Épp a mosogatógépbe pakoltam a tányérokat, amikor csöngettek. Kiáltottam Mischa-nak, hogy nyissa ki az ajtót, majd beleöntöttem a mosogatószert a gépbe és elindítottam.
Letöröltem a munkalapot, majd visszapakoltam néhány dolgot a helyére.
Közeledő lépteket hallottam, majd mikor megfordultam, megláttam Joelt az ajtóban.
Csapzott haja az égnek állt, sötétzöld pólója szakadni készült az izmaitól. Hasonló színű bermuda nadrág volt rajta és a szokásos sportcipője. Ahogy megláttam, egyből elfogott a csodálat.
Odamentem hozzá és egy „Joel” felkiáltással az ölébe ugrottam és magamhoz öleltem, megfeledkezve arról, hogy Mischa pár lépésre arrébb áll tőlünk.
Belecsókoltam Joel forró nyakába, majd mélyen belélegeztem bőrének friss illatát.
Anya megköszörülte a torkát, mire lemásztam a leopárdomról és szégyenlősen Mischa-ra néztem.

• Szóval ti...? - kérdezte, mire bólintottam.

Hatalmas mosoly terült szét a száján, de nem tudtam, hogy vajon annak örül, hogy összejöttünk, vagy pedig annak, hogy van, ami Blue Lake-ben tart az érettségi után is.
Matt is megjelent, hátulról átölelte anyám derekát, aki hálásan meredt a páromra.

• Elvinném Deborah-t a rezervátumba – jelentette ki Joel.
• Rendben. Csak hozd is haza – somolygott Mischa.
• Hát persze, hogy hazahoz anya! - szóltam bele.

Odasúgtam kedvesem forró fülébe, hogy átöltözök, majd eltűntem a szobámban.
Minél csinosabban akartam kinézni, természetesen csak Joel kedvéért, bár neki az XXL-es vizes cuccaiban is tetszettem, legalábbis pár hete azt mondta.
Előkerestem a farmerszoknyámat, hozzá választva egy fehér, vékony kapucnis felsőt.
A tornacipő ettől függetlenül megmaradt, csak kiengedtem a hajamat és egy kicsit átfésültem. Befújtam magamat a kedvenc parfümömmel és kimentem az előszobába.
Matt épp Joellel beszélgetett valamiről és reménykedtem, hogy nem arról, hogy mi történik, ha engem megbánt. Zavartan odaálltam melléjük, csak hogy vége szakadjon a tárgyalásuknak.

• Mehetünk? - kérdeztem.
• Hát persze – mosolygott Joel. - Nagyon csinos vagy.

Elpirulva lehajtottam a fejemet és megköszöntem. Már mentünk volna ki, amikor Matt utánam szólt, hogy vegyek föl valami kabátot, mert nincs túl jó idő. Leemeltem a fogasról a farmerkabátomat és felvettem a kedvükért.
A ház előtt állt egy terepjáró, pontosan az, amit már jól ismertem. Joel kinyitotta előttem az ajtót és segített beszállni, majd pár pillanat múlva el is indultunk a rezervátum felé.
Fogalmam sem volt egyébként, mit fogunk csinálni, egyáltalán kihez megyünk, de úgy döntöttem, mindegy, hol vagyok, csak Joel legyen ott velem.
Az úton végig csak bámultam, ahogy vezet, meg sem szólaltam, nem néztem, hogy merre vagyunk, csak őt figyeltem, hogy elnézi a tájat. Fél kézzel vezetett, a másikkal a bal kezemet fogta.
Mikor leparkoltunk, csak akkor néztem körül. Chace és Hilary házát láttam magam előtt.
Kiszálltunk az autóból és kézen fogva sétáltunk a kis kunyhócska felé.
Joel előre engedett, de szorosan mellettem állt.

• Sziasztok – köszöntöttek a többiek.

Természetesen visszaköszöntem nekik és nem ragasztottam magamhoz Joelt, csatlakoztam Hilary-hez, segítettem neki ebédet csinálni, mert, ahogy elnéztem, a falka már éhesnek tűnt. Hilly még valami levest készítgetett, engem pedig odairányított a tojásokhoz, hogy készítsek rántottát. Legalább huszonötöt felvertem, majd beleöntöttem a serpenyőbe.
A srácok már hangosan voltak, zavarta az orrukat és a gyomrukat az étel illata.
Hilly előkészítette a tányérokat, majd kiszedte a levest. A fiúk azonnal nekiugrottak az evésnek, én pedig előre elszörnyedtem, hogy mennyire kajára lesz szükségem Joel miatt.

