapott matekból. Nála már ez is elképesztő hírnek számított.
A mobilom kijelzőjén Jasmine vigyorgott, még egy nagyon jó bulin készítettem róla a képet. Csak egy pillantást vetettem a fotóra, aztán azonnal megnyomtam a hívást fogadó gombot.

-         ELKÖLTÖZÜNK LOS ANGELEBŐL! - kiabált Jas a mobilba.

Ledöbbentem. Most mit mondjak? Mindenki elhagyja LA-t?

-         Tessék? Hová? - kérdeztem.

-         Kneelandbe!

-         Kneeland?

Életemben nem hallottam még ilyen helyről. Kérdő tekintetemre Joel megszólalt.

-         Nagyjából negyven percre van Blue Laketől.

Sikítottam. Chace megijedt és félrerántotta a kormányt, az anyósülésen lazuló Liam a fülére tapasztotta a kezét, a platón üldögélő fiúk bekopogtak az ablakon, hogy minden rendben van-e?
Egyedül Joel nevetett és a vonal túlsó végén Jasmine. Ez nem szuper hír, ez atom szuper jó!

-         Mikor költöztök? - érdeklődtem, mikor sikerült összeszednem magamat.

-         Mihelyst kijárom a sulit. Fél év múlva találkozunk! - ujjongott barátnőm.

Együtt visongtam vele a telefonba, annyira örültem. Úgy tűnt, megoldódott minden gondom. Jasmine a közelben lesz, így nem kell elválnom Joeltől, se anyámtól és mégis a legjobb barátnőm közelében lehetek. El sem hiszem, hogy minden összejött!
Joel mosolyogva figyelt, miközben telefonáltam. Chace visszatért a rendes sávba, ahol haladnunk kellett, Liam pedig tovább pihenhetett az alfa hím mellett. A platón szórakozó srácok se foglalkoztak tovább velünk, pontosabban velem.
Nem beszéltünk sokat, barátnőmnek mennie kellet, Connornak segített bevásárolni. Üdvözöltem őt is, majd elköszöntem Jasminetől. Kinyomtam a mobilt és eltettem a táskámba.
Megkértem Chacet, hogy ne haza vigyen, hanem a céghez. Azonnal el akartam mondani Mischának, és biztosra vettem, ő is örülni fog neki, majdnem annyira, mint én.
Az épület előtt állva már türelmetlenül vártam anyám reakcióját, pedig még nem is közöltem vele. Joelt azonban nem akartam elzavarni, így megálltam vele egy kicsit beszélgetni.
A nyakamig felhúztam a kabátom cipzárját, kezdtem fázni. A srácok a platón látszat kedvéért nem pólóban feszítettek, hanem cipzáras pulóverekben. Elvégre a hamarosan itt a téli szünet.
Előző napokon délutánonként mindig együtt voltunk leopárdommal, most viszont különösen jól jött, hogy megint be lett osztva őrjáratra a délután folyamán. Este meg úgy is tanulnia kell, ilyenkor csak addig tudunk együtt lenni, míg haza nem hoznak engem suli után. Érthető, miért tud Joel ennyire lassan elválni tőlem. Tulajdonképpen nekem se könnyű, de most túlzottan be voltam zsongva ahhoz, hogy sokáig húzzam a búcsúzkodást. A többiek türelmesen vártak.
Joel magához ölelt, majd lágyan megcsókolt. Lewis társaságában elfoglalta a hátsó ülést a kocsiban, Chace pedig beindította a motort. Integettem nekik, és most először nem vártam meg, míg elhajtanak. Még meg sem fordult a kedvenc alfám, én máris hátat fordítottam nekik és rohantam be a meleg épületbe. Felüdülés volt a hideg levegő után.
Balra tőlem fotelek és kanapék álltak a várakozók rendelkezésére, jobb oldalamon pedig egy kávéautomata gép. Tőle nem sokkal arrébb volt egy tábla, WC felirattal.
Velem majdnem szemben a recepciós pult állt, mögötte pedig Mrs. Weshley. A nő körülbelül annyi idős lehetett, mint Mischa, talán néhány évvel öregebb. Telt alkatú volt, de jól öltözött, így ez átlagban fel sem tűnt az embereknek. Ovális arca tiszta, szemüvegkerete mögül zöld, érdeklődő szempár tekintett felém. Fekete, egyenes haja az álláig ért.

-         Heló, Mrs. Weshley – köszöntöttem.

