Legnagyobb örömömre ez alkalommal nem arra értünk haza, hogy Joel újra vámpírszagot érez a házban, főleg a szobámban. Most minden a legnagyobb rendben volt, ezért miután ledobtam az ágyamra a táskámat, mentem a konyhába, hogy csináljak valami ennivalót a mindig éhes leopárdomnak. Ahogy szétnéztem a hűtőben, nem láttam annyira alapanyagot, hogy valami kiadós kaját csináljak, ezért kivettem a mélyhűtőből a boltból vett gombócot. Ahogy megláttam, megéheztem rá, ezért úgy döntöttem, hogy két zacskóval készítek. Egyébként is tudtam, szerelmemnek fél fogára sem lenne elég.
Joel helyet foglalt a kis asztalnál az ablak mellett, én pedig tálat vettem elő, sós meleg vizet forraltam benne, majd beletettem a gombócokat és néha-néha óvatosan megkavartam, miközben zsírt hevítettem, amiben a zsemlemorzsát aranysárgára pirítottam.
Mikor készen lettem mindennel, elővettem egy tányért és tíz gombócot rápakoltam. Joel elé tettem, majd a kezébe nyomtam egy villát is.

• Jó étvágyat – mosolyogtam.
• Köszönöm – felelte.

Mire én kiszedtem magamnak négy darabot és leültem szerelmemmel szembe, hogy megegyem, ő már a sajátjának bő felét befalta. Először csak néztem, tátott szájjal, majd elnevettem magam. Nem is értettem, mégis min lepődtem meg.
Evés után bepakoltam a mosatlanokat a gépbe, majd bementünk a szobámba. A táskámat az ágyról a székre tettem, miközben Joel kiterült a hátára.
Nem sokkal azután, hogy lefeküdtem mellé, megszólalt.

• Hamarosan mennem kell.

Abban a másodpercben elment a kedvem mindentől. Már egy jó ideje utáltam, amikor ezt kellett mondania. Szerelmes voltam, életem az övéhez lett kötve. Joel szerint fordítva, a népe szerint nem én lettem neki teremtve, hanem ő lett nekem, hogy engem szolgálhasson. Az legyen, akinek én akarom. Én pedig a szerelmemnek akartam.

• Joe vagy Chris a környéken lesz, nem hagyunk magadra.

Forgattam a szemeimet. Kezdett olyan lenni, mint valamiféle házi őrizet.

• Biztos elegük van már abból, hogy engem kell védelmezni – motyogtam.
• Egy falka vagyunk. Tudják, mennyit jelentesz nekem és azt is tudják, én is megtenném ugyanezt az ők lenyomatukért.

Nem tudtam átérezni ezt az egészet, hiszen nem volt abban a helyzetben. Én csak azt tudtam, milyen állandóan védelmezve lenni. Mindezek ellenére nem féltem. Nem hittem, hogy ennyi leopárdot ki tud cselezni egy vámpír, csak hogy a közelembe kerülhessen. Pontosabban azért, hogy megölhessen. Hiába fente a kaszáját mögöttem a halál, nem fogtam fel, mekkora veszélyben vagyok. Nem éreztem akkora félelmet, mint amekkora bajban voltam. Ez egyszerre volt jó és rossz. Jó, mert nem lett tőle üldözési mániám és rossz, mert nem tudtam, mennyire kell óvatosnak lennem.

• Chris megérkezett – szólalt meg Joel.

Felkönyököltem az ágyon.

• Honnan tudod?

Szerelmem felnevetett, majd finoman megfogta a kezemet és egy puszit nyomott a kézfejemre.

• Túlfejlett érzékek, emlékszel? - kérdezte.

Zavarban voltam, nem is értettem, hogyan felejthetek el egy ilyen dolgot. Teljesen egyértelmű, hiszen vadászként szükségük volt fejlett érzékekre. És hogy máshogy tudhatta volna, hogy Chris megérkezett, ha nem hallja lépteit?!

