Amikor kinyitottam a szememet, megint egyedül voltam. Egy kicsivel jobban éreztem magamat, annyira már nem volt hányingerem, de a fejem még mindig fájt. Feltápászkodtam az ágyról és az éjjeliszekrényen lévő telefonért nyúltam. Az óra 17:03-at mutatott, én pedig majdnem felordítottam. Alapból délután keltem fel, de hogy átaludtam az egész napot, nem gondoltam volna.
Mikor kinéztem az ablakon, az eső már elállt. Szürkület volt, kezdett besötétedni. Már akkor kirázott a hideg, ha belegondoltam, milyen hideg lehet odakint, nemhogy még ki is menjek a meleg házból. Ezen tanakodtam, miközben a szomszédos házak fényeit figyeltem.
Végül elfordultam az ablaktól és kimentem a szobából. Utam levezetett a lépcsőn, be a nappaliba. Joel és Abraham a konyhában lézengtek, Ab újságot olvasott, Joel pedig sütkérezett. Elmosolyodtam a látványon. Nem sűrűn láttam férfit a gáztűzhely előtt tevékenykedni.
Mindketten azonnal észrevettek és már hívtak is, hogy egyek egy kicsit. Abraham a délután folyamán készített egy kis húslevest, abból ettem egy tányérral, hogy ne legyen teljesen üres a gyomrom. Ezután megittam még egy pohár tejet és bevettem egy fájdalomcsillapítót.
Joel is megvacsorázott és miután jól lakott, feldobta az ötletet, hogy induljunk. Egyikőjük sem kérdezte, nem akarok-e esetleg hazamenni, de ez nem is zavart, mert semmi kedvem nem volt.
Felvettem a magassarkúmat és a kis kabátomat, addig Joel bekapcsolta a fűtést Abraham kocsijában, hogy ne fagyjak meg, míg megérkezünk. Ab nem jött velünk, egy barátját várta, akivel sört iszogatva meccset nézegetve és beszélgetve töltötték az estét.
A kocsiig Joel a karjában vitt ki, kinyitotta az ajtót és letett az ülésre. Míg becsatoltam magam, ő megkerülte az autót és beszállt a túloldalon. Útközben közölte velem, valószínűleg otthon lesznek Penn szülei is, de ne aggódjak, mert nagyon kedves emberek. Ettől függetlenül én még tartottam tőlük. Nem úgy, hogy féltem. Egyszerűen csak nem tartottam túl bizakodónak, hogy másnaposan megyek bemutatkozni a rokonokhoz. Minden bizonnyal örülnének, ha lehánynám a függönyt, vagy akár a szőnyeget. Óvatosan ráztam meg a fejem, hogy elhessegettem a gondolatot.
A Memphis ház a rezervátum túloldalán helyezkedett el, ezért mentünk kocsival. És persze azért, mert hideg volt és újból elkezdett szemerkélni az eső.
Ahogy leparkoltunk a padlásszobás ház előtt, Penn azonnal kiszúrt minket. Kinyitotta az ajtót és rohant hozzánk, majd miután magához ölelte Joelt és megveregette a hátát, nekem adott két puszit.
Beinvitált minket a házba, mi pedig követtük.
A nappali nagyon tágas volt és világos, jó közérzetet nyújtott számomra. Nem tudtam sokáig megfigyelni, mert észrevettem, hogy a falka egy része ott ücsörög a kanapén. Chace, mellette Hilary, Ben és Lewis. A többiek be voltak osztva „járőrözésre”.
Ahogy egymásra néztünk, Chace elvigyorodott és megjegyezte, egész jól nézek ki ahhoz képest, milyen állapotban hoztak el éjjel a buliról. Mérges szemekkel pisszegtem le. Csak az kellene még, mindenki erről beszéljen és rajtam röhögjenek! Bár ezen már túl voltak.

-         Deby, ő a nagybátyám, Annoub és a felesége, Kema – mutatott Joel az idősödő szülőkre.

-         Örvendek – próbáltam minél udvariasabb lenni.

Ők is mosolyogtak. Rokonszenvesek voltak nekem.
Ebben a pillanatban rohangálást hallottam a lépcső felől és csak azt vettem észre, hogy egy lány nekivetődik Joelnek, majd kiterülnek a szőnyegen és csiklandozni kezdik egymást.
Mindenki nevet, rajtam kívül. Én csak mosolygok, mert nem tudom mire vélni a látottakat. Az első kérdés, a legfontosabb: ki ez a csaj?! A második: mi folyik itt?
Miután abbahagyják egymás csiklandozását, felkelnek a földről és felém fordulnak.