-         Szia Deborah – még egyszer sem becézett, Mischa is azt mondta, hogy jobban szeret mindenkit a teljes nevén szólítani. Én ezt egyáltalán nem bántam, mert nagyon kellemes hangja volt. - Rég láttalak erre. Minden rendben?

Bólintottam és széles mosolyra húztam az ajkaimat. Nem tudtam visszafogni a boldogságomat.

-         Persze, teljesen. Minden a legnagyobb rendben.

Nem álltunk meg beszélgetni, igazából ezt a néhány szót is csak úgy beszéltük, miközben elsétáltam mellette a lépcső felé. Néhány pillanatig éreztem a hátamban a tekintetét, aztán folytatta a társalgást a biztonsági őrrel. Észre se vettem, hogy a férfi is ott van, csak akkor, amikor megszólalt. Talán azért, mert Mrs. Weshley-n gondolkodtam.
Kettesével vettem a lépcsőfokokat, annyira siettem. Sikerült felbuknom, de gyorsan összeszedtem magam. Szétnéztem, de nem látta senki, így nyugodtabban folytattam az utamat.
Matt irodája és Mischa íróasztala a második, pontosabban a legfelső emeleten volt, addig meg sem álltam. A szívem a torkomban dobogott az izgatottságtól.
Ahogy felértem a második emeletre, az első, akit megláttam, az Robert volt, két nővel kávézgatott. Az egyik inkább lány volt, huszonkettőnél biztosan nem több. Világosbarna haját méz szőke mellír csíkok díszítették, alacsonyságát magassarkúval emelte. A mellette álló, mahagóni vörös színű hajú nő már harminc fele járhatott. Húsos alkata volt, de nem olyan, mint Mrs. Weshley-nek. Nem volt valami szép arca, de az ilyen nőknek nagy szerencséje, hogy a férfiak jobban örülnek egy csinos testnek, mint egy szép fejnek.
Köszöntem nekik, majd nem figyelve tovább rájuk, Matt irodája felé vettem az irányt. Tíz másodpercen belül megláttam Mischa íróasztalát. Éppen a számítógépén pötyögött valamit, körülötte nagy halom papír éktelenkedett. Borzasztó kupi vette körül.
Először arra gondoltam, odasurranok hozzá, de egyből eszembe jutott, hogy soha életemben nem voltam a csend példaképe. Ha megpróbáltam halkan közlekedni, tuti hogy felbuktam valamiben, vagy belerúgtam valamibe, így gyorsan elvetettem az ötletet.
Ahogy az asztal közelébe értem, Mischa szinte ösztönösen felém fordította a tekintetét. Mintha csak megtanulta volna, milyen Rob és Matt lépte, így ha bárki más közeledett, egyből észrevette.

-         Deby, hát te? - vigyorgott.

Felállt a székről, odajött hozzám és magához ölelt. Eközben megfigyeltem, hogy a gépe mellett ott állt egy bekeretezett fénykép. Mi ketten voltunk rajta, a tavalyi végzős bál előtt. Ő is kicsípte magát, nemcsak én. Pedig ő teljesen máshová ment, de így legalább mindketten jól néztünk ki. Mischa különösen. Mindig is sokkal szebbnek láttam magamnál.

-         Őrületes hírem van, kapaszkodj meg! - figyelmeztettem.

Megmarkolta a székének támláját, majd rám nézett jelezve, hogy készen áll. Elvigyorodtam és kibukott belőlem. Nemcsak nem akartam kertelni, egyébként sem tudtam. A lényeg a lényeg.

-         Jasmine el fog költözni Los Angelesből!

Mischa nem úgy reagált, mint én. Még azt sem tudta, hogy hová, máris tinédzseres visongásba kezdett, én pedig utánoztam.

-         Úgy háromnegyed órára innen van egy falu, Kneeland. Fogalmam sincs, mit fognak ott kezdeni, de nem baj, mert itt lesz a közelben! - folytattam lelkendezve.

-         Ó kicsim, annyira örülök! Mindkettőnk életét megkönnyítette ezzel! - felelete anya.