• Te nem kérsz? - kérdezte Hilly.
• Nem, köszi. Azelőtt ettem, hogy értem jött Joel.

A legrosszabb az volt az egészben, hogy nem beszélhettük meg a dolgokat sunyiban, mert a fiúk túl jó hallása miatt mindegy lenne az is, ha kiabálnánk.

• Elmesélt mindent?

Hilly kérdésére felkaptam a fejemet. A zabáló páromra néztem, aki épp behúzott egyet Penn vállába. Olyan vidám volt, örömmel telített el, miközben néztem.

• Azt hiszem, igen – feleltem.

Kuncogott egy sort magában, miközben kanalazta a levest.

• Pontosan tudom, mennyire furcsa lehetett tegnap neked – jelentette ki.

Ahogy belegondoltam, lehet, hogy tudta, de pontosan nem tudta, az biztos.

• Téged is egy... torzszülött elől mentettek meg? - kérdeztem jelezve, hogy nem ugyanaz.
• Nem éppen – mosolygott. - De mikor Chace felvilágosított a dolgokról, elájultam.
• Jól tetted – vicceltem.

A rántottával telepakolt hatalmas tálat letettem az asztal közepére, mire a fiúk körbeálltak és lökdösődtek az ebédért. Mint egy csapat ovis kisfiú.
Néhányuknak én szedtem, néhányan maguknak szedtek. Ha nem lett volna semmi köztem és Joel között, már biztosan megfájdult volna a haverjaitól a fejem. Így viszont elmosolyodtam a viselkedésükön. Elképzeltem, hogy mi lesz, hogyha netán nekem kellene főznöm erre a társaságra. Belepusztulnék, az biztos. Még jó, hogy tudok és valamilyen szinten szeretek is főzni.

• Ezek kegyetlenek – roskadtam le Hilary mellé.
• Örülj, hogy nem a te párod a falkavezér! - kacagott.

Összetettem a kezeimet, mintha imádkoznék, mire mindketten nevetni kezdtünk.
Tényleg hálás voltam azért, hogy Joelnek lettem teremtve és nem Chacenek. Szegény Hilary-nek mennyi mindent meg kell hallgatnia, ami a falkában van. Nézeteltérések, egyéni problémák. Mindez roppant nehéz lehet. Nem csak az alfa hímnek, a kedvesének is.
Ebéd után Hilly és én elmosogattunk, ugyanis nála csak kézi mosogató volt. Letöröltem az asztalt is, majd fáradtan elterültem a kanapén. A leopárdok elmentek futni egy kört mondván, hogy szükségük van futásra. Hát legyen, ahogy ők szeretnék. Addig Hilary és én legalább tudtunk beszélgetni a nélkül, hogy attól kellene tartanunk, véletlenül meghallják.

• Mikor jöttetek össze Chace-szel? - kérdeztem tőle.
• Nem sokkal az után, hogy először átváltozott. Én épp végzős voltam.

Ekkor esett le, hogy miért nem látom Hilary-t az iskolában: mert nem jár!

• Úgy érted, idősebb vagy, mint Chace?
• Egy évvel – bólintott.

Kezdtek egy kicsit összekavarodni a dolgok, ezért megkértem Hilly-t, hogy magyarázza el ezt az egészet, mert már semmi sem tiszta a fejemben. Mosolyogva kezdett bele a mesélésbe.

• Tizenhat éves volt Chace, mikor először átváltozott, de már nagyon közel állt a tizenhetedik születésnapjához. Ő harmadikos volt, én pedig végzős. Már azelőtt is találkoztunk, de akkor nem ragadott magával. Pontosan emlékszem, hogy amikor a szalagavató próbáján egymásra néztünk, milyen érzelmek kerítettek a hatalmába. Mintha mindig is rajongásig szerettem volna. Nagyon különös volt és az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy miért pont én lettem neki teremtve, mikor egy évvel idősebb vagyok nála, de úgy látom, mindez nem számít.

Elképzeltem magam előtt a csodaszép Hilary-t, ahogy a szalagavató próbáján a tornateremben elmennek egymás mellett, egyszerűen csak egymásra néznek és megpecsételődik a sorsuk.
Újdonsült barátnőm kedves arca szinte sugározta magából a boldogságot, szinte öröm volt nézni.
Átéreztem a boldogságát, pontosan tudtam, mik jártak a fejében.
Jó volt elhallgatni a történetét, olyannak tűnt, mint egy mesebeli álom. Teljesen tökéletesnek.

