Hiába kerültem ki anyámat és menekültem be a szobámba, nem tudtam elkerülni a sorsomat. Amint elindultam a konyhába, Mischa egyből mellém csapódott. Nem is tudtam, hogyan hihettem azt, hogy békén fog hagyni és legfeljebb a következő nap hozza fel a témát! Hiszen annyira egyértelmű volt, hogy a nyakamban fog lógni, míg nem közlök vele minden részletet.
Hálás voltam Matt-nek, ő nem tette ezt. A nappaliban nézte a tévét, nyugodtan el volt, míg én egyre csak azon törtem a fejemet, hogyan bújhatnék ki Mischa kérdései alól. Nem akartam eljátszani, hogy rosszul vagyok, mert semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy megijesszem.
Bementem a konyhába és előhalásztam a szekrényből a gabonapelyhemet. Öntöttem belőle egy tálba, majd belebújtam a hűtőbe, hogy kiszedjem a tejet. Felöntöttem a gabonát, majd visszatettem a zacskós tejet a helyére. Ahogy behajtottam a hűtő ajtaját, ahogy a horrorfilmekben szokás, Mischa ott termett mellettem. Nem ijedtem meg, már számítottam rá. Hiába állt meg a konyhaajtóban, amikor elindultam egy kis vacsoráért, ahogy lehetősége adódott, még közelebb jött hozzám. Tudtam jól, innen kezdve már nincsen visszaút. Beledobtam egy kanalat a tálba és felkevertem a tartalmát, hogy jobban megázzanak a pelyhek. Leültem a kis asztalhoz, Mischa pedig leült velem szembe. Olyan izgatottnak tűnt, hogy kezdett zavarba hozni. Azt hittem, ha rákérdez a dolgokra, akkor jobban fogom érezni magam, de nem így történt. Éppen ellenkezőleg. Amint megszólalt, a gyomrom összeszűkült, a szívem a torkomban dobogott. Pedig csak egy szót szólt.

• Na?!

Ezzel, hogy nem konkrétumot kérdezett, csak még jobban felidegesített. A kezem remegett, de úgy tettettem, mintha csak játszottam volna a gabonapelyhekkel.

• Mi, na? - kérdeztem vissza.

Az idegesített a legjobban, nem tudtam, hogyan fogja megfogalmazni a kérdéseit, így én sem tudtam, hogyan is kellene felelnem a nélkül, hogy elszólnám magamat.

• Mi történt a rezervátumba?

Aha, nagyon cseles egy női személy! Megpróbálja úgy körülírni a dolgokat, hogy végül elköpjem magamat. Csakhogy én erre rájöttem és nem fogom magamat hagyni, átverni. Ezért is írom át egy kicsit az igazságot. Nem fog fájni senkinek.

• Semmi új. Egy ideig Hilary-nél voltam, aztán megnéztünk Joellel egy filmet, ami olyan unalmas volt, hogy mindketten elaludtunk rajta – dünnyögtem.

Kételkedő pillantásokat vetett rám. Bekaptam egy falatot a vacsorámból és vártam a következő kérdést. Azt hiszem, éppen azon dolgozott gondolatban, így hát csendben néztem ki az ablakon. Lopva az órára tekintettem. Bosszantott a tudat, hogy Joel bármelyik pillanatban megérkezhet, én pedig még sehol sem tartok, hála az anyámnak.

• Mindegy – szólalt meg Mischa. - Matt és én bent voltunk Arcata-ban délután és vettem neked egy magas sarkú csizmát.

Ez még jobban fájt, mintha azt mondta volna, hogy: tudom, hogy együtt jártok Joel-el, azt is tudom, hogy esténként itt van nálad, csak azt nem értem, miért nem mondod el nekem!
Magassarkú csizma? Minek az? Azt akarja, hogy lotyónak nézzenek?

• Anya, nem szeretem a magas sarkút – közöltem vele egyszerűen.

Megrázta a fejét és kiment a konyhából. Egy ideig csak néztem utána, majd tovább kanalaztam a pelyhemet. Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele, de ez csak addig ment, amíg vissza nem jött, kezében egy nagy cipős dobozzal. Forgattam a fejemet és azt játszottam, hogy észre se vettem, hogy visszajött, csak akkor néztem rá, amikor újra megszólalt.

• Nézd csak meg, milyen szép – tolta elém.