Újból átöleltük egymást. Matt ekkor lépett ki az irodájából, nyilván érdekelte, mire fel ez a nagy kiabálás. Amikor meglátott engem, egyből elmosolyodott.
Intettem neki, majd elengedtem anyát. Matt is örült a hírnek, pontosabban annak, hogy Mischa és én örülünk. Ő még úgy sem ismerhette Jasminet, nyilván nem érintette úgy a költözés, mint minket.
Még nem akartam hazamenni, bár néha szükségem volna a csendre és az egyedüllétre, most inkább megkérdeztem anyát, hogy maradhatnék-e egy ideig. Matt egyből felajánlotta a kanapéját, én pedig elfogadtam. Így nem zavartam Mischát a munkában és kényelmesen elszórakozhattam.
Becsuktam a hátam mögött Matt irodájának ajtaját, majd leültem a kanapéra és magam mellé tettem a táskámat. A férfi a túloldalon visszaült a székébe és a laptopján babrált valamit.
Elővettem a matek füzetemet és nekikészültem a házi megoldásának. Nem ment valami simán. Össze-vissza mocorogtam az ülőalkalmatosságon, feküdtem a hasamon, ültem törökülésben, felhúzott lábakkal, de a matekkal sehogy sem haladtam. Sosem volt az erősségem.

-         Nem megy? - szólalt meg Matt.

-         Á! - becsuktam a füzetet és a földre dobtam. - Sohasem ment.

Matthew felállt a székéből és odasétált hozzám. Felvette a földről a füzetemet, kinyitotta és elemezni kezdte a feladatot. Leült mellém a kanapéra és felajánlotta, hogy elmagyarázza. Állítása szerint neki a matek volt az egyik kedvence, mikor még suliba járt, bármiben tud segíteni.
Hálásan elfogadtam és közelebb ültem hozzá, hogy lássam, miről beszél. Teljesen oda tudtam figyelni, hiszen nem az a tipikus eset, hogy a gimi leghelyesebb pasija korrepetálja az egyik szürke kisegeret. Egyszer azonban az ajtóra siklott a tekintetem és láttam, Mischa ott áll. Minket nézett és mosolygott, majd amikor meglátta, hogy észrevettem, kacsintott és elfoglalta a helyét. Láttam rajta, hogy nagyon boldog volt, amiért ennyire jól kijöttem Mattel.
Nem tudom, hogyan, de a férfinak sikerült elmagyaráznia a feladatot, együtt megoldottuk. Aztán felírt nekem három példát, én pedig nekifeküdtem. Fél óra kellett, míg mindet megcsináltam, de amikor Matt megnézte, irtó büszke lettem magamra, mert hibátlan lett.
Eltettem a füzetemet, majd a hátamra feküdtem a kanapén.

-         Imádom ezt a kanapén – jelentettem ki. - Nem vihetem haza?

Matt nevetett, majd intett, hogy nem.
Természetes, hogy ezt válaszolta, én sem gondoltam komolyan a kérdést. Viccnek szántam az egészet, ő pedig értette. Ebben a pillanatban rájöttem, hogy megszerettem Mattet. Eleinte nem rajongtam az ötletért, hogy anyámnak úgy pasija van, főleg azért nem, hogy hozzánk költözik, de a fene egye meg, mégis sikerült megkedveltetnie magát!

-         Dabe, mit szólnál ahhoz, ha a téli szünetben meglátogatnánk a családomat Grants Passben?

Mattre néztem. Szülők, testvérek, teljesen ismeretlen család? Hát ez szuper.
Ő pedig – mintha hallotta volna a gondolataimat – egyből a rokonságának védőügyvédje lett.

-         Ne aggódj, laza családom van! Szerinted én ilyen lennék katona szigorú szülők mellett?

Megvontam a vállaimat.

-         Akkor is totál ismeretlen emberek.

Matthew hátradőlt a székén. Biztos vagyok benne, úgy gondolta, könnyen rá fog tudni venni az utazásra. Ha tudta volna, eszembe se jutott, hogy nem megyek el velük, akkor nem próbálkozott volna tovább rábeszélni. Nem szóltam neki, legalább addig is beszélgettünk.

-         Hova is mész síelni? - kérdezte.

-         Motorszánozni – helyesbítettem. - A Warner-hegységbe.

-         Ott nem lesznek idegen emberek?

-         De oda a barátaimmal megyek – vágtam rá.

-         Grants Passben pedig ott lesz Mischa is és én is. Nem hagyjuk, hogy széttépjenek – mosolygott.

Felemeltem a szemöldökömet.

-         De ti úgyis majd egymással fogtok beszélgetni, én meg kuksolhatok egyedül.