• Joel már akkor hozzád tartozott, amikor átváltozott. Csak azt még te nem tudtad. Borzalmas volt elnézni, hogy mennyit szenved, míg újra nem láthat.
• Akkor miért nem jöhetett el hamarabb? - kérdeztem.
• Mert Chace nem gondolta, hogy bevésődés lehet köztetek. Azt mondta, hogy rajtad nem látta a rajongást, csak a szimpátiát. Azt hitte, nem téged teremtettek Joelnek, ez esetben pedig felesleges lenne rosszabbítani a helyzetet – magyarázta Hilary. - Most már mindannyian tudjuk, hogy tévedett.

Bólintottam és elmosolyodtam. Pontosan. Chace tévedett. Engem teremtettek Joelnek. Valószínűleg ő azt látta, amit kifelé mutattam: hogy visszafogom az érzelmeimet. Ezért gondolhatta úgy, hogy nem kell megosztani velem a titkot, hiszen nem tartozom közéjük. Ez nem így volt.

• Tudom, hogy ez témaváltás, de érdekelne valami. Most akkor tényleg léteznek az egyiptomi istenek? Mármint... Joel mesélt Básztetről, a macskaistennőről, de... olyan hihetetlen.

Hilly elmosolyodott.

• Nem gondolod, hogy az is elég hihetetlen, hogy a párod alakváltó?

Rendben, jogos a kérdés, ezt aláírom. De nem válasz a kérdésemre.

• Dehogynem. Csak... én nem igazán hittem semmiben. Mármint nem hittem, hogy létezik Isten, abban meg pláne nem, hogy a görög istenek léteznek. De pont az egyiptomiak találták el az igazságot? - kérdeztem.

Láttam Hilary-n, hogy megfogtam ezzel a kérdéssel. Volt egy olyan érzésem, ő sem tudta pontosan, mi az igazság. Talán még ő is csak találgatni tudott.

• Az a helyzet Deby, hogy én sem tudom pontosan. Szerintem... az a legenda, amit Joel elmesélt neked, az is csak találgatás. Lehet, hogy egyszerűen csak... egy egyiptomi nő beleszeretett egy leopárd bundájába és... nem folytatom, úgy is tudod – nevetett. - De természetesen ebben sem lehetünk biztosak. Ha van egy legenda, abban szerepelnie kell legalább egy istennek. És mivel Básztet a macskaistennő, így őt tették bele. De lehet, hogy nem is létezik. Ezt nem tudhatjuk addig, míg a túlvilágra nem kerülünk. Már ha van túlvilág.

Elgondolkodtató dolgokat mondott és azt hiszem, tényleg igaza volt mindebben. Épp ez volt az idegesítő, hogy nem tudhattuk pontosan, mégis mibe kellene hinnünk. Minden vallás azt hirdeti, hogyha nem hiszünk abban az istenben, akkor átok fog sújtani minket, vagy a pokolba kerülünk, vagy boldogtalanok és kitaszítottak leszünk. Ezek után döntsük el, hogy mit kellene tennünk, miben kellene hinnünk. Hisz ez nem megy csak úgy, mert valami azt mondta. Attól, mert nekem azt mondják, hogy ugorjak a kútba, még nem teszem meg.
Ha Joel csak úgy elmondja, hogy alakváltó, de nem látom a szemeimmel, nem hittem volna el neki. De láttam és tudtam, igaza van. És valahogy örültem is ennek. Ha nem léteznének ilyen misztikus dolgok, nem lennénk együtt és valószínűleg továbbra is visszavágynék LA-be, de már egyáltalán nem éreztem késztetést a költözésre. Persze Jasmine továbbra is hiányzott, de valahogy úgy éreztem, a fejem és a szívem teljesen bezsongott. Már csak Joel számított.
Kimentünk az udvarra, mert Hilary egy kicsit szédült. Leültünk a kerti hintába, én összekuporodtam, Hilly viszont kényelmesen elfeküdt, de lábait felhúzta. Halk susogást hallottunk az erdő felől és mindketten elmosolyodtunk, amikor megláttuk Chace-t közeledni.

• Üdvözletem, hölgyeim – köszönt udvariasan, majd odajött hozzánk és megcsókolta kedvesét. - Nem unatkoztok? Átnéztük az egész erdőt és mindenki beugrott egy kicsit Abraham-hez, mert csinált valami sütit, de én inkább jöttem haza. Van, aki édesebb – mosolygott és megint megpuszilta Hilary ajkait.