• Hát persze – bólintottam.

Joel az ablakhoz ment, majd az erdő felé fordította fejét. Kezével mutatott valamit, majd hátat fordított a területnek, amelyre ablak nyílt a szobámból.

• Jeleztem Chrisnek, hogy rögtön megyek – mondta.

Nem feleltem, nem tudtam mit mondani rá. Szomorú voltam, amiért el kell válnom tőle.
Felkeltem az ágyról, majd követtem Joelt a kijárati ajtóig. Mielőtt kilépett volna rajta, még váltottunk egy búcsúcsókot. Elég volt hozzámérnie, egy érintéséből is éreztem a szeretetét. Mert köztünk nem csak szerelem volt, hanem minden, ami pozitív. Szeretet, barátság, mély érzések.
Aztán egyedül maradtam. Joel egy pillanat alatt eltűnt, szinte észre sem vettem. Csak a hiányából származó komor magány maradt hátra. És nem tudtam meghatározni, mennyi ideig.
Visszamentem a szobámba, majd leültem az íróasztalomhoz és elővettem a könyveimet. Elkészítettem az írásbeli feladatokat, majd szóbeli leckékkel próbáltam teletömni a fejemet. Egy kicsit elkezdett fájni az előző nap miatt, de egészen jól viseltem a történteket.
Mire végeztem, már háromnegyed ötöt mutatott az óra. Tudtam, hogy Mischa és Matt ötig dolgoznak, ezért átsétáltam a nappaliba és bekapcsoltam a tévét.
Míg bejött az adás, az ablakhoz léptem és az erdőt kémleltem. Mivel kezdett besötétedni, eltelt egy kis idő, mire észrevettem Chris leopárd buksiját a bokrok között. Nem volt egyszerű.
Elmosolyodtam és intettem neki, majd hátat fordítottam és leültem a kanapéra. Váltogattam a csatornák között, közben fészkelődtem a kanapén. Forgolódtam, mozgolódtam. Egy ideig mindig kényelmes volt egy adott ülőpóz, de valamiért mindig kedvet kaptam a mocorgáshoz.
Ahogy telt az idő, hallottam Matt kocsijának hangját. Még nem volt garázs, de anyámmal már tervezték, hamarosan építenek egyet a járgánynak.
Vidáman, nevetve jöttek be a házba, egyből engem keresve. Kiáltottam, hogy a nappaliban vagyok, ők pedig vigyorogva jelentek meg a boltív alatt. Mischa nagyon izgatott volt, Matt pedig a háta mögött rejtegetett valamit. A szívem nagyot dobbant, a fejem újból megfájdult. Az első ötlet, ami az eszembe jutott, hogy Matt megkérte Mischa kezét és ezért annyira vidámak. Megijedtem.
De amikor Matt elővette a háta mögül az ajándékot, teljesen meglepődtem.
Egy fekete táskaszerűség volt a kezében, amit felém nyújtott.
Nagyon vigyorogtak és bátorítottak, hogy nyissam ki, nagyon kíváncsiak a véleményemre.
Kicipzáraztam a táskát, majd teljesen meghőköltem a tartalmától. Egy Apple márkájú, fekete színű laptop volt, aminek a tetejét piros és rózsaszín absztrakt minta díszítette.
Teljesen el voltam kápráztatva tőle! Őrületesen tetszett, nagyon-nagyon szép volt!

• Na, tetszik? - érdeklődött Matt.
• Viccelsz? Ez csodálatos! - lelkendeztem.

Látszott rajtuk, hogy nagyon örülnek a reakciómnak.

• Internetet is vettünk hozzá – mondta Mischa.