-         Deby, ő az unokahúgom, Taia – közli Joel.

Így már tisztább a helyzet. Megnyugodtam.
Bólintottam, Taia pedig vigyorogva elfoglalta az egyik fotelt. Magával ragadó a személyisége, ő a fény a sötétségben. Eleinte furcsának találtam, aztán rájöttem: a társaságban én vagyok az egyetlen, aki fura. Csendes voltam és visszahúzódó, inkább figyeltem, hogy az egyiptomiak milyen vidámak, boldogok. Nem akartam elrontani ezt az idillt, ezért csak néztem őket és mosolyogtam.
Ezzel a tervemmel egy ideig meg is úsztam, el tudtam bújni Joel mellett, de miután a szülők bementek a konyhába vacsorát készíteni, Chace egyből engem hozott fel témának.

-         Na és, hogy érzed magad?

Ebben a pillanatban meg tudnám fojtani egy kanál vízben, de nem számít. Majd megteszem akkor, ha nem lesz körülöttünk ennyi tanú. Na meg persze Hilly.

-         Pocsékul. Hogyan kellene? - kérdeztem.

Mindenki röhögött, még szerelmem is, ezért oldalba böktem. Legyen már az én oldalamon!

-         Hányás, gyomorégés, fejfájás, szédülés? - vigyorgott Penn.

Úgy néztem rá, mintha világéletemben teljes szívemből gyűlöltem volna, mire Penn nevetni kezd és a nélkül, hogy várna a feleletemre, rávágja:

-         Naná, hogy volt!

Ó, ha nem lennék rosszul!
Elterveztem, hogy ezért a beszólásáért az első adandó alkalommal lebirkózom, amikor nem leszek másnapos.
Ezek után röviden elmondtam, miért is ittam le magam, a társaság pedig végtelenül megértőnek bizonyult. Nem számítottam erre, de nagyon örültem neki.
Ekkor Ben feltette a legfontosabb kérdést.

-         Akkor, ma nem is mész haza?

Óvatosan megrázom a fejemet. Igazából nem is gondolkodtam még ezen, nem kellett. De most, háromnegyed hatkor már lehet, el kellene gondolkoznom rajta.

-         Nem szeretnék – jelentettem ki. - De nem akarok ebben a koktélruhában menni holnap suliba.

Taia rácsapott bátyja combjára és felállt a fotelből. Elég egy mozdulat, és egyből magára vonja az emberek figyelmét. Valójában csodáltam ezért.
Odajött hozzám és a kezét nyújtotta felém. Nem tudtam, hogyan reagáljak, vagyis,  mit akar, ezt látta is rajtam, ezért megmagyarázta.

-         Kölcsönadok neked egy-két cuccot, rendben?

-         Komolyan mondod? - kérdeztem.

-         Hát persze, gyere már!

Joelre néztem, ő pedig somolygott és bólintott. Megfogtam Taia kezét és elindultam vele. Hilly is jött velünk, addig is el tudott szabadulni az állandó férfitársaságból.
Taia szobája átlagos méretű, körülbelül akkora, mint az enyém. Talán kicsit kisebb. De minden bútor megkapta a maga helyét. Volt egy ágya, egy kisebb szekrénysora tévével és egy íróasztala.
Hilly és én leültünk az ágyra, Taia pedig kinyitotta a szekrényét és elkezdte válogatni a ruháit.
Eltelt az idő, valóságos divatbemutató lett az egy-két cuccból. Végül egy teljesen egyszerű szettnél maradtunk, egyenes szárú farmer, sportcipő, egy hosszú ujjú felső és egy kabát. Ehhez az összeállításhoz képest végigmentünk az egész ruhatáron. Még egy mini ruhát is fel kellett próbálnom csak azért, mert a csajok látni akarták, hogyan áll rajtam. Nem szívesen, de a kedvükért felvettem. Majdnem kiesett belőle mindenem. Taia kissé alacsonyabb volt nálam, meglátszott.
A bemutató után visszaöltöztem a koktélruhámba, a kölcsönkapott szerelést pedig beletömködtük egy szatyorba. Levittük és letettük az egyik kanapé mögé. Annoub ekkor közölte, hogy készen van a vacsora. Mindenki éljenzett, rajtam kívül. Az oka egyszerű: nem tudtam, mit eszünk.
Kema kiszedett nekem egy tálba belőle, de másfél perces nézelődés után sem jöttem rá, hogy mi az. Mégis illetlenség lett volna nem enni belőle, de nem mertem megkóstolni.
Joel azonban úgy tömte magába a vacsorát, mintha egész nap nem evett volna egy falatot sem. Úgy tetettem, mintha a fiúkat nézném, hogy milyen jóízűen esznek, ne tűnjön fel, hogy nem merem megkóstolni, amit Penn szülei kreáltak a konyhában.
Hilary odajött hozzám, majd miután lenyelte a falatot, amit rágott, beszélni kezdett.