Elmosolyodtam, majd elképzeltem magam előtt, ahogy tömi a sok... alakváltó a hatalmas gyomrát süteménnyel, Joelék apró házacskájukban. Milyen kellemes látvány lehet! Irigyeltem Abraham-et.

• Joel mikor jön? - érdeklődtem.

Chace felegyenesedett és csípőre tette a kezeit.

• Azt mondta, hogy bedob pár szelet tiramisut, aztán jön is. Most már tudom, milyen idegesítő tud lenni, ha állandóan Hilary-re gondolok – nevetett. - Tudd meg, nagyon jól csókolsz Joel szerint. Tovább nem részletezném.

Hilly vidáman nevetett, én pedig zavartan elmosolyodtam. Milyen kellemetlen lehet hallani egymás gondolatait, féltve őrzött titkait. Mi lesz, ha még közelebb kerülünk egymáshoz? Majd az egész falka azt fogja hallani, hogy mit műveltünk az este? Összerándult a gyomrom.
Már régóta gondolkodtam azon, miért volt kezdetben annyira ellenséges Chace velem, ezért úgy döntöttem, rákérdezek. Eleinte nem is igazán tudtam, hogyan tegyem fel neki a kérdést, és hát olyan jól elvoltak Hilary-vel, kegyetlenség lett volna tőlem megzavarni a románcukat, még ha csak pár percre is.

• Chace, elárulnál nekem valamit? - szólaltam meg, hangom itt-ott megakadt.

A srác leakadt szerelméről egy kicsit, hogy rám tudjon figyelni. Ez nagyon kedves gesztus volt tőle, pedig még csak nem is ismer. Talán éppen elég neki, hogy a barátnője kedvel és az egyik haverja szerelme vagyok. És persze összeköt minket a titok is.

• Persze – vigyorgott. - Mi az?

Nem tudtam, mégis hogyan kellene belekezdenem ebbe az egészbe. Attól tartottam, meg fog haragudni rám, amiért felhozom a múltat, de engem nagyon érdekelt a válasza, így hát hamar rávágtam a kérdést a kérdésére.

• Miért voltál annyira... ellenséges velem?

Chace elmosolyodott. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem lett ideges a kérdésemről.

• Nem tudom – jelentette ki.

Felhúztam a szemöldökömet. Ez hülye válasz volt a részéről.

• Nem tudod? - kérdeztem vissza.

Megrázta a fejét. De ez nem magyarázat! Így nem fogok nyugodtabban aludni! Nekem tudnom kell, hogy mi az igazság! Azzal, hogy rávágja, „nem tudom”, én még nem leszek okosabb.

• Hát... - láttam rajta, hogy töri az agyát. - Elmondom, de ne haragudj meg, oké?

Kifújtam a levegőt. Ennyire rossz nem lehet, hogy így felkészít rá! Éreztem, hogy remegek, annyira kíváncsi voltam.

• Oké – vágtam rá.

Megfogalmazta magában, mit mondjon, mielőtt megosztotta velem. Én közben felkészültem a legrosszabbra is, de egy dolgot megfogadtam: kerül, amibe kerül, nem sértődök meg!

• Olyan rossz érzésem volt veled kapcsolatban. Úgy éreztem, hogy valami... valami különös van benned, amitől kirázott a hideg – csúfondáros félmosolyra húzta a száját. - És úgy éreztem, a közeledben lenni veszélyesebb, mint a mi életünk.

Oké, nem is volt annyira rossz, mint sejtettem. De az a különös dolog engem is zavart. Mégis mi olyan különleges bennem? Hisz ugyanolyan vagyok, mint bárki más! És veszély, az én közelemben? Legfeljebb elüt egy kocsi, mi rosszabb történhetne? Annyira nem vagyok felelőtlen.
Belekapaszkodtam a hintába, hogy meg tudjak állni a lábamon. Zsongott a fejem.

• Mégis bevállaltad – dünnyögtem.

Ő is és Hilary is elmosolyodtak. Én viszont nem igazán éreztem magamat jól.

• Igen – felelte egyszerűen Chace.

Szörnyen utáltam, amiért szinte kikövetelte, hogy további kérdésekkel bombázzam, de ő magától többet nem akart mondani. Szörnyen felbosszantott ezzel a szórakozásával. Ő viszont tudta, hogy mennyire idegesít és még direkt jól érezte magát.