Kelletlenül abbahagytam az evést és átvettem a dobozt. Levettem a fedelét és az elém táruló látványtól szinte elakadt a szavam. Igaz, Mischa elfelejtette, hogy nem ugyanaz a csizma és a bokacsizma, de e felett most elsiklott a tekintetem, nem hoztam fel neki. Kivettem a dobozból az egyik darabot, hogy alaposabban megnézzem. Szimplán fekete volt, a boka részénél tele volt rakva kövekkel és kör alakú szegecsekkel. Igaz a sarka legalább öt centi magas volt, de őszintén reméltem, hogy tudok benne járni. Meg is feledkeztem arról, hogy eddig mennyire nem foglalkoztam az ilyen stílusú cipőkkel. Felpróbáltam a csizmákat és reménykedve próbálkoztam meg menni benne. Lehet, a következő nap meg fogom bánni, hogy felvettem, de ez egyelőre nem érdekelt. Tudtam benne menni, és hacsak nem töröm ki előbb a bokám, fel is veszem reggel.

• Nagyon szép. Köszönöm – hálálkodtam.

Mischa mosolyogva átkarolta a vállamat.

• Nincs mit.

Levettem a csizmákat a lábaimról és visszatettem a dobozukba. Befejeztem az evést és beletettem a mosatlant a mosogatógépbe. Berohantam a szobámba, elővettem néhány – a fürdéshez szükséges – piperecuccot és már el is foglaltam a fürdőt. Villámgyorsan levetkőztem és beálltam a meleg vízsugár alá. Igyekeztem minél gyorsabban elintézni a fürdőszobai teendőimet, mert izgatott voltam, hogy Joel hamarabb megérkezik, én pedig nem leszek készen.
Csak akkor nyugodtam meg valamilyen szinten, amikor bementem a szobámba és még nem volt sehol. Az alváshoz használt, L-es pólómba mászkáltam és várakozás közben kiválasztottam, hogy mégis melyik szerelésemhez menne az újonnan kapott bokacsizma.
Találtam egy szűkebb, egyenes szárú farmernadrágot és – ha már lúd, legyen kövér módon – megkerestem a szürke, kövekkel kirakott felsőmet. Pont amikor elkészítettem a szettet, Joel kopogtatott halkan az ablakomon. Odamentem hozzá és beengedtem, ő pedig állati ügyességgel, helyből beugrott a szobámba. Türtőztetnem kellett magamat, hogy ne ugorjak rá, inkább csak behajtottam az ablak szárnyait és miután bezártam az ajtót, lekapcsoltam a villanyt.
Befeküdtem az ágyba, Joel pedig, miután lerúgta a cipőit a lábáról, elterpeszkedett a szabad területen. Odabújtam hozzá, ahogy mindig is, de furcsállottam, hogy a teste valahogy most még melegebb. Nem tudtam, hogy miért van ez, hiszen úgy egy órája még nem vettem észre ilyet.
Nem kérdeztem rá, hiszen ki tudja, hogy miért lehet. Az se kizárt, hogy kevesebb rajta a ruha, vagy csak a fürdővíz volt melegebb és ezért érzem.
Ajkai a hajamban pihentek, úgy mormogta a kérdéseit.

• Mischa kérdezgetett?

Halkan, de mérgesen fújtam egyet.

• Hát persze! Azon lepődtem meg, hogy a kitérő feleletem után elterelte a témát.

Hallottam, hogy hümmögött egyet, ami azt jelentette, érdekesnek találta a dolgot. Nos, ezzel nem volt egyedül, még én is csodálkoztam rajta, hiszen soha nem volt ilyen. Bármi történt velem, alaposan kikérdezett, minden részletre kíváncsi volt. Vagy csak ennyire érdekelte, hogy tetszeni fog-e nekem a bokacsizma, amit vettek? Nem lehetetlen, de mégis furcsa.

• Merre voltál, mielőtt jöttél? - kérdeztem, terelve a témát.

Ujjaival a vállamat simogatta, meleg leheletét a hajszálaim között, a fejbőrömön éreztem.

• Járőröztem egy kicsit a környéken.
• Ezért vagy most olyan forró? - kérdeztem.

Pár másodperces csönd után felelt. Ez valahogy rossz érzéssel töltött el. Ezek szerint van valami, amit nem mond el nekem. Mi gond lehetne?

• Ezért is – dünnyögte.