-         Kushari az étel neve. Fűszeres paradicsomszósszal leöntött tészta, rizs és lencse.

Nagy kő esett le a szívemről. Nem néztem még utána az egyiptomi konyhában és tartottam tőle, hogy megesznek olyan dolgokat is, amiket átlagos emberek nem. De megnyugodhattam, ezeket az összetevőket nagyjából minden ember megeszi.
Végül én is elfogyasztottam a nekem kiszedett adagot és bár furcsa volt, mivel hozzászoktam az általam, vagy a suli által elkészített ételekhez és ez újnak számított nekem, mégis ízlett. Kicsit féltem attól, hogy a rosszullét miatt esetleg viszont látom a kusharit, de végül nem lett semmi gond.
Vacsora után Taia és Hilly segítettek elmosogatni Kemának, én pedig az asztalnál ülve figyeltem őket, ahogy beszélgetnek. Hihetetlen, mennyire családias a környezet! Feltettem magamnak a kérdést: mi – vagyis Mischa, Matt és én – miért nem nézünk ki igazán egy családnak? Annyira mások vagyunk, különbözünk. Nem tartunk össze úgy, mint az egyiptomiak. Vagy ez csak azért van, mert nem tart minket össze egy ősi titok? Egy különlegesség, ami csak a mi nem létező törzsünkben van? Talán ez lehet az oka. És ha bennük nem folyna a leopárd vér, ugyanennyire összetartóak lennének? Vagy ők is széthullanának elemeikre és képesek lennének hazudni egymásnak? Azt mondani a gyereküknek, hogy a munkájuk miatt elutaznak, közben pedig a szerelmükkel lófrálnak egy másik városban? Ők megtennék ezt?

Körülbelül tízet mutatott az óra, amikor visszaértünk a Shafra házhoz. Abraham tévét nézett, immáron egyedül, hiszen a meccsnek vége lett. Amikor bementünk a házba Joellel, Ab közölte, hogy Mischa felhívta, itt vagyok-e. Nem kérdezte, mikor megyek haza, dühöngök-e még, semmi mást nem kérdezett, csak hogy hol vagyok. De legalább ez érdekelte.
Megfürödtem, majd belebújtam Joel egyik bokszerjébe és egy pólójába, majd befeküdtem az ágyba. Hamarosan leopárdom is követett és úgy átölelt, ahogyan délután tette.
Egyenletes szuszogását hallgattam, majd egyszer megszólalt.

-         Tudom, nem volt szép Mischától, hogy hazudott és elszakított a barátaidtól, de félt, ha azzal állít be, hogy új pasija van és költöztök, megromlik a kapcsolatotok, ráadásul a barátját sem fogod kedvelni.

Meglepett ez a védőbeszéd, de attól válaszolni tudtam.

-         Igen, de csalódtam benne. Most mennyivel jobb, mintha az elején megmondja az igazat?

Joel nem felelt azonnal, talán hezitált, vagy csak átgondolta, biztosan kimondja-e, amit gondol. Addig nem tudtam meg, míg el nem kezdte a válaszát.

-         Számomra sokkal jobb, mert veled tölthettem a napomat. Gondolj bele, ha Mischa elmondta volna neked az igazi okot, dühöngtél volna, nem álltál volna szóba velem, egyedül tengethetnéd napjaidat arra várva, hogy visszamehess Los Angelesbe és mi ketten sosem lehetnénk egymáséi.

Ledöbbentem. Egy másodpercig sem jutott eszembe, hogy anyám hazugságának köszönhetem azt, hogy rátaláltam Joelre. Ha nem hazudik és gyűlölködve éltem volna minden napomat a tizennyolcadik szülinapomig, talán sosem tudhattam volna meg az igazságot a világról, az alakváltók, vámpírok létezéséről. Talán jó életem lett volna LA városában, ha hazamegyek, de meglehet, tökéletes életem sosem lett volna. Hiszen Joel nélkül nem lehet.
Nem feleltem szerelmem gondolatmenetére, mert tudtam, igaza van. Valamilyen szinten hálás lehettem Mischának. Valamit neki köszönhetek a hazugságának.
Ezzel a ténnyel nyomott el az álom.