• Miért? - kérdeztem.
• Mert megpróbáltalak megfejteni. Tudni akartam, hogy mitől tartok.

Most rajtam volt a sor, hogy nevessek. Tőlem tartani? Mi vagyok én, vámpír? Én csak egy ártalmatlan emberke vagyok a sok közül! A legnagyobb bűnöm az, hogy egyszer „kölcsönvettem” anyámtól öt dollárt, semmi több. Nem voltam bandita, sose volt gonosz, hataloméhes lelkem.
Chace sem vágott búskomor képet, széles vigyorra húzta az ajkait, majd megint lehajolt Hilly-hez, hogy újból megcsókolja. Mondanom sem kell, milyen jó érzés volt nézni őket.
Észrevettem valamit Hilary nyakán. Két félhold alakú piros nyomot láttam a kulcscsont felett nagyjából három centivel. Nem akartam megkérdezni, hogy az mi, inkább magamban tartottam.
Ismerős hang a nevemet kiáltotta. Boldog mosollyal fordultam meg és kapaszkodtam a szeretett férfi nyakába. Ajkaink egyből egymásnak tapadtak, bőre forró volt, égette az enyémet.
Alig bírtam elengedni, de nem akartam a többiek előtt rámászni Joelre, ha elragadna a hév.
Gyors lezártam a csókot és inkább mosolyogva szerelmem csillogó szemeibe néztem. Olyan jó érzés volt újra látni. Mintha évek teltek volna el, pedig csak két órán keresztül voltunk távol egymástól. És még Hilary is próbálta elvonni a figyelmemet. Nem igazán sikerült, mert általában a fiúkról volt szó, így hát nem tudtam elfelejteni Joelt sem. Őt sosem tudnám elfelejteni.

• Megyünk, jó? - nézett el a vállam fölött Joel.

Chace lenyugtázta, az én vadállatom pedig felkapott a karjaiba és berohant velem az erdőbe. A fák csak úgy suhantak mellettünk, én pedig szinte belebújtam Joel felsőjében, mert nem akartam arra koncentrálni, hogy mindjárt belerohanunk egy hatalmas fának a törzsébe. Kellemetlen élményekkel mennénk tovább. Már ha tovább tudnánk menni.
Belefúrtam arcomat Joel mellkasába és vártam, hogy megérkezzünk. Igazából fogalmam sem volt, hova akarunk menni, de nem is gondolkodtam ezen, mert kezdtem megérteni, mit jelent az a mondás, hogy „mindegy, hol vagyunk, csak az nem mindegy, kivel”. Nagyon sokáig hittem azt, hogy engem nem éppen a szerelemre teremtettek, aztán jött ez az egyiptomi srác és kész, végeztünk. Megpecsételődött a sorsom ezzel a költözéssel. És őszintén szólva, már egyáltalán nem is bántam. Még bolondnak is tekintettem magamat, amiért kezdetben annyit szenvedtem itt, Blue Lake-ben. Hálás is voltam Mischa volt főnökének, amiért elbocsátotta és az anyámnak is, amiért ezt a helyet választotta. Fogalmam sem volt, mit csináltam volna egy másik városban, misztikus lények nélkül.
Megérkeztünk. Joel megállt és a lábaimra állított, pár másodpercig még a karjaiban fogott, hátha megszédültem. Mikor megbizonyosodtunk róla mind a ketten, hogy nem fogok összeesni, elindultunk a ház felé. A rezervátumban voltunk, nem hozzám mentünk. Ennek örültem is, mert semmi kedvem nem volt anyám enyelgését hallgatni. Matt nagyon kedves férfi, és jó érzéssel töltött el, hogy Mischa rátalált, de ennyi nekem elég is volt a kettejük kapcsolatából.
Puha, meleg kéz fogta körbe az enyémet, miközben a ház felé sétáltunk. Korábban tartottam attól, hogy Abraham mit fog szólni, hogy összejöttünk, de már nem izgat a kérdés. Nagyon is örült neki, bár én nagyon kellemetlenül éreztem magamat kezdetben. Mischa viszont még nem tudott a dolgokról. Napközben általában azt mondtam, hogy Cariba-t vagy Ashley-t látogatom meg, csak néha hoztam fel Joel nevét. Mindezek ellenére mindig a rezervátumban lógtam, csak próbáltam észrevétlen maradni. Nem akartam, hogy minden tini rólunk fecsegjen.
Ahogy beléptünk az ajtón, megcsapott a tiramisu kellemes illata. Abraham igen gyakran játszotta a szakácsot és a cukrászt, de szüksége is volt rá olyan gyerek mellett, mint Joel.
Leendő apósom – hihetetlen, máris így nevezem -, amint meglátott minket, széles vigyorra húzta az ajkait és integetett. Már pillanat alatt ott álltam mellette, mintha kihagyott volna az agyam néhány másodpercet, ameddig az ajtóból odaértem a konyhába, az asztal mellé. Egész barátságos lett a viszonyunk, még arra is megkért, hogy tegezzem. Nem esett nehezemre, néha olyan bolond volt, mint a fia, csak felnőtt kiadásban.