Végtelen boldogság járta át minden porcikámat. Elképesztően jól éreztem magamat, majd miután letettem a laptopot a kanapéra, felugrottam – és bár kissé megfájdult a fejem a hirtelen mozdulattól –, majd egy pillanat előtt a többiek előtt teremtem és mindkettejüket egyszerre átöleltem.
Matt egyből leült mellém a kanapéra, bekapcsoltuk a laptopot, csatlakoztattuk az internetet, és már gépezhettem is. Rögtön megnéztem az e-mail címemet és olvastam Jasmin levelét. Úgy tűnt, hogy kezdenek helyre jönni a dolgok náluk, de még mindig nem volt a legcsodásabb a helyzet. Rákattintottam a válaszol gombra és elkezdtem pötyögtetni.

Szia Jas!

Örülök, hogy kezdenek jobban menni a dolgok!
Nagyon hiányoztok, de egyre jobban megszeretem Blue Lake-t. Persze ha nem lenne Joel, biztosan nem akarnék itt élni, de létezik, és ide köt! Fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni, ha végeztem a sulival! Egyrészt vissza akarok menni Los Angelesbe hozzátok, egyetemre járni veled, bulizni és élni az életemet, másrészt viszont itt akarok maradni Joel-el, bárhogyan is alakulna a sorsom, de mellette lennék. Fogalmam sincs, hogy tudnék-e nélküle élni még akkor is, ha csak a távolság szakítana el minket egymástól. Még belegondolni is rossz! Tudom, hogy még csak két és fél hónapja vagyok itt és körülbelül két hete vagyunk együtt Joellel, de ez nem fellángolás. Tudod te is, megtapasztaltad már, hogy milyen az, ha hirtelen megtetszik egy srác. A jövőmet tervezem vele, esküvő, család, lakás valami szép helyen, közös vállalkozás, hasonlók. De Joel teljesen más. Vele egyszerűen nem tudok tervezni. Sosem tudom, hogy éppen mi fog történni velem, vagy vele. Nem is foglalkozok azzal, ha holnap vagy holnapután történik valami, mert ma együtt vagyunk! Igaz, hogy ilyet még sohasem hallottál – olvastál – tőlem? Meglepő, nem?
Egyébként Mischa összejött a főnökével, még nem is meséltem neked erről! Matt a férfi neve, tökéletesen összeillenek anyámmal! Most kaptam tőlük egy laptopot, egyszerűen elképesztő! Matt itt lakik nálunk már néhány napja és érdekes, de kicsit sem zavar a jelenléte. Hamar megszoktam és nagyon megkedveltem, totál jó fej! Tisztára olyan, mint egy haver!

Még tudtam volna tovább írni, de Mischa szólt, hogy elkezdhetek készülődni, mert nemsoká indulunk vacsorázni. Bólintottam, majd visszatértem a levélhez.

Most mennem kell, Matt visz minket vacsorázni! Majd beszélünk! Nekem jelenleg nincs pénz a kártyámon, de ha lesz, hívni foglak!

Puszillak: Deby.

Elküldtem a levelet, majd kikapcsoltam a laptopot. Bevittem a szobámba a táskájával együtt és az íróasztalomra tettem, a tartóját pedig az a szekrénybe az utazótáskáim mellé.
Még nem tudtam, hogy mit vegyek fel, de úgy döntöttem, hogy előtte megfürdök. Összeszedtem a neszesszerembe tartozó holmikat, valamint fehér neműket és törölközőt, majd bezárkóztam a fürdőszobába. A kádat háromnegyedig engedtem vízzel, öntöttem bele habfürdőt, majd levetkőztem és belefeküdtem. Mivel előző este a hajamat megmostam, most ezzel nem foglalkoztam. A szokásos helyeken megborotválkoztam, majd egy kicsit áztattam magamat a jó meleg vízben.
Körülbelül húsz-huszonöt percet tölthettem a fürdőszobában, utána visszamentem a szobámba. Miközben fürödtem, eszembe jutott az a padlizsán színű alkalmi ruha, amit az egyik barátnőm nővérének esküvőjére vettem. Hosszúságra nagyjából a térdemig ért, a pántjai vastagok, mell alatt pedig karcsúsító varrás volt. A ruha nagyon csinosan állt rajtam, így azonnal mellette döntöttem. Kivettem a szekrényből, majd az ágyra terítettem. Igazság szerint nem volt hozzá megfelelő cipőm, viszont Mischa az esküvőn is kölcsönadta az ezüstszínű magas sarkúját. Ez volt a szandáljai közül a legkisebb sarkú, mindössze hat centis. Számomra tökéletes volt, abban még tudtam menni.
Majdnem kirontottam a szobámból, hogy kölcsönkérjem a lábbelit, de hamarabb kapcsolt az agyam, hogy egy férfi is lakik a házban, ezért gyorsan felkaptam egy melegítőnadrágot és egy pólót, aztán már mentem is. Matt éppen fürdött, Mischa pedig a ruhái közül válogatott a szobájukban. Elmosolyodott, amikor meglátott az ajtóban.