Kirázott a hideg. A hangjában volt minden: félelem, düh, izgatottság, tehetetlenség. Nem értettem, honnan szedte össze ezeket, mi válthatta ki belőle ezeket. Talán volt egy kis nézeteltérés a falkában? De akkor mit keres ott az izgatottság? Talán azon agyal, hogy hogyan fognak alakulni a dolgok? Végül is ez nem hülyeség. Csak frusztráló.

• És még miért? - kérdeztem.

Éreztem a testén, hogy megremeg és már tudtam is, nem kellett volna megkérdeznem. Zavarban voltam, de csak várakoztam a feszült csendben. Nem akartam erőltetni, hogy elmondja, ha nem akarja, de ott bujkált bennem a kíváncsiság, amitől megint összerándult a gyomrom.

• Késő van. Aludj inkább.

Ez pontosan elég volt ahhoz, hogy megerősítse a gyanúmat. Nincs minden rendben. Sőt! Semmi sincs rendben! Valami nagyon zavarja, valamitől ideges, ami biztosan több mint egy kis belső viszály a falkában. Ez ennél több és mivel nem akarja elmondani nekem, biztos, hogy komolyabb is. Talán még nekem is közöm lehet hozzá? Ki tudja, hiszen olyan furcsa hangja van. Feszült.
Nem akartam ellenkezni, eleget tettem a kérésének. Még közelebb bújtam hozzá és belekapaszkodtam a forró felsőtestébe. Próbáltam nem foglalkozni azzal, milyen furán viselkedett, csak arra koncentráltam, hogy elaludjak és megnyugodjak egy kicsit. Biztos voltam abban, hogy Joel úgy gondolja, nem használna, ha tudnám, mi a gond. Ahogy átgondoltam a viselkedését, igazat adtam neki: valószínűleg jobb, ha nem tudok mindent.

Az ébresztő dallama kirángatott az álomból. Nem mintha annyira kellemes lett volna, hogy rossz felébredni belőle. De a tudat, hogy hétfő... khm ismétlem HÉTFŐ reggel volt! Elszörnyedtem. Még egy szenvedéssel teli hét. Újabb és újabb. Borzalmas ez a körforgás.
Kinyitottam a szememet, hogy ellenőrizzem, ott van-e még Joel. Olyan furcsa volt, nem éreztem forróságot magam mellett, de amikor láttam, hogy párom még mindig ott szunnyad, megnyugtatott. Egyszerűen csak megszokta a bőröm a meleget.
Felültem az ágyon és kitakaróztam. Megpróbáltam rávenni magamat a felkelésre, de annyira nehéz volt! Miért pont hétfő? Miért nem kezdünk azonnal keddel? Megspórolnánk a szenvedést.
Joel horkantott egyet és átfordult a másik oldalára. Látszólag engem keresett a karjával, és amikor nem talált, kómás szemekkel felnézett. Elmosolyodtam, majdnem el is nevettem magamat, mire Joel dünnyögve visszafordult a hátára. Halkan felkuncogtam, majd az ablakhoz sétáltam és kinyitottam jelezve szerelmemnek, hamarosan indulnia kell hazafelé.
Odasasszéztam az ágyhoz, beleültem Joel ölébe és ráhajoltam a felsőtestére. Egymás szemét néztük, majd nekiálltam ébresztgetni és puszilgattam az arcát. Megint csak dünnyögött, de hogy egy kicsit mozogjon, átkarolta a hátamat. Már ez is volt valami. Jól haladtam, hamarosan ki tudom szedni az ágyból. Úgy stratégiát vezettem be: már nem kellemesen, hanem kellemetlenül ébresztgetem.
Harapdáltam az arcát és a fülcimpáját, majd csiklandozni kezdtem az oldalát. Nem bírta tovább, ez körülbelül olyan volt neki, mintha leöntötték volna egy vödör vízzel. Nem fázik, de hirtelen éri.
Nagy nehezen kirángattam az ágyból, de indulni még mindig nem akart.

• Na, jó – adtam fel. - Én most elmegyek, gyors frissítek magamon, te pedig menj haza és gyere értem, rendben?!

Egy ühüm, bőven elég volt válasznak, már indultam is egy gyors zuhanyzásra. Ilyenkor mindig üres volt a fürdőszoba, én foglaltam be reggelente. Magamra engedtem a langyos vizet és megmostam az arcomat is. Mischa kamilla illatú tusfürdőjét kaptam fel, pár perc alatt már készen is voltam.
Megtörölköztem, fogat mostam és visszamentem a szobámba. Joel-nek hűlt helye volt, azonban egy papírt ott hagyott az ágyamon, üzenetként. Kézbe vettem a cetlit, hogy elolvashassam.