Matt, mintha le is zárta volna ezt a témát, csendben maradt. Én sem mondtam semmit, csak a plafont bámultam. Tényleg úgy éreztem, egyedül fognak hagyni.
Egyszer Mischa megkért, menjek el vele egy vacsorára, ahol ő szinte mindenkit ismert, mindenki vele beszélgetett, én szóhoz sem jutottam. Majdnem elbőgtem magam. Mindig hajlamos voltam a sírásra idegen társaságban, mert nagyon ritkán éreztem magamat jól.

-         És ha Joel is eljönne?

Nagyot dobbant a szívem. Ő lehetne számomra a mentőöv, de mégis. Rá állandó jelleggel szükség van itt, megtehetné, hogy eljöjjön velem? Mit mondanának a többiek? Mit mondana Chace?

-         Az jó lenne – feleltem szűkszavúan.

Kicsit megrémültem, mert attól tartottam, mihelyst hazatérnénk a hegységből, másnap egyből mennénk Grants Passbe, így megint nem kapnék elegendő mozgásteret. Kicsit rosszul éreztem magamat a miatt, nem akartam állandóan Joel nyakában akaszkodni, mint ahogy egy átlagos tinédzser tenné, de akkor sem tudtam változtatni a viselkedésemen. Egy pillanatra felmerült bennem, mi lesz, ha mindig ilyen leszek? Hogy élnék együtt azzal, akit szeretek, ha néhány naponta külön kell töltenem tőle egy kis időt, mert levegőre lesz szükségem? Ez kész őrület!

-         Beszélj vele. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szívesen eljönne.

Kisebb szünetet tartott, majd folytatta.

-         Bárhová elmenne, ahova te is.

Csendben maradt és várta, hogy feleljek, de én nem tudtam mit mondani. Sejtettem, más is látja, mennyire függünk egymástól, de az, hogy Matt ezt közölte is velem, igazán meglepett. Nem szoktam meg, hogy egy apa karakterrel beszélgessek a szerelmi életemről.

-         Dabe, tudom, nem vagyok az apád, meg hogy már nagy vagy, és nem tartozol nekem magyarázattal sem, de szeretnék beszélgetni veled a barátodról.

Ez igazán ledöbbentett. Furcsán is éreztem magamat miatta.
A férfira néztem jelezve, hogy kérdezhet, vagy mondhat bármit, amit szeretne.

-         Joel rendkívül udvarias, közvetlen és vidám – mondta Matt az egyértelmű tényeket –, és mihelyst meglát, felragyog az arca. Ez mind remek és örülök is neki, hiszen ami Mischának fontos, az nekem is.

Tudtam, hogy most fog jönni a de.

-         De mond csak... nem félsz attól, hogyha egyszer kiszeretsz belőle, akár beleőrülhet? Tudom, kissé paranoiás vagyok, ezt már többször megkaptam. Mégis, ha nem tudná feldolgozni... nem tartasz attól, hogy esetleg a nyomodba eredne?

Beletelt egy kis idő, mire felfogtam, hogy mire gondol. Sosem voltam lassú felfogású, most mégis annyira lehetetlen dolgokról beszélt, hogy nem esett le azonnal. Hebegtem-habogtam, mire összeszedtem a gondolataimat, hogy értelmesen tudjak válaszolni.
Mondhattam volna neki, hogy Joel egy alakváltó, lenyomatot hagyott rajtam, egymásnak lettünk teremtve, nincsen olyan, hogy kiszeressünk egymásból. Lehetetlen!

-         Matt, ez hülyeség! Ha ettől félnék, össze se jöttem volna vele – magyarázkodtam.

-         Tudom, csak... aggódó típus vagyok.

-         De ne legyél az. Joeltől igazán nem kell féltened engem. Ő az, ami a széltől is megóvna, ha tehetné. És ezt veheted a szó szoros értelmében.

-         És mi van, ha bármitől megvédene, de magától nem tud?

-         Matt!

Nem haragudtam rá, mert tudtam, csak elragadta a hév, nem tehetett róla. De mégis le kellett állítanom, mert nem akartam tovább hallgatni az aggodalmaskodásait. Főleg, hogy lehetetlen dolgokat hordott össze. Olyanokat, amiket nem is értett. Ő bármikor kiszerethet Mischából, de én Joelből nem. Ami közöttünk van, az teljesen más, mint az ők kapcsolatok.
Matt lehorgasztotta a fejét és bólogatott.

