Ütött az óra – mégpedig szó szerint. Felültem az ágyamon, szinte éreztem, ahogy átjár a költözéstől való félelem. Nyolcat mutatott a telefonom, ezért elmásztam a fürdőszobáig, megmosni az arcomat. A tükörbe nézve láttam, mennyire látszik rajtam az éjszakai sírás nyomai. Egyelőre azonban nem sminkeltem, mert még hátra volt egy búcsúzás a barátnőimtől.
Visszamentem a szobámba és felvettem egy zöld vászon térdnadrágot, egy halványkék topot és mivel Blue Lake kicsit dimbes-dombos, tornacipőt.
A hajamat kiengedve hagytam, a cuccaimat pedig kipakoltam a nappaliba. Fél kilencre jön értünk a taxi, kivisz minket a repülő térre, a gép kilenc negyvenötkor indul.
Körülbelül bő két óra az út, Arcataban fogunk leszállni és onnan még forgalomtól függően legalább negyed óra Blue Lake.
Mischa már nagyon izgatott volt. Nem bírt egy helyben ülni, percenként nézte, hogy mennyi az idő.

• Nyugalom anya, még van egy csomó időnk – szólaltam meg, mikor már meguntam a járkálását.
• Tudom! És pont ez az, ami zavar! Még húsz percet kell várni, hogy ideérjen a taxi! Csak félek, hogy nagy lesz a forgalom és nem érünk oda időben! - már majdnem a körmét rágta.

Megráztam a fejemet jelezve, bolondságokat beszél. A legnagyobb forgalomban is mindössze fél órára laktunk a repülőtértől. Csak azért megyünk taxival, mert bőven van csomagunk.
Látva Mischa idegeskedését, kiült rajtam a frász és én inkább féltem, hogy elérjük a gépet, mint idegeskedtem, hogy lemaradunk róla. Szeptember vége van, annyi bál várna még rám, amelyekről lemaradok!
Hallottam, hogy csöngetnek, így gyors az ajtóba ugrottam. A hét lányból – ahogy számítottam – mindössze négy volt jelen. Jasmine állt legelöl, kisírt szemeivel azonnal meghatott és már éreztem is a gombócot a torkomban. Behívtam a csajokat, akik százszor megígértették velem, hogy írunk egymásnak leveleket, bármi jó/rossz történik, mihelyst lehet, szólok nekik, és a többi.
Segítettek kipakolni az utcára a csomagokat. Mischa örömére és az én szomorúságomra a taxi pár perccel hamarabb megérkezett, mert állítása szerint kicsit nagyobb a forgalom. Hálás voltam neki. A marha! Miatta tényleg el kell költöznünk.
Jasmine és a többiek a könnyeikkel küszködve búcsúztattak el engem. Bemásztam a taxiba és ameddig láttuk a lányokat, addig integettem nekik, ahogy ők is nekem. Nagyot sóhajtottam.
A sofőr segített nekünk kipakolni a holmiinkat a reptérnél és ameddig Mischával pakoltak, megnéztem, mennyi az idő. Kilenc múlt tíz perccel, eléggé nagy forgalom volt, sokat araszoltunk. Pazar, legalább nem kell annyit várni a gépre.
Mischa kezében ott voltak a repülőjegyek. Megkerestük az Arcata-ba induló járat kapuját és beálltunk a sorba. A csomagjainkat átvilágították, elvégezték a szokásos biztonsági intézkedéseket és mivel minden rendben volt velünk, tovább mehettünk. Leültünk a váróba, én pedig a telefonomra néztem. Kilenc huszonötöt mutatott. Nagy levegőt vettem és csak bámultam magam elé. Valahogy úgy éreztem, félek. Mi lesz velem, egy olyan lánnyal, aki a nyüzsgéshez van szokva? Meg fogok őrülni a hatalmas csendtől. Bár reméltem, pont akkor érkezünk, amikor valami fesztivál lesz, vagy hasonló, hogy kevésbé unjam magamat. Egy teljesen új helyre megyek, és azt sem tudom, mit fogok ott kezdeni magammal. Vajon befogadnak az emberek? Lesznek, akik rajtam fognak röhögni? Mit fognak hozzám szólni? Utolsó évben odakerül egy teljesen ismeretlen ember…
Beleremegtem a gondolatokba és megint éreztem a torkomban azt a bizonyos gombócot. Elkaptam a fejemet, Mischa ne lássa, mennyire elgyötört vagyok. Az embereket kezdtem figyelni, ahogy igyekeznek a járatokhoz, egymással beszélgetnek, újságot olvasnak vagy várják, hogy megérkezzen a gépük. Ahogy én is.