Hazamentem, majd jövünk valamikor. Készülj el és legyél olyan csinos, mint mindig, oké?! Szeretlek!
                                                                  Joel

Elmosolyodtam és ledobtam a papírt az ágyra. Épp indultam volna a ruháimért, hogy felöltözzek, amikor megláttam, hogy a lap hátuljára is volt valami írva. Visszafordultam és felvettem a cetlit.

         Ui.: Csak azért tudtam rávenni magamat, hogy hazamenjek, mert zavarta a fülemet, amit Mischa és a pasija művelnek! Csók!

Undorodva visszadobtam a papírt az ágyra és úgy döntöttem, hogy hallgatok egy kis zenét, miközben felöltözök. Nagyon szerettem a fiatal női előadók zenéit, ezúttal is ilyet kapcsoltam be, csak hogy elvonjam a figyelmemet anyámékról.
Bele kellett ugrálnom a nadrágba. Nem is emlékeztem, mennyire nehéz felvenni. A póló már nem volt ilyen megpróbáltató, könnyen magamra húztam. Parfüm, minden csecse-becse, fekete tus a szemhéjaimra, szempillaspirál, de a szájfényt egyelőre békén hagytam. Majd a reggeli után. Megfésültem a hajamat és egy nagyon kicsit sütöttem rajta, hogy nőiesebbnek hasson.
A papírt eltüntettem az ágyról, amit Joel már gondosan eligazított. A bokacsizmákat ráaggattam a lábaimra, szépen eligazítottam őket és már mentem is a konyhába.
A szokásos reggeli helyett most lekváros pirítóst ettem, kettőt is, majd megittam egy pohár narancslevet. Ez olyan klasszikus Amerikában. Ha már nem kávézok, akkor narancslevezek.
Mély, dübörgő lépéseket hallottam, majd megláttam az ajtóban Matt álmos tekintetét. Ahhoz képest, hogy mivel kezdték a reggelt, eléggé kómásnak tűnt. Mindezek ellenére megdicsért, milyen jól nézek ki, majd a kávéjáért ugrott.
Kocsi zaját hallottam, ezért kinéztem az ablakon. A terepjáró állt meg előttünk és dudált egyet, mire teljesen ledöbbentem. Az egész banda a házunk felé meredt, várakozó tekintettel. Tudtam, mire vártak. Rám. És nem azért, mert minél hamarabb be szeretnének érni az iskolába.
Elővettem a szekrényből egy rágót, kifestettem a számat és már indultam is. Mischa indulás előtt még elkapott, rám aggatott egy kabátkát. Most áldottam a fejemet, amiért oldalvállas táskám volt, nem pedig háti. Az egyáltalán nem illett volna ehhez a szerelésemhez és én amúgy is túl egyszerűnek tartottam. Az oldaltáska még nőies is volt. Számomra teljesen tökéletes.
Ahogy kiléptem az ajtón, szemeimmel egyből Joelt kerestem. Fent ült a platón, de láttam, az anyósülés megint csak szabad volt. Liam fent ült a kedvesemmel és Joseph-el.
Az egész banda engem nézett, Joel pedig leugrott a platóról és odajött hozzám. Átölelte a derekamat és megcsókolt, innen kezdve elveszett az ügy, amiért előző este harcoltam anyám ellen.

• Őrülten csinos vagy! - suttogta a fülembe Joel.

Segített felmászni a kocsira, majd felugrott a platóra, miután közölte velem, hogy a suliban ki fogja nyitni előttem az ajtót, ne szálljak ki magamtól.
Bólintottam, majd a házunk felé néztem. Mischa és Matt ott álltak az ablakban, anyám izgatottan, Matt pedig döbbenten. Elmosolyodtam, majd szóltam Chace-nek, hogy indulhatunk.
Amikor megláttam, hogy a busz nem sokkal előttünk halad, összeszűkült a gyomrom. Mi van, ha a többiek rossz szemmel fognak rám nézni, amiért velük utazom? Kirázott a hideg.

• Nyugalom Deby – szólalt meg Chace. - Meg lehet szokni.