• Kölcsönkérhetném az ezüstszínű cipődet? - kérdeztem.
• Nem tán a lila színű ruhában jössz?
• Padlizsán – mondtam.
• A padlizsán a lila egyik árnyalata – okoskodott.

Nem volt kedvem tovább erről vitatkozni, ezért gyorsan levágtam a beszélgetést.

• Mindegy. Akkor ideadod?

Mischa megint elmosolyodott. Pontosabban amióta észrevette, hogy az ajtóban állok, folyamatosan mosolygott. Csak egyszer éppen csak felkanyarította a száját, másszor pedig a fogait is láttam.

• Hát persze.

Behajolt a szekrénybe, majd a kezembe nyomta az ezüstszínű szandálokat. Megköszöntem, majd visszamentem a szobámba. A cipőket letettem az ágy mellé, felkaptam az izzadás gátlómat, majd leültem, hogy kisminkelhessem magamat. A hétköznapokon a természetesség híve voltam, de ha bulizni mentünk, akkor szép, füstös szemeket csináltam magamnak. Most is, miután a csillogó, sötétlila színű szemhéjfestéket felvittem, kifestettem a szempilláimat. A szájfényt későbbre tartogattam, helyette inkább elővettem a sötétlila színű körömlakkomat és kifestettem a lábujjkörmeimet. Jó kis időbe telt, mire teljesen kiigazítottam, de a végeredmény nagyon jó lett. Vártam egy kicsit, míg a körömlakk megszárad, aztán az ágyhoz mentem és felvettem az alkalmi ruhámat. Még mindig ugyanolyan jól állt rajtam, mint az esküvőn. Boldog voltam abban a szerelésben, igazi önbizalombomba volt a számomra. Ezután bedugtam a hajsütővasat melegedni, majd megfésülködtem. Úgy döntöttem, igazán kiteszek magamért, ezért nem maradtam meg a szokásos, egyenes hajviseletemnél. Édes loknikat varázsoltam, majd miután a hajammal végeztem, felhúztam a lábamra a cipőt.
Most jöhetett a kissé csokoládés árnyalatú szájfény, azután pedig befújtam magam a parfümömmel.
Végre elkészültem, már éppen menni akartam volna ki, amikor a szemem megakadt egy bekeretezett fényképen. Jasmine és én voltunk rajta, még azelőtt csináltuk, hogy Mischa és én elköltöztünk volna Blue Lake-be. Látszott rajtunk, hogy bár próbálunk mosolyogni és vidámnak látszani, mégis végtelenül szomorúak voltunk. Nagyot dobbant a szívem az emlékek áradatára.
Végül lenyomtam a kilincset és magam mögött hagytam a szobámat.