• Az Arcata-Eureka reptérre tartó járat megérkezett – jelentette ki a bemondó. - A géphez a hármas kapun keresztül juthatnak el.

Mischa rám nézett, mosolyogva. Felálltunk a helyünkről, felkaptuk az utazóinkat és már el is indultunk a repülő felé. A kapun átérve megláttam a hatalmas gépeket és görcsbe rándult a gyomrom. Kissé féltem a repüléstől, hogy valami katasztrófa történik pont akkor, mikor én is rajta vagyok. Megráztam a fejemet, el akartam tüntetni ezeket a gondolatokat.
Semmi baj Deby, minden rendben lesz – mondtam magamnak.
Megkerestük a helyeinket, szerencsére én ültem legbelül, Mischa pedig mellettem, így megúsztam, hogy valami öreg pedofil mellém kapjon helyet. Fellélegeztem.
Ahogy elindult a gép, a gyomrom hirtelen a torkomba szállt. Belemartam a karfába jelezve, rettentően félek. Sűrűn kapkodtam a levegőt, a szemeimet pedig becsuktam. Körülbelül egy-másfél percig tartott ez az állapot, utána már olyan volt, mintha buszon utaztam volna, csak a levegőben.
Minden aggodalmam elszállt, sokkal jobban lettem. Ahogy repültünk, folyamatosan éreztem, hogy a szemhéjaim állandóan lecsukódni készülnek, ezért vettem a bátorságot és lehunytam őket.
Elaludtam.

Arra ébredtem fel, hogy Mischa a nevemen szólít, és a karomat piszkálgatja. Mikor először kinyitottam a szemeimet, homályosságot láttam, aztán két pislogás után kitisztult a kép. Még mindig repültünk, de ahogy kinéztem az ablakon láttam, már rég nem LA felett vagyunk.

• Most mondta a pilóta, tíz perc múlva leszállunk – jelentette ki boldogan.

Bólintottam és kicsit feljebb ültem a széken, mert alvás közben kicsit lecsúsztam. Megvakartam a homlokomat és sóhajtottam egyet.
Tíz percet bírj ki és megmenekülsz – gondoltam magamban.
Kibámultam az ablakon és láttam, valami folyó felett repülünk. Elvétve láttam felülről egy-egy felhőt, igazán szépen és érdekesen nézett ki ilyen nézetben. Életemben körülbelül másodjára ültem repülőn. Az első alkalommal Mischa egy altatóval intézett el, ami kiütött a négy órás úton. És mivel most korán keltem, nem aludtam ki magamat, gyógyszerre sem volt szükség.

• Kapcsolják be a biztonsági öveiket, leszállunk – hallottam a pilóta hangját.

Gyors bekapcsoltam az övemet és összetettem a kezeimet. Az első pillanattól kezdve ezt vártam, hogy leszálljunk. Anyám is látta rajtam a megkönnyebbülést és halványan elmosolyodott – láttam a szemem sarkából.
Kinéztem az ablakon és láttam, hogy a földhöz közeledünk. Végignéztem a leszállást és megkönnyebbültem, amikor láttam, a gép földet ért. Fellélegeztem és már csak azt vártam, hogy leszállhassunk. Csak fél percet kellett várni és már láttam is az Arcata-Eureka repülőterének épületét. A pilóta megköszönte, hogy az ők utazási irodájukat választottunk, olyan rutin szöveg, amit a repülések után eldarálnak, mert hát muszáj. Nem lehet őket hibáztatni érte.
Kikapcsoltam az övemet és felálltam, minél hamarabb kiszabadulhassak a repülőgépből.
Leszálltunk a gépről és nagy kő esett le a szívemről, hogy végre talajt éreztem a lábam alatt. Bementünk az épületbe, megvártuk a csomagjainkat, aztán elindultunk a kapu felé. Megint átvizsgáltak minket, a holminkat, aztán kimentünk és fogtunk egy taxit. Bepakoltuk a csomagtartóba az utazótáskákat, aztán beültünk a hátsó ülésekre. Misha elmagyarázta a sofőrnek, hogy Blue Lake-ig vigyen minket, még az utcát és a házszámot is megmondta neki. Fel volt írva egy papírra, amit egy pillanatra átvettem tőle.

Park Sugárút, 125.