Most nem foglalkoztam azzal, hogyan találta ki a gondolataimat. Túl ideges voltam ahhoz, hogy ezen tudjak agyalni. Mintha bármi értelme is lett volna.

• Észre fognak venni? - kérdeztem.

Megrázta a fejét, de nem válaszolt. Benjamin mögöttem ült, ő felelt.

• Csak azokat figyelik, akik a platón vannak.

Chace kegyetlenül gázt adott a kocsinak és már ki is hajtott, hogy megelőzzük az iskolabuszt. A gyomrom válaszképpen összeszorult, én pedig az ülést markoltam. Fogalmam sem volt, miért is vagyok annyira izgatott, vagy éppen feldúlt, de nem bírtam elengedni az üléspárnát.
A visszapillantó tükörből pont Cariba vidám arcát figyeltem, ami egy kicsit megnyugtatott. Ezek szerint nem vett észre. Pontosabban még nem vett észre.
Egy kicsit meg kellett állnunk egy benzinkútnál, mert Chace tankolni akart. Ezzel szépen elment az idő, ezért teljesen felesleges volt megelőzni a buszt. Mindezek ellenére egy szót sem szóltam, csak türelmesen várakoztam, hogy tovább induljunk.
Nem értettem, hogy ezt most direkt csinálták, vagy véletlenül voltak ennyire idegesítőek?!
Amikor Chace beszállt a kocsiba, összetettem a kezeimet. Kérdésére nem feleltem, csak azt mondtam neki, hogy indítson már. Nem akadékoskodott, egyből elfordította a kulcsot és indított.
Az út az iskoláig hosszúnak tűnt, pedig csak néhány utca volt. Viszont amikor bekanyarodtunk a diákparkolóba és megláttam, hogy mennyien vagyunk, majd megütött a guta. Ennyi ember előtt kiszállni ebből a kocsiból, amikor amúgy is minden egyes nap összegyűlnek, hogy kibeszélhessék az egyiptomiakat? És most én is velük megyek! Utáltam, amikor kibeszéltek.
Joel pedig ott termett mellettem, egyszerűen muszáj volt kiszállnom a kocsiból. Kinyitottam az ajtót és a kezemet nyújtottam szerelmem felé, hogy meg tudjon tartani. Segített leszállni, én pedig máris éreztem magamon a rengeteg szempárt. Joel mellett lépkedtem, körülöttünk az egész banda, én pedig majdnem elsírtam magamat. Mindig is szerettem tudni, hogy az emberek mit gondolnak rólam, de azért nem ennyire. A barátnőim döbbent képe semmi jót nem jelentett a számomra.
Joel a kezemet fogta és rám nézett.

• Ne aggódj, csak azt nézik, hogy milyen dögös vagy ebben a bokacsizmában!

Elmosolyodtam, ami már sokkal jobban tetszett neki. Lehet, hogy el is pirultam, de tekintettel az adott körülményekre, ezen nem volt csodálkozni való. Nagyon zavarban éreztem magamat.
Sikerült elvonulnom az emberek előtt a nélkül, hogy nem rohanok világgá, de nem vártam sok jót a nap további részétől. Hálás voltam az órarendnek, hogy az első órán legalább Joellel lehettem, addig se kellett elszakadnom tőle. Ez már egy biztos támpontja volt a hétfőnek.
A biológia terem előtt álltunk meg, a többiek viszont tovább mentek. Nagy levegőt vettem, csak utána voltam képes belépni az ajtón. Mindenki, aki bent volt, ránk nézett, én pedig megint csak elszégyelltem magamat egy kicsit. Joel szépségéből merítettem erőt, az arcát bámultam addig, míg helyet nem foglaltunk. Hátradőltem a széken és Joel elgondolkodó arcát figyeltem.

• Mi az? - suttogtam felé a kérdést.

Rám nézett, kezeivel összefogta az enyéimet. Túl mélyen nézett a szemeimbe, ettől még jobban zavarba jöttem. Annyira intim pillanat volt, ráadásul a fél csoport előtt.

• Szégyelled, hogy együtt vagyunk?

Nem is értettem, hogyan kérdezhet ekkora marhaságot. Hisz ő is tudta jól, hogy mennyire szeretem. És az istenek is egymásnak teremtettek minket! Hogyan is kérdezhet ilyet?!

• Sosem tennék ilyet!