Matt és én szinte fellélegeztünk, amikor elindulhattunk. Szokás szerint legalább negyed órát várni kellett Mischára, mert ha sürgettük, akkor mindig sikerült elrontania a sminkjét, ami miatt dühös lett és az egészet leszedte, majd elölről kezdte.
Odakint kissé hideg volt, ezért indulás előtt felkaptam magamra egy rövid derekú kabátkát. Még jó, hogy Matt előre melegítette az autót, mert másképp megfagytam volna odabent.
Útközben rádiót hallgattunk, pontosabban fogalmazva a rádió ment, Mischa és Matt dumáltak, én pedig hallgattam, amiket beszéltek. Nem szólaltam meg egészen addig, míg be nem mentünk a Danja nevezetű étterembe.
A pincér az asztalunkhoz vezetett minket, majd átadta az étlapokat, mi pedig elkezdtünk válogatni és miután leadtuk a rendelést, ásványvizet iszogattunk. Én nem igazán voltam ínyenc a konyhában, jobban megbíztam a steakben és a sült krumpliban. Éppen ezért ezt rendeltem.
Nem kellett túl sokat várni a vacsorára, körülbelül húsz perc-fél óra alatt megkaptuk. Addigra már eléggé meg is éheztem, szóval nem esett nehezemre enni.
Közben beszélgettünk mindenféléről, Matt viccelődött egy kicsit, én pedig láttam, hogy ő és Mischa valamiért szörnyen izgatottak. Ettől én is idegesebb lettem, innentől kezdve a gyomrom sem volt annyira befogadó, mint korábban. De én azért is igyekeztem minél többet megenni a vacsorámból.
Egy idő után azonban már semmi nem segített rajtam. Nem bírtam tovább enni, már annyira kíváncsi voltam, hogy mégis miért idegeskedtek annyira az asztal túloldalán. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom szó nélkül. Biztos voltam benne, nem véletlenül vacsorázgatunk egy étteremben.

• Oké, elég – szólaltam meg. - Mi bajotok van?

Mischa és Matt összenéztek, majd mindketten elkezdtek nevetni, mintha csak azt mondták volna: de jó megfigyelő vagy! Én azonban ezzel nem törődtem, válaszra vártam.

• Nehéz belekezdeni, mert nagyon tartok a reakciódtól – mondta Mischa.
• Csak még idegesebb leszek, ha nem bökitek ki – feleltem.

Újabb összenézés, Mischa pedig folytatta.

• Nem azért költöztünk ide, mert nem bírtam tovább Los Angelest és a munkahelyemről se rúgtak ki. Én adtam be a felmondásomat.

Mint a hideg zuhany, úgy ért a hír. Megszólalni sem tudtam, de nem is kellett, mert Mischa elhallgatott, Matt pedig folytatta helyette a magyarázkodást.

• Már régóta ismerjük egymást, egy üzleti úton találkoztunk, nagyjából fél évvel ezelőtt. Mischa elmondta, hogy szeretné otthagyni Los Angelest, új helyre költözni, új életet kezdeni, veled együtt. De nem tudta, hogy merre mehetne, és hogyan folytassa tovább az életét. Én pedig felajánlottam, hogy költözzetek ide, a cégemnél kaphat állást, az iskolát pedig elintézhetem neked. És, ha már az igazságoknál tartunk, már az első találkozásunkkor nagy hatással voltunk egymásra, egy hónap után pedig járni is kezdtünk, persze titokban.

Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Egyszerűen nem tudtam hinni a fülemnek. Annyiféle érzés tombolt bennem, amik közül az egyiket Mischa bejelentése csak még jobban növelt.

• Biztos feltűnt neked, hogy újonnan havonta elküldtek üzleti útra. Ilyenkor igazából mindig Blue Lake-be jöttem. Egy kivétel volt, akkor tényleg a cégem küldött el, mindössze három napra, San Francisco-ba. Onnan pedig ide jöttem, akkor voltál egyedül otthon majdnem egy hétig.