• Milyen mennyei illatok! - támaszkodtam neki a főzőpultnak.
• Sejtettem, hogy itt fogtok kikötni, szóval gondoltam összedobok valamit – kacsintott Abraham.
• Hát jól tetted – helyeselt Joel.

Felvett egy darabot a tányérról és belegyűrte a szájába. Hogy ne legyen annyira mohó és tanuljon is ebből, megszúrtam az oldalát, mire fél métert arrébb ugrott. Gyors összerágta a süteményt, lenyelte és már ugrott is hozzám, felkapott a karjába, berohant velem a szobájába, letett az ágyra és kegyetlenül megcsikizett. Annyira nevettem, már fájt az állkapcám. Még sikoltoztam is egyet-kettőt vihogva, a végén pedig már alig kaptam levegőt. Abraham megállt az ajtóban és mosolyogva megjegyezte fiának, hogy igazán békén hagyhatna már, mielőtt bepisilek. Sipítva menekültem az ágy másik sarkába, minél messzebb Joeltől. Minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugtassam magam, de ahogy megüresedett az ajtó, egyből kirohantam, megtámadva a mellékhelyiséget. Bezártam magam mögött az ajtót és kihasználtam az egyedüllétet. Igaz, Joel bármelyik pillanatban rám törhette volna az ajtót, mégse idegeskedtem, mert tudtam jól, úgyse tenné meg. És biztos voltam benne, hogy kapott volna tőlem egy jó kis pofont. Nem illik hölgyekre rárontani!
Megmostam a kezeimet és megigazítottam az összekócolódott hajamat. Immáron teljesen lenyugodva mentem vissza a „büntető szobába”. Joel az ágyán feküdve zabálta a tiramisut, rám várva. Úgy látszott, hogy ő is lenyugodott végre, így merészen leültem mellé az ágyra. Kivettem a kezéből egy szelet sütit, és miközben megettem, kegyetlenül bámultam a halálosan komoly arcot vágó Joelre. Tisztára olyan volt a helyzet, mintha valami elképesztő dolgot tettem volna, pedig csak megettem előle a tiramisu egy darabját. Úgy láttam, hogy Joel szemében ez is halálbüntetést érdemelt volna, ha nem rólam volna szó. Felvettem a következő szeletet, körülbelül leharaptam a felét, mire legnagyobb meglepetésemre Joel átkarolta a hátamat és a lábaimat, az ölébe vett és ajkait az enyéimre tapasztotta. A döbbenetben elveszve elfelejtettem visszacsókolni. Joelt viszont ez látszólag egyáltalán nem zavarta, a legkisebb mértékben sem, sőt még szét is nyitotta a számat, és ami az abszolút pofátlanság volt, és ha nem róla lenne szó, kicsit gusztustalan is, hogy a nyelvével kihalászta a sütit a számból és áttette a sajátjába. Megértettem, hogy mire ment ki a játék, ezért játszva a sértődöttet, ellöktem magamtól Joelt, sőt még egyedül is hagytam a szobába. Kimentem a konyhába Abraham-hoz és vártam, utánam jön-e egyáltalán. Jól tudtam, mi lesz a reakciója, pár pillanat múlva már ott állt mellettem, kezében a tányérral, amit felém tartott. Nem bírtam tovább játszani a sértődöttet, felvettem a félbeharapott darabot és elfogyasztottam, ami megmaradt nekem.
Abraham magában kuncogott rajtunk, majd elővett egy kis üdítőt a hűtőből. Öntött három pohárba belőle, majd egyet elém, egyet Joel elé tett. Gyorsan felhajtottam a rostos narancslevet, majd berohantam a szobába. Az ágyon ültem, közvetlenül a radiátor mellett, amikor megjelent Joel.
Ő se bírta tovább, elvigyorodott, csak utána jött be a szobába és csukta be maga mögött az ajtót. Leült az ágy szélére és kifelé bámult az ablakon, én viszont őt néztem. Pár percig így ültünk, majd mintha hirtelen megváltoztatta volna a döntését, rám nézett és megint csak elmosolyodott. Feljebb ült az ágyon, közvetlenül mellém. Ráhajtottam a fejemet az izmos vállára, ő pedig átkarolt. Fogalmam sem volt, hogy lehet valakinek ennyire forró a bőre, de nem volt zavaró, igenis jól esett. Azért kíváncsi voltam, nem kapnának-e hőgutát Miami strandjain? Negyvenöt fok a napon, ők szintén hasonlóan forróak, ami körülbelül negyven-negyvenöt fokot jelent. Jesszusom! Egy átlagos ember ekkora testhőmérséklettel már a halálán volna, vagy legalábbis életveszélyben!
Láttam rajta, hogy valami zavarta, ezért csendben voltam, esélyt adva annak, hogy belekezdjen a beszélgetésbe. Amikor nagy levegőt vett sejtettem, hogy meg fog szólalni. Még a gyomrom is belefájdult az idegességben, vajon mi nyomja a lelkét.