Kíváncsi voltam, vajon hogyan nézhet ki. A kettőszázkilencvenkilences autópályáról kanyarodtunk le, amikor megláttam Blue Lake üdvözlő tábláját. Végig a város szélén mentünk. Lekanyarodtunk és láttam, az egyik ház melletti táblára következő volt kiírva: Park Sugárút. A taxis végig nézte a házszámokat, ahogy én is. Már a közepe felé jártunk, amikor a száztizenhármas számot észrevettem.
Hamarosan megérkezünk – mondtam magamnak.
Láttam anyán, mennyire izgatott, vajon mit szólok az új otthonunkhoz, de én nem voltam annyira elszállva az egész helytől, mint ő. Baromi csendesnek bizonyult, pedig szombat volt! Nem is értettem, ilyenkor hol lehetnek az emberek. Úgy vettem észre, nem csöppentünk bele semmiféle fesztiválba.

• Megérkeztünk – zökkentett ki a gondolatmenetből a taxis mély hangja.

Én azonnal kiszálltam, Mischa viszont még bent maradt, hogy kifizesse a fuvart. Elkezdtem kipakolni a bőröndöket a csomagtartóból, rá a járdára. Mikor végre végeztem a pakolással körbenéztem, egyáltalán hova is fogunk mi költözni, mert a házszámtáblát még nem találtam meg. Néztem sorban: százhuszonegy, százhuszonhárom és százhuszonöt.
A ház barackvirág színű volt, bordó ablakkeretekkel és párkányokkal. A cserepek is hasonló színűek voltak, a kerítés fája narancssárgára volt festve, a beton része pedig kréta fehérre. Földszintes ház volt, másfél szobás, egy konyhával és egy fürdővel. A ház mögött egy elkerülő út, házak nélkül, a mögött pedig egy erdő, millió óriási fával díszítve. Minden csupa zöld.
Mischa beállt mellém és boldogan sóhajtott egyet.

• Csodaszép igaz? - kérdezte.
• Tetszik – mosolyogtam.

Átkarolt és kezével megsimította a bal vállamat.

• Pakoljunk be.

Bólintottam, majd ahány táskát csak elbírtam, bevittem a kapun belülre, hogy ne az utcán legyenek. Mischa előre ment és kinyitotta az ajtót, én pedig bevittem két táskát, ő pedig hármat. Még egy bőrönd kint maradt, azt bevittem, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
Egy előszobában találtam magamat, ahol alig volt valami. Kabátakasztó, ember nagyságú tükör, vezetékes telefon, ilyesmi. Jobbra volt egy ajtó, ami a konyhát rejtette, balra pedig a gyerekszoba. Előre elmosolyodtam, közvetlenül az ajtó mellé építették a szobát. Szuper!
Bevittem a bőröndjeimet és körülnéztem, hogyan is néz ki.
A fal bordóra lett festve, a bútorok sötétbarnák voltak. Az ágy a sarokban volt, legtávolabb az ajtótól, keresztbe. A takaró és párnahuzat az ágy szélére lett téve. Az ággyal szemben, az ajtó felőli oldalon volt egy íróasztal, székkel. Az ajtóval szemben volt két szekrény, az én cuccaimnak talán kicsit sok, de majd meglátjuk.
Kinyitottam az egyik szekrény ajtaját, ahova bepakoltam a különböző polcokra a felsőket. Legfelülre pakoltam a melegebb felsőimet, középre a vékony, de hosszú ujjúakat, legalulra pedig a topokat és az ujjatlanokat. A másik oldalon csak két polc volt: ide a hosszú és a rövid nadrágokat pakoltam be. Középen volt hely, ahova felakaszthattam a kabátokat, ingeket, öveket, alá pedig bepakoltam a cipőket és a papucsokat. Ezek után a képeket kitettem a polcokra, az üres táskákat pedig beledobtam a másik szekrénybe. Kimentem a szobából és szétnéztem, mit hol keressek szükség esetén. A szobám mellett volt a fürdőszoba, azzal átellenben a mosdó. Az előszoba végén volt látható a nappali-étkező. Egy kisméretű asztal állt a jobb oldalt a falnak tolva, három székkel körbe véve. A másik oldalon volt egy kanapé, egy fotel és azzal szemben egy hetvenkettő centiméteres tévé.
A tévé mellett jobbra láttam egy ajtót, amin bekopogtattam. Kopogás közben kicsit belöktem és láttam, hogy Mischa buzgón pakolja ki a cuccait a szekrényekbe, felhúzza az ágyneműket és otthoniassá teszi a szobáját. Mikor észrevett, egyből odajött hozzám.