Ahogy Mischa ezt elmondta, dührohamot kaptam. Eddig egyszerűen csak mérges voltam, csalódott, kiábrándult, de ahogy a mondat végére értünk, valóságos dühroham tört rám. Csak annyit tudtam visszafogni a viselkedésemből, hogy nem ordibáltam az egész étterem előtt. Pedig legszívesebben üvöltöztem volna. Éreztem is, hogy azért találták ki így, hogy étteremben mondják el nekem az igazságot kettőjükről, mert nem akarták, hogy kiabáljak. De ez nem jelentette azt, hogy nem csalódtam bennük – főleg Mischában. Nem is hagytam szó nélkül. Nem bírtam.

• Hogy tehettétek ezt? Fel sem tudom fogni! - Mischa felé fordultam. - Elragadtál az otthonomtól! Tudtad, hogy mennyire imádom LA-t, hogy mennyi barátom van, mekkora a szerepem az iskolám életében és te önző módon, csak azért, hogy együtt lehess Mattel, hogy jól érezhessétek magatokat, elhoztál onnan! Az viszont egyikőtöket sem érdekelte, hogy velem mi lesz! Csak magatokkal foglalkoztatok, hogy nektek jó legyen! Tudom, barátokra találtam itt is, nem is beszélve Joelről, de ez nem jelenti azt, hogy kedvetekre rángathattok engem ide-oda! - Beszéd közben valahogy mindkét felnőtt kapott egy kis oktatást, végül újból Mischához fordultam. - Egyáltalán nem érdekelt, hogy elszakítasz a barátaimtól? Tudtad, hogy Jasmine olyan nekem, mint a testvérem, de még arra se méltattál, hogy bevalld, egy pasi miatt borítod fel az életemet! Ennyit sem érdemlek meg?

Felálltam, kézbe vettem a kabátkámat és elindultam volna a kijárat felé, amikor utánam szóltak.

• Deby, hová mész?
• Innen el. Ne aggódj, majd szólok Joelnek, Mischa!

Életemben először szólítottam anyámat a nevén és láttam rajta, hogy teljesen ledöbbentette.

• Deborah! - szólt utánam.

Felidegesítette a dolog, jól tudtam. Sosem hívott a teljes nevemen csak akkor, ha összevesztünk valamin. Engem azonban nem érdekelt, a szemeimet forgattam, majd kisiettem az étteremből.
Igyekeztem gyorsan menni a magassarkúban, nehogy utánam jöjjenek. Idő kellett nekem megemészteni a hallottakat, arra volt szükségem, hogy gondolkodhassak.
Hamar elhagytam az étterem környékét is. Fáztam, nagyon hidegre fordult az idő. A leheletemet is láttam, amikor kifújtam a mélyen beszívott levegőt.
Egy ideig ráérősen sétáltam az utcákon, majd arra lettem figyelmes, hogy néhány – körülbelül velem egyidős – srác hangoskodik mögöttem. Nemrég jelentek meg és ugyanarra tartottak, mint én. Pontosabban ők tartottak valahova, én pedig csak sétáltam. Nem igazán tartottam tőlük, mert biztos voltam benne, hogy annyira nem lehetnek veszélyesek, mint a vámpír, aki meg akart engem ölni.  Igazából nem csak akart, akar. És innentől kezdve már attól tartottam, hogy kiugrik valamelyik ház utcára néző fájának lombkoronájából – már ahol volt szívósabb fa – és levadászik. Utánam pedig a mögöttem haladó vidám társaságot. Kirázott a gondolattól a hideg.
Miután kiértem az étteremből rájöttem, nincs nálam pénz, hogy felhívhassam Joelt, de nem bírtam rávenni magamat arra, hogy visszamenjek az étterembe.
Elhaladtam egy kivilágított bolt előtt és megálltam nézegetni a kirakatot. Addig sem jutott az eszembe, igazából fogalmam sincs, hogyan jelzek Joel-nek, értem kellene jönnie. Ebben a pillanatban nagyon hálás voltam, amiért unalmamban megtanultam Joel, Chace és Hilary számát.
A srácok elhaladtak mellettem, az egyik pedig feltűnően nézett.