-         Ne haragudj.

-         Nem haragszom.

Mindketten csendben maradtunk. Annyira jól indult a beszélgetés, és annyira kellemetlenül ért véget. Nem akartam, hogy a közös délutánunk emléke így maradjon meg a fejében, ezért úgy döntöttem, témát váltok, és megpróbálok úgy beszélgetni vele, mintha egyáltalán nem idegesített volna fel azzal, amit mondott. Azt akartam, amikor Mischa megkérdezi, mi mindenről beszélgettünk, ne piruljon el és ne a kellemetlen pillanatok jussanak egyből az eszébe.

-         Mikor akarjátok megtartani az esküvőt?

Matthew lepetten pillantott rám. A nézéséből ítélve álmában sem gondolta volna, hogy egyszer csak én magam hozom fel a témát. Vajon azt hitte, egyáltalán nem örülök a dolognak? Pedig igen! Nagyon különös nekem az egész, de örülök nekik. Egyébként is... annyi furcsa dolog vesz mostanában körbe engem, az, hogy anyám férjhez megy, igazán semmiség.

-         Még nem találtuk meg a megfelelő időpontot.

Gondolkodás nélkül rávágtam egy dátumot.

-         Augusztus másodika.

-         Miért pont ez a nap?

Elmosolyodtam. - Kérdezd meg anyát, ő majd tudni fogja.

A téli szünet, s vele együtt a karácsony olyan hamar megérkezett, mintha csak kettőt pislogtam volna. A táj egyszerűen lélegzetelállítóan mesés volt! A hegyeket és az erdőt hó fedte, a házak szépségesen fel lettek díszítve. A vásárok hangulatát fokozta a sok ember, a kirakodó árusok, valamint az édesség illata is. Tulajdonképpen életemben először láttam fehér karácsonyt. Los Angeles nem igazán a hóról híres, szóval most különösen jól éreztem magamat. Mindenkinek meg voltak véve a karácsonyi ajándékai, még a postára is elmentem és feltettem egy csomagot Jasminenak. Alig vártam, hogy megkapja és felhívjon. Reménykedtem, örül majd neki.
El-vissza sétálgattam a tömegben. Elkapott a közelgő karácsony hangulata, és bár már mindent megvettem, amire szükség volt, mégsem tudtam ott hagyni a helyet. Megálltam egy édesség árus előtt és törökmézet kértem. Nyolc éves korom óta a kedvenc édességem.
Végül mégis rávettem magam és elindultam hazafelé. Útközben betértem az egyik boltba, amiben mindenfélét lehetett kapni: ajándéktárgyakat, babákat, fiús játékokat, füzeteket, tollakat, bögréket, gyertyákat, valamint ebben a hónapban fadíszeket és villogókat.
Ilyen időszakban nehéz spórolni, hiszen annyi minden kapható az üzletekben, nem lehet betelni velük. Mischa az utóbbi öt napon hozott egy-egy csomag narancsot, vagy mandarint. Tegnap mindkettőt. Egy másodpercig sem kell aggódni, jól tudtam, mindegyik el fog fogyni.
Megbeszéltük, hogy szenteste Joel és Abraham átjönnek hozzánk vacsorázni. Nem tudtam, hogyan fogunk elférni, de Matt megoldotta: vett egy úgy asztalt. Azt mondta, azóta tervezte, amióta hozzánk költözött, csak nem akarta egyből ezzel kezdeni.
A vacsora igazából Mischa ötlete volt, de tudtam jól, hogy nekem kell elkészítenem. Elvállaltam, de közöltem vele, hogy ő fogja feltakarítani az egész házat cserébe. Matt megvette a karácsonyfát, bele is igazította a fatalpba. A díszítésével közösen foglalkozunk.
Miközben nézelődtem a boltban, nem bírtam ki, ne vásároljak villogót a szobámba, valamint gyertyákat és néhány díszt. Persze nem hagyhattam ki az árvalányhajat sem, vettem kettő zöldet az ágyam felé, és egy kéket az ajtómhoz. Gömbök voltak otthon, de csak annyi, hogy a fát fel tudjuk díszíteni vele, ezért vettem magamnak két doboz piros gömböt, az egyik csillogott, a másikon pedig különböző formák voltak. A kék árvalányhajhoz fehér gömbdíszeket vásároltam, szép kis összeget „adományozva” az eladónak. Mindketten mosolyogtunk.
Ahogy sétáltam hazafelé, eszembe jutott, fel kellene hívnom Joelt, hogy segítsen kidíszíteni a szobámat, de annyira teli voltak a kezeim, hogy eltoltam későbbre.
A hó ekkor újból potyogni kezdett az égből. Ebben a pillanatban már nem számított, hogy fáztam. Melegség költözött a szívembe, miközben figyeltem a már kidíszített, vagy éppen most dekorált házakat. Minden pillanatnak annyira meghitt, ünnepi volt.
Fáradtan fújtam ki a levegőt, amikor letettem az ágyamra a szatyrokat. A törökmézet betettem a hűtőbe, ne olvadjon meg, majd visszamentem a szobámba. Becsuktam az ajtómat, majd a telefonomért nyúltam és írtam egy üzenetet Joelnek. Hamarosan meg is érkezett, Mischa nyitott neki ajtót. Én addig az interneten kerestem néhány karácsonyi dalt, és miután az íróasztalomra tettem a laptopom, elindítottam a lejátszási listát.
Amikor leopárdom velem volt, olyankor mindig becsuktam az ajtót. Egyébként előfordult, hogy nyitva hagytam, például ha céltalanul feküdtem az ágyamon. Olyankor nem vágytam egyedüllétre.
Mariah Carey All I want for Christmas is you című dalát hallgattuk, miközben kivettük a díszeket a csomagolásukból. Előkerestem a ragasztószalagot, ollóként a fogaimat használtam.
Joel tartotta az egyik zöld árvalányhajat, én pedig feltettem rá négy piros gömböt. Kettő csillogósat, kettő formákkal díszítettet, vegyesen.