• Annyira örülök, hogy itt lehetünk. Ezt a gyönyörű házat teljes komforttal vásároltam, nagyon jó üzlet volt – jelentette ki boldogan.

Magához ölelt, én pedig viszonoztam az ölelését.

• Éhes vagy? - kérdeztem.

Bólintott. Megkerestem a konyhát, amiben volt minden: hűtő, mosogatógép, kuka, munkalap és egy kisebb asztal, két székkel, ahova le lehetett ülni beszélgetni, vagy egyedül reggelizni, de nem rendes evésre volt kitalálva.
Belenéztem a szekrényekbe és láttam, hogy rengeteg edény, evőeszköz és tányér maradt itt nekünk. A hűtő viszont üres volt, tálat pedig nem ehettünk.
Visszamentem anya szobájához, hogy megkérdezzem, merre van itt bolt.

• Gondolod, hogy van itt olyan bolt, ami nem zár be délben? - kérdeztem.
• Nem tudom – egyenesedett fel a pakolásból. - De van egy térképem a városról, legfeljebb sétálsz egy kicsit.

Odaadta a pénztárcáját és a térképet, én pedig elindultam valamerre az idegen városban. Bárhová néztem, a háttérben mindenhol fák és dombok dobták fel a helységet. Jobbra mentem az utcánkon addig, míg meg nem láttam, hamarosan letérhetek a Raymar sugárútra. Tovább kanyarogtam kezemben térképpel, míg végül meg nem láttam, a Harmadik utcában egy boltot, ami már nyitva van. A telefonom órájára néztem, egy óra múlt három perccel.
Elmosolyodtam és átsétáltam az úton, hogy bemenjek a boltba, miközben azon gondolkodtam, mégis mit főzzek ebédre.
A bolt nem volt túl nagy, de mivel az eladón kívül csak én voltam, ez nem zavart senkit. Udvariasan köszöntem és láttam rajta, azon gondolkodik, ki a fene lehetek. Nos, igen, még nem látott engem senki.
A makaróni mellett döntöttem, így vettem tésztát, sajtot, sűrített paradicsomot és darált húst. Miközben pakoltam a cuccokat a szatyorba, a nő vette a bátorságot, hogy hozzám szóljon úgy, nem azt kérdezi meg, kérek-e még valamit.

• Új vagy itt?

Ránéztem és egy kicsit szüneteltettem a vásárolt holmik pakolását.

• Igen, ma érkeztünk meg – feleltem.
• Kivel jöttél?
• Az anyámmal.

Rám mosolygott, én pedig gyors visszanéztem a szatyorra és beletettem a két dobozka sűrített paradicsomot is, mellé a pénztárcát, hogy azt se kelljen kézben vinnem.

• Érezzétek jól magatokat – szólt utánam.
• Köszönöm – válaszoltam kurtán.

Kimentem a boltból és megpróbáltam eligazodni a térképen, hol is vagyok. Oké, rájöttem, ha balra végigmegyek az úton, lekanyarodok jobbra és azon az úton hazajutok. E helyett azonban annyit csavarogtam, hogy fel se bírtam fogni, minek kacskaringóztam olyan sokat.
Megnyugtatott a helyzet, hogy legalább eddig el tudok jutni a nélkül, hogy a rendőröknek kelljen hazavinniük, mert én nem találok haza.
Ahogy visszagondoltam, el se tudtam hinni, hogy LA hatalmas utcáin nem vesztem el.
Sikeresen hazaértem és szóltam Mischának, hogy a konyhában leszek. Ő éppen a fürdőszobában tevékenykedett, elhelyezte a tisztítószereket a fürdőkáddal szemben lévő szekrénybe.
Elővettem néhány edényt, az egyikbe vizet öntöttem és feltettem a tészta felét főni – kettőnknek ennyi bőven elég is volt, erre az egész napra is. Elővettem egy másik tálat, beletettem a darált húst és a sűrített paradicsomot, majd összekavartam. Miközben vártam, hogy megfőjön a tészta, elszórakoztattam magamat. Találtam egy régi újságot, amiben voltak rejtvények, azokat fejtegettem, de azért nem feledkeztem meg teljesen az ennivalóról, időnként felálltam kavargatni, főleg a tésztát, mivel hamar leragad. Abbahagytam a rejtvény fejtését, már a szószt is feltettem.
Egy idő után Mischa megjelent az ajtóban, mélyet szagolva a makaróni illatú levegőbe.

• Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom – mosolygott.
• Azon vagyok – feleltem. - Megterítesz? Még vagy öt perc és készen lesz.
• Persze – bólintott.