• Deby? - kérdezte.

Közelebb lépett hozzám, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

• Dan – mosolyodtam el.
• Mit csinálsz te itt ilyenkor? Joel?
• Anyámmal és a pasijával jöttünk vacsorázni. Elárulták, hogy mi az igazi oka annak, hogy ideköltöztünk. Hosszú sztori, de a lényeg, hogy nem bírtam ott maradni velük. Most meg fogalmam sincs, hogy mit csináljak – vallottam be.

Dan megigazította a szemébe lógó haját és már adott is egy egyszerű tanácsot.

• Gyere velünk. Alea meg a nővére házibulit tartanak.

A homlokomat ráncoltam. Nekem miért nem szóltak?

• Én nem lettem meghívva – mondtam.

Dan elmosolyodott. A válla mellett elnézve láttam, hogy a haverjai engem méregetnek.

• Senki nem lett meghívva. Alea elmondta nekünk és kérte, hogy terjesszük.

Végül is jó ötletnek találtam. Úgy éreztem, hogy jót tehet nekem egy kis házibuli. Ha már úgy is kiöltöztem, legalább használjam ki. A Los Angelesben maradt barátom, Roman elmélete szerint: mi baj lehet?! Emlékére elmosolyodtam, majd bólintottam.

• Remek! - vigyorgott Dan, majd a haverjai elindultak, mi pedig őket követtük.

Út közben én csendben voltam, inkább a srác történeteit hallgattam. A gondolataimat elterelte, ha pedig volt is egy kis időm arra, hogy használjam az agyamat, csak arra tudtam koncentrálni, hogy kezdett fájni a lábam a cipőben. Nem igazán akartam ezzel foglalkozni.
Tízpercnyi séta után megérkeztünk. A ház szép nagy volt, a zene kihallatszott az utcára. Igazából nem értettem, miért kedden rendeznek házibulit, de aztán rájöttem: valamiért szerdára tanítási szünetet rendeltek el. A vámpíros dolgok valahogy elvonták erről a figyelmemet.
Ahogy beléptünk a házba, azonnal feltűnt, milyen tágas a nappali. Az iskola nagy része ott volt, mindenki kezében egy nagy pohár, benne sör, vagy pedig feles pohár, benne tequilával vagy vodkával. Mivel még mindenből volt bőven, biztos voltam benne, hogy a buli most kezdődött.

• Deby! - Csajos sikoltással kevert kiáltást hallottam a lépcsőforduló felől.

Cariba kalimpált, széles vigyorral a száján, majd elindult felém. Kicsit túlöltözöttnek éreztem magamat, mert eddig nem sok ruhában bulizó lányt láttam, a legtöbben farmernadrágban, csinos felsőben és magassarkúban voltak, egy-két kivétellel. Szerencsére Cariba is a kivételek közé tartozott. Nyakba akasztós, piros ruha volt rajta, rásimult törékeny testére. Lábán tűsarkú volt, ami sokkal magasabbnak tüntette fel, mint amilyen volt. Így viszont két-három évvel idősebbnek tűnt.
Mikor odaért hozzám, visongva magához ölelt és ujjongott.

• El se tudom hinni, hogy eljöttél! Nem szóltunk, mert azt hittük, hogy Joellel lógsz esténként és nem akartunk elcsalogatni tőle! De mégis itt vagy! Úgy örülök!

Elmosolyodtam, majd röviden elmagyaráztam neki is, hogy étteremben voltunk és megtudtam az igazságot a költözésünk valódi okáról. Cariba teljesen le volt döbbenve. Nem gondolta volna, hogy ez áll az egész mögött, aztán viszont közölte, hogy ő nem tud haragudni, mivel ha nem költöztünk volna ide, most nem ismernénk egymást én nem lennénk barátnők. Nem igazán tudtam mit felelni, inkább csak mosolyogtam és bólogattam.
A konyhába mentünk, ahol Alea épp egy üveg vodkát tett az asztalra.

• Nézd csak, ki van itt! - kiáltotta Cariba.

Alea meg volt lepődve, de nagyon örült, hogy én is elmentem. Elmondása szerint ő sem gondolta volna, hogy én elmegyek a buliba. Legszívesebben felkiáltottam volna: miért hiszi mindenki azt, hogy azért, mert Joel a barátom és az egyiptomiakkal lógok, még nem mennék el egy házi buliba?!

• Akkor, igyunk!

Alea kibontotta az ital, majd mindhármunknak öntött belőle. Nem sajnálta, legalább egy deci került mindegyik pohárba. Ő négyszer, Cariba háromszor húzta meg, mire elfogyott, én viszont első húzásra ledöntöttem az egészet. Ahogy letettem az asztalra a poharamat, Dan megjelent mellettem, kézbe vette a vodkás üveget, majd újabb adagot öntött a pohárba és a kezembe nyomta.

• Érezd jól magad – nevetett.

Magának is öntött, majd koccintottunk és mindketten lehúztuk. Máris jobban éreztem magamat.
A lejátszóban felcsendült az L.A. Baby című szám a Jonas Brothers előadásában, nekem pedig egyből eszembe jutottak a feledhetetlen Los Angeles-i partik. Táncolni akartam.
Kézen fogtam a lányokat és bevezettem őket a táncparkett közepére. Nekik sem kellett mondani kétszer, egyből elkezdődött a riszálás. Közben Ashley is megjelent és csatlakozott hozzánk. Néhányan követték a példánkat, a legtöbben inkább csak nézelődtek. Javarészt azok a srácok, akik épp nem udvarolgatni próbáltak a lányoknak. Igazából ezt csak pár pillanatig figyeltem, utána átadtam magamat a zenének. Nem bírtam leállni.
A szám után újból a konyhába mentünk, iszogattunk, és elkövettük a legnagyobb hibát: kevertünk. Ezzel azonban egyikünk sem foglalkozott, elvégre mindannyian bulizni jöttünk, inni és táncolni. Nem volt senki, aki e miatt bármit is mondjon nekünk. Kihasználtuk a helyzetet.
Nem telt bele másfél óra sem, a fürdőszobában feküdtem a hűvös csempén. Az egész világ forgott velem, és ebben a pillanatban jöttem rá, mekkora őrültséget csináltam. Egy másodperc után azonban ezt a gondolatot el is felejtettem, szinte kikapcsolt a riasztó a fejemben, ami azt jelezte, nem kellene többet innom, sőt, egyáltalán nem kellett volna ennyit innom.
Ashley ekkor rontott be az ajtón, kezében egy újabb pohárnyi alkohollal. Ha az a riasztó működőképes lett volna még, semmit nem hallottam volna tőle, viszont az ivás annyira leamortizált, képtelen volt bármit is jelezni. A kádba kapaszkodva felkeltem a padlóról majd leültem a szélére. Úgy éreztem, nem fogok tudni megállni a két lábamon.
Ash felém tartotta az egyik poharat, én pedig elvettem tőle. Nem szabadott volna, de az ötödik pohár óta már nem tudtam ezzel a figyelmeztetéssel foglalkozni.

• Hányni fogok – vihogtam részegen.

Ashley megrántotta a vállát.

• Ott van a vécé melletted.

Mindketten nevettünk, majd koccintottunk. Tudtam, ha nem iszom meg húzóra a pohár teljes tartalmát, akkor a másik felét már nem bírom meginni.

• Húzóra, vagy soha többet szex! - kiáltotta Ash.

Erre a mondatra az volt a reakcióm, hogy félrenyeltem az alkoholt és már hajoltam a vécé fölé. Annyira undorító volt, de amikor felfigyeltem barátnőm vihogására, én is egyszerűen nevetni kezdtem.