Közelebb hajolt hozzám, egyik kezével az államat támasztotta. Szemeivel megint az én szemeimet elemezte, kezdtem úgy érezni, hogy belém lát. Nem írnám azt, hogy átlát rajtam, mert az olyan, mintha hazudtam volna neki bármiben is. Én ilyet nem tettem.

• Akkor miért viselkedsz így? - kérdezgetett.

Lesütöttem a szemeimet, de halk, nyugodt szavai, amikor azt mondta, hogy nézzek rá, felemelték szemhéjaimat. Barna szemei szinte könyörögtek, hogy feleljek.

• Mert szégyellem magamat – dünnyögtem.

Arcát döbbenet töltötte el, de attól féltem, hogy félreértette, ezért gyorsan tovább beszéltem.

• Éreztél már olyat, hogy szégyelled mások előtt, hogy szerelmes vagy?

Ezzel az egyetlenegy kérdéssel felnyitottam a szemeit a valóság felett. Azt hittem, megértette, mi történt velem, miért voltam annyira furcsa. Jól hittem.
Egy kis ideig csak engem bámult, próbálta felfogni, mégis mit mondtam. Beletelt egy percbe, az biztos. Pedig elég egyszerű volt.

• Te szégyellsz boldognak lenni? - szólalt meg végül.

Bólintottam.

• Hát... valahogy így, mármint mások előtt. Nem szeretek mások előtt csókolózni vagy hasonlók. Számomra az ilyen annyira személyes.

Joel elmosolyodott és meglepetésemre, mit sem törődve az előbb beszéltekkel, egyszerűen csak megcsókolt. Magam sem értettem, miért nem éreztem a zavar idegesítő létét, de nem is érdekelt. Jól éreztem magamat, nem foglalkoztam a többiekkel. Mintha csak egy kis őszinteségre szükségem ahhoz, hogy el tudjam feledni a körülöttem lévőket.
Szavak nélkül is megértettem, mit akart megmutatni nekem Joel. Hogy nem kell foglalkozni másokkal, azért is mutassam ki másoknak a boldogságomat. De ez nekem nem ment huzamosabb ideig. Ahogy véget ért a csók, égő fejjel néztem Joel szemeibe.

• Már megint csinálod! - morogta halkan.

Lesütöttem a szemeimet. Tudtam jól, hogy mindenki minket néz és ez valahogy különösen irritált. Miért kell mindenkinek engem néznie? Nem akartam én a középpontba kerülni! Nem azért jöttem össze Joellel, hogy mindenki rám figyeljen! Ökölbe szorítottam a bal kezemet, mert a jobbat a törés óta pihentettem. Magamat nyugtatva lassítottam a lélegzetemet, de nem jártam sok sikerrel.
Amikor félrefordítottam a fejemet és megláttam, hogy a gyanúm beigazolódott, nagyon mérges lettem. Úgymond, előbújt belőlem az „állat”.
Szétnéztem az osztályon, a lehető legdühösebb szemekkel, hátha hatok a többiekre, és szerencsémre sikerrel jártam. Elég volt a bámulók szemébe nézni, azonnal elkapták a fejüket. Olyan szigorral néztem mindenkire, mintha ha megszólalnának, küldeném őket haláltáborba.
Joel megint maga felé irányította a tekintetemet, majd halkan és mosolyogva megjegyezte, hogy olyan voltam, mint egy vadmacska.
Nekidőltem izmos karjának, miközben kezemmel az ő kezét fogtam. Nem szóltunk semmit, csak csendben üldögéltünk, de így volt a legjobb. Addig is tudtam gondolkodni. Még csak ekkor jutott eszembe, hogy nem is tanultam erre az órára és több mint valószínű, röpdolgozatot fogunk írni. Bosszankodva vettem magamhoz a táskámat és halásztam elő belőle a füzetemet, hogy átnézhessem az órai anyagot. Igazából fogalmam sem volt, mit vettünk az előző órán. Amúgy se túl érdekes az egész biológia.
Nem is próbáltam meg tanulni, csak egyszer átfutottam az anyagot és újból Joel felé fordultam. Mennyivel érdekesebb és különlegesebb volt, mint az a hülye tantárgy!
Joel azonban nem volt olyan nyugodt, mint én. Miközben a csuklómat bámulta, igencsak fura fejet vágott. Éreztem, nincs minden rendben, hiszen előző éjjel is, amikor beszéltünk, nem magyarázta meg, miért dühös, inkább csak megjegyezte, hogy aludnom kellene.