• Beszélhetnénk? - szólalt meg végül.

A válaszom egy halk „ühüm” volt, de biztos voltam benne, ő így is jól hallotta, így hát nem ismételtem meg magamat. Csak vártam, hogy folytassa a mondanivalóját.

• Tudom, nem akarod, hogy az egész város rólad beszéljen, de én szeretném, ha hétfőn velünk jönnél az iskolába, ha átölelhetnélek és megcsókolhatnálak mások előtt is, akik nem a falkába tartoznak. Én csak... meg akarom mutatni az egész világnak, hogy az enyém vagy – fakadt ki.

Már kezdtem volna mondani a védőbeszédemet, hogy a nélkül is csak az övé vagyok, de teljesen megértettem, mit akart mondani. Más szemszögéből eléggé önzőnek tűnhetnék, amiért nem veszem figyelembe a szerelmem akaratát, de ez egyáltalán nem így van. Nem vagyok önző, éppen ellenkezőleg. Az ő érdekeit vettem figyelembe.

• Joel, én ezt csak miattad teszem! Te helyes vagy, izmos és lényegében menő, én viszont annyira rosszul érzem magam, amiért nem vagyok olyan tökéletes, mint te! - feleltem.

Már tudtam jól, hogy mi fog következni: Joel lelkem mélyéig fog beszélni. Bármikor, ha nem voltam elégedett önmagammal, olyan hegyi beszédeket tudott tartani, mintha szónoklásra született volna. Lehetne átlagos tanár, politikus, vagy akár professzor is. Bár ehhez igazán sokat kellene tanulnia, de mi baj lehet? Hiszen van ideje! Miért élne asztalosmunkából, ha máshoz van tehetsége?

• Deborah, te vagy a legtökéletesebb ezen a világon, ne felejtsd el! Bármit is gondolsz magadról, hidd el nekem. Te gyönyörű vagy, csinos és okos! Ne mond, hogy nem illesz hozzám!

Valami ilyesmire számítottam, vagy egy kicsit hosszabbra, de tudtam jól, tartalomra ez lesz.
Magam elé bámultam és hallgattam Joel egyenletes lélegzetvételét. Annyira csendes volt és megnyugtató. A kezem Joel térdén pihent, ő pedig ujjaival a kézfejemet simogatta. Úgy éreztem, rögtön elalszom, de próbáltam minél inkább ébren tartani magamat. Egyszerűen csak fáradt voltam és így jobban csukódtak lefelé a szemhéjaim. Ha nem ráz fel, ott helyben elalszok.

• Deby ébren vagy? - szólogatott.

Bólintottam.

• Igen, csak elméláztam.

Halkan nevetett rajtam, miközben mindketten kibámultunk az ablakon. Elég szépen besötétedett már, nem is csodálkoztam azon, hogy közel álltam az alváshoz. Van ez így.

• Aludnod kellene – ez inkább kijelentés volt, mint kérdés.

Megráztam a fejemet. Nem akartam otthagyni Joel-t.

• Nem akarok hazamenni – suttogtam.

Felemeltem a fejemet és szerelmemre néztem. Gyönyörű szemeivel engem nézett, majd meleg, puha ajkaival homlokon csókolt. Pontosan tudtam, hogy milyen jelentéssel bír az ilyen csók. Ez jelzi a személyek közötti tiszteletet és szeretetet. Szerelmes párok között mondhatni olyan „udvarias csók”. Régimódinak is szokás mondani, ezért is udvarias.