Elővett a szekrényből két tányért, elöblítette őket, majd letette a kis asztalra, ameddig előkeresett hozzá két villát. Én már előkészítettem a jénai tálat és a sajtreszelőt. Megkóstoltam a szószt, az már készen volt, le is vettem tartalékra, ameddig a tésztát figyelgettem.
Pár perc múlva már leszűrtem a tésztát, beleöntöttem a jénaiba, majd összekavartam a szósszal.
Átvittem a nappali-étkezőbe és megkértem Mischát, szedjen egy kicsit nekem is, addig visszamentem, hogy elővegyem a hűtőszekrényből a sajtot.
Vacsora közben beszélgetni kezdtünk, Mischa elmagyarázta, három oka is volt a költözésnek. Egyrészt meggyűlölte Los Angelest, az agyára ment a rengeteg ember. Másodszor nem győzte fizetni a lakbért, harmadrészt pedig kirúgták a munkahelyéről, de kapott egy ajánlatot innen és egyszerűen nem bírta elutasítani, kellett neki a munka. Így már kezdtem egy kicsit megérteni és bűntudatom is támadt, amiért kiakadtam és kiabáltam vele.

• Itt nincs középiskola – szólalt meg hirtelen. - Viszont itt van a szomszéd város, Arcata, ahol leszállt a gép, oda járnak az itt lakó tinik.

Pár másodpercig csak néztem rá, elfelejtettem rágni a számban lévő falatot, aztán észbe kaptam és folytattam az evést. Már előre tartottam az első naptól az iskolában. Megremegett a gyomrom.

• Hogy fogok eljutni oda? - kérdeztem.
• Van iskolabusz, ami átvisz oda titeket. Nem mindenki jár azzal, szóval biztosan lesz helyed.

Bólintottam, de még így sem nyugtatott meg ez az egész.
Miután befejeztem az evést, visszamentem a konyhába és beletettem a mosogatógépbe az elhasznált tányérokat, edényeket, a jénai tálat pedig lefedtem és ott hagytam a munkalapon.
A délutánt javarészt otthon töltöttem. Tévét néztem, telefonon beszélgettem Jasmine-nal és még néhány barátnőmmel, máris hisztiztek egy sort, mennyire hiányzom nekik, én pedig elmeséltem, hogy néz ki a házunk, milyen hihetetlen sokan laknak itt. Megígértem nekik, ha feltölt a gép, elugrok a városba és csinálok róla pár képet, hogy láthassák, hol élek.

Vasárnap, ígéretemet betartva, a feltöltött elemekkel a fényképezőgépembe elmentem várost nézni.
Először is a házunkkal kezdtem. A szobámmal, nappalival, konyhával, aztán a házat több szemszögből is. Tájképeket csináltam és felkerestem azt a parkot, amit a térképen Perigot Parknak hívtak. Az a hely egyszerűen gyönyörű volt! Mindenhol fa, padok, egy csomó út, ahol lehet futni, szerintem úgy a fél várost elfoglalhatta.
Alig találkoztam emberekkel. Nem tudom, ezen a helyen hol lehetnek ilyenkor, de volt egy olyan érzésem, otthon ülhettek a gép előtt, tévéztek vagy valami hasonló, ezért is inkább csak a felnőttekkel találkoztam.
Mikor hazaértem, Mischa nem volt otthon, el kellett mennie valahová, így egyedül maradtam.
Megnéztem egy filmet az HBO kettőn, és már hallottam is az ajtó nyitódást.
Kimentem az előszobába és láttam, hogy egy srác állt ott, kezében zacskókkal. Pillanatra meglepődtem, de megjelent mögötte anyu, úgy láttam, biztosan ismerik egymást.

• Kicsim, ő Joel Shafra – szólalt meg. - Joel, ő a lányom, Deborah.
• Szia! - mosolygott rám vidáman.

Halványan elmosolyodtam és intettem neki, majd átvettem Mischától az egyik papírzacskót és szóltam a srácnak, jöjjön utánam. Bevittük a cuccokat a konyhába, majd elkezdtem pakolgatni a müzlit és hasonló élelmiszereket a szekrénybe. Joel a falnak támaszkodva nézte, amit csinálok.

• Hallottam, te is az Arcata Középiskolába jársz – szólalt meg hirtelen.
• Igen, holnaptól.
• A postától indul az iskolabusz és a Park sugárúthoz legközelebb a Railroad és a Raymar sugárút sarkán áll meg, szóval ott legyél olyan negyed nyolc