• Mi a baj? - érdeklődtem.

Joel nem volt képben, először csak értetlenül nézett rám, mintha csak arra várt volna, hogy magyarázzam meg neki, miért vág olyan fura képet.

• Tegnap este az átlagosnál forróbb voltál, de nem mondtad el konkrétan, miért – juttattam az eszébe, hogy miért is kérdetem tőle, hogy mi a baj.

Elmosolyodott és a kézfejemet simogatta.

• Biztos itt akarod ezt megbeszélni, a suliban?

Megráztam a fejemet.

• Na, jó, nem. De később magyarázatot várok.

Joel bólintott, a csengő pedig megszólalt.
Hamarosan megjelent a tanár a teremben, megtartotta a szokásos hangulatban történő óráját. Mégsem írtunk dolgozatot, a férfi egyszerűen csak leadta az anyagot és le is zárhattuk a témát.

A következő órák is úgy zajlottak, ahogy szoktak. Próbáltam volna beszélgetni a lányokkal, de valahogy mindig úgy jött össze, hogy erre nem volt lehetőségem. Pedig szerettem volna megmondani nekik, hogy egyáltalán nem sátánista a banda, egyszerűen csak különcök, és azt is meg akartam osztani velük, hogy nem akarok felhagyni a barátságunkkal, továbbra is szeretném, ha találkozgatnánk, ha beszélgetnénk attól függetlenül, hogy bekerültem a bandába.
Erre azonban nem volt idő egészen addig, amíg olyan órára nem mentem, ahol nem egy csoportban voltunk Joellel, de ott volt Cariba és Ashley. Igazából ők ketten voltak azok, akikkel különösen beszélni akartam. Ők voltak számomra a fontosabbak.
Ahogy beléptem a terembe és megláttam a lányokat és azt, hogy előttük van egy szabad pad, egyből odamentem. Feszültnek látszottak és ezt meg is értettem, de ettől függetlenül egy kicsit morogtam is magamban, amiért első ránézésre olyan morcosnak látszottak. Reméltem, hogy jól fognak alakulni a dolgok, hogy megértenek, és nem én leszek a közutálatnak örvendő személy a körükben.

• Sziasztok – szólaltam meg rekedtes hangon, miközben leültem a székre. - Beszélhetnénk?

A lányok összenéztek, végül mindketten bólintottak. El tudtam képzelni, hogy mi minden járhatott a fejükben, de inkább megmaradtam annál a tervnél, hogy erre nem gondolok, inkább csak beszélek.

• Tudom, hogy ez nektek új és furcsa, hisz majdnem egyik napról a másikra történt. Szeretném elmondani, nem akarom, hogy ez a dolog elválasszon minket egymástól, hiszen barátnők vagyunk! Nekem elhihetitek, egyáltalán nem sátánista bandával lógok, ők egyszerűen csak kilógnak a sorból és ezért hittük őket másoknak.

A lányok egyelőre nem szóltak semmit, csak hallgatták, mit mondok nekik. Így könnyebb is volt a számomra, mert megvolt arra az esélyem, hogy kimagyarázhassam magamat.

• Szeretném, ha továbbra is beszélgetnénk, barátnők lennénk. Tudjátok, hogy társasági ember vagyok, nekem szükségem van rátok is – tettem hozzá.

Ashley időközben hátradőlt a székén, de nem tette össze a karjait a mellkasa előtt, ami azt jelentette, hogy nem zárkózott el a mondandóm előtt. Cariba pedig meg se mozdult, a padon támaszkodva hallgatta, amit mondok nekik. Végül ő szólalt meg először.

• Én is szeretném, ha barátok maradnánk, de el kell hinned, hogy ez elég furcsa nekünk. Hiszen ez a banda csak magával foglalkozik, elég zárkózott, te pedig simán közéjük férkőztél. Nem is beszélve arról, hogy miután Joel csatlakozott hozzájuk, összejöttetek. Nem azt mondom, hogy nekem nem tetszik ez a dolog, egyszerűen csak furcsállom.

Bólintottam. Ez a válasz teljesen korrekt és az elejétől a végéig minden szavát megértettem.
Ezután Ashley mondta el a maga véleményét és ő is azt mondta, hogy egyetért Cariba feleletével. Ez jól esett, fellélegeztem. Legalább nem kell azon agyalnom, hogy mindenki engem bámul, rosszalló tekintettel. Így is bámulnak elegen és amíg meg nem szokják a dolgot, addig bámulni is fognak, ezt tudtam nagyon jól. Ezért is örültem a lányok megértésének.