• Nem mondtam, hogy menj haza – súgta.

Elmosolyodtam és úgy éreztem, hogy egy kicsit el is pirultam. Mivel nem volt már világos, szerencsémre nem látszódott, hogy vörös a képem.

• Alszol velem? - kérdeztem.

Bólintott, én pedig eldőltem az oldalamra. Joel beférkőzött mögém, kezével pedig átölelt. Tipikusan romantikus – összebújós – ölelés volt, ami még jobban esett. Éreztem a nyakamon a leheletét, elhallgattam a szuszogását. Nem telt bele sok idő, elszenderedtem.
Amíg aludtam, szinte álom nélkül, de végig éreztem a karomat, hátamat melegítő testet.

Úgy nyitottam ki a szemeimet, mintha rémálmom lett volna. Megfordultam és csak ekkor vettem észre, hogy Joel is elaludt mögöttem. Óvatosan belenyúltam a zsebembe és elővettem a mobilomat. Majd kiesett a kezemből, amikor megláttam, hogy mennyi az idő. Az egy dolog, hogy hétvége van, de már vasárnap, és biztos voltam benne, hogy Mischa is azon tanakodik, hogy hol maradok ilyen sokáig. Szinte kiugrottam Joel erős karja alól, mire ő is felébredt. Álmos tekintettel meredt rám, mi ilyen sürgős, mire közöltem vele, mennyi az idő. Észhez kapott és ő is felugrott. Mindketten a cipőinket rángattuk a lábainkra, majd kirohantunk a szobából. Csipkedte az oldalamat, mire egyre gyorsabban próbáltam menekülni előle. Felkaptam a kanapén hagyott széldzsekimet és már be is álltam az ajtóba. Joel nem vett fel semmit, egyszerűen csak levette a tartóról Ab autójának kulcsát és már indultunk is. Gyorsan elköszöntem Abraham-től és már sétáltunk is a kocsi felé.
Beültem az anyós ülésre és bekötöttem magam. Joel beindította az autót és a fűtés helyett csak szólt, hogy bújjak oda hozzá. Eleget tettem a kívánságának, hozzábújtam és átkaroltam a karját.

• Jól aludtál? - kérdezte mosolyogva.
• Igen. És te?
• Még szép!

Elmosolyodtam és nyomtam egy puszit a vállára.
Az út hosszúnak tűnt, pedig nem volt túl messzi a rezervátum a Park sugárúttól. Berobogtunk az utcába, csak a lakás előtt állította le a motort. Semmi kedvem nem volt bemenni a házba, de már biztosan elmúlt tizenegy óra is. A biztonsági övet visszatettem a helyére, de nem szálltam ki az autóból. Joel közelebb hajolt hozzám, úgy néztük egymás szemét.

• Jössz este? - kérdeztem.

Kérdésre kérdéssel felelt.

• Szeretnéd, hogy jöjjek?

Felhorkantam. Még ilyen kérdést!

• Hát persze!

Elmosolyodott és adott egy puszit az ajkaimra.

• Akkor jövök.

Bólintottam, majd belenyomtam a fejemet a nyaka hajlatába és kacéran, szórakozottan beleharaptam. Most én voltam a leopárd, a vadmacska. Szerelmem fel is nevetett, mire én is elmosolyodtam. Még egyszer közelebb bújt hozzám, majd legalább fél perces csókot váltottunk. Reméltem, hogy Mischa nem áll az ablakban, de ahogy Joel ajkai az enyéimhez értek, már nem is érdekelt ez a dolog. Semmiképpen se akartam kiszállni a kocsiból, de végül muszáj volt, mert Mischa már az ajtóban állt és várta, hogy bemenjek.

• Akkor este – sóhajtottam.
• Este – mosolygott.

Adott még egy puszit a számra, én pedig kiszálltam a kocsiból, végignéztem, ahogy elhajt, majd elindultam befelé a házba. Figyelmen kívül hagytam anyám kérdését, egyszerűen csak bocsánatot kértem, hogy ilyen későn értem haza, majd bementem a házba, egyenesen a szobámba. Kiterültem az ágyamra és már néztem is az órát. Negyed tizenkettőt mutatott, úgy döntöttem, hogy eszek egy kicsit, megfürdök, aztán azt mondom, hogy lefekszem aludni, hátha Joel hamarabb megjelenik, mint ahogy számoltam rá.