-         Baby, all I want for Christmas is you – énekeltem a dalt.

Leopárdom nevetett, átölelt, s közben megcsókolt. Végigsimítottam hátán, majd egy nagy puszit nyomtam a mellkasára. Éreztem, ahogy a levegőt a hajamba fújta.
Leharaptam egy darab ragasztószalagot, Joel pedig a falhoz tartotta a kidekorált árvalányhajat. Stabilan rögzítettem, majd a másik díszt is felékesítettem gömbökkel. Végül az is a falon kötött ki.
Ezután odamentünk az ajtóhoz, és a fölött is elintéztük a dolgunkat. Már csak az ablak maradt hátra, oda a villogókat ragasztottuk fel. Úgy intéztük, ne legyen akadály Joel számára, továbbra is be – vagy ki, ha arra van szükség – tudjon ugrani, bármiféle gond nélkül.
Közben a zenelejátszó a Last Chrismas című örök slágerre váltott, én pedig, az ünnep közeledtétől, és a havazástól felbuzdulva fennhangon énekelni kezdtem. Sosem voltam énekes alkat, annyira nem volt jó hangom, de nagyon szerettem dalolgatni. Nekem pedig ez számított.
Mikor elkészültünk a díszítéssel, elégedetten feküdtem a hátamra a padlószőnyegen. Joel mellém telepedett, ő az oldalán feküdt. Jobb kezével a fejét támasztotta, a másikkal pedig engem simogatott.

-         Ez lesz a legklasszabb karácsony – jelentettem ki.

-         Teljesen egyetértek.

Joel felé fordultam és elmosolyodtam.

-         Na és mit kapok tőled?

Szerelmem nevetett.

-         Semmit. Nehogy azt hidd, hogy bármit is megérdemelsz!

Természetesen viccelt, én pedig letámadtam, és csiklandozni kezdtem. Ő sem hagyta magát, ami azért volt rossz, mert én százszor csiklandósabb voltam nála. Vihogtam és forgolódtam, közben pedig kiáltoztam, hogy fejezze be, mert megőrülök. Nem engedett azonnal a kérésemnek, de végül abbahagyta. Hálás voltam ezért a döntéséért.
Joel felült és az ágynak támasztotta hátát. Gondoltam egyet, és most először az ölébe ültem. Eddig mindig úgy éreztem, túl korai ennyire közel kerülni hozzá, most már azonban több mint másfél hónapja alkottunk egy párt, és tekintettel arra, hogy ő már tizennyolc, én pedig nemsoká betöltöm, pont eljött az ideje a fizikai közeledésnek.
Persze kissé zavarban éreztem magamat. Egész életemben most először csináltam ilyet, pedig ebben még semmi nem volt. Csak ültem az ölében és csókolóztunk. Mindössze ennyi történt.