• De mesélj már, hogy jöttetek össze Joel-el? - érdeklődött Cariba.

Villámgyorsan pörgött az agyam, mégis mit hazudjak nekik. Egy kicsi lelkiismeret furdalásom volt, amiért hazugságban élek, de nem mondhatok el mindent. Titokban kell tartani a dolgokat.

• Tudjátok, mostanában lejárkáltam a rezervátumba, miközben Joel autót szerelt, beszélgettünk meg hasonlók. És egyszerűen csak közel kerültünk egymáshoz – mondtam.

A lányok összemosolyogtak, biztos voltam benne, hogy teljesen elhitték ezt a históriát. Mondtam volna nekik, mivel Joel alakváltó, lenyomatot hagyott rajtam és megpecsételődött a sorsunk?
Ezzel nyugtattam magamat a sok hazugságért. Nem tehettem mást!
Együtt mentünk a következő órára. Bár Joel nem volt ott mellettem, nem éreztem magamat annyira rosszul. Úgy tűnt, a lányok nem haragszanak, úgyhogy egész jól voltam.
Mindezek ellenére nyugtalanított, amit a szerelmemmel beszéltünk. Pontosabban nem beszéltük meg, csak én szerettem volna. Tényleg annyira furcsán viselkedett tegnap és annyira forró volt a bőre. Hirtelen nem is tudtam mihez hasonlítani. Nem emlékeztem, hogy lett volna bármikor annyira meleg. Talán amikor először találkoztam vele, amikor visszaváltozott emberré az erdőben.
Mintha felforrt volna a vére valamitől.
A délelőtt további része egészen nyugodtan telt el. Legalábbis nyugodtabban, mint amire én számítottam. Igaz, ebédnél is a nagy asztalnál ültem a leopárdokkal, néztek is engem nagyon sokan, pontosabban szinte mindenki, de Joel odasúgta, hogy ne is foglalkozzak velük. Egy idő után majd megszokják és nem fognak megnézni. Vagy csak nem annyira. De ezt már csak én tettem hozzá magamnak, gondolatban.
A csapat egy részének még órája volt, ezért mi néhányan, akik már készen voltunk, a kocsinál vártuk őket. A srácok felugrottak a platóra, Joel pedig felsegített engem.
Ben, Christiano – aki külön kérte, hogy simán legyen csak Chris –, és Lewis volt még ott. A többieknek volt egy órájuk.
Lewis egyből elővette a kesztyűtartóból a francia kártyát és már le is ültek játszani Chris-el. Ben, Joel és én inkább beszélgettünk. Pontosabban a fiúk beszélgettek, én pedig figyeltem őket.
Természetesen nem hétköznapi téma volt szóban, ugyanis Joel éppen azt próbálta meg megbeszélni Bennel, hogyan bújhatna ki egy kicsit a délutáni őrjárat alól, hogy velem lehessen. Csak azért volt könnyű rábeszélni Benjamin-t, mert én is ott voltam mellettük. Másképp lehet, több időbe telt volna, vagy egyáltalán meg se kapta volna a „kimenőt”.
Hamarosan meghallottuk a jelzőcsengőt. Joel egyből lepattant a platóról és segített nekem leszállni. Beültünk a hátsó ülésekre, kényelmesen elfértünk. Egy kicsit lehűlt a levegő, ezért hozzábújtam.
Pár percre rá megjelent Chace, Liam és Joseph. Joe felpattant a többiekhez a platóra, Chace és Liam pedig elfoglalták a vezető- és az anyósülést.
Az út közben végig szerelmem arcát figyeltem. Volt benne valami különös aggodalom, valami izgatottság, ami kíváncsivá tett. Innentől kezdve már tényleg nem tudtam elhinni, hogy nincsen semmi gond. Biztos voltam benne, hogy valami történt a városban, valami olyan, ami nagyon komoly és az ők feladatuk, hogy megoldják a helyzetet.
De volt egy olyan érzésem, nekem is közöm lehet a dolgokhoz. Nem tudom, miért, de a srácok néha furán néztek rám. Tudtam jól, hogy nem azért, mert csatlakoztam hozzájuk, hiszen megszerettek a pár nap alatt. Biztosra tudtam, más áll a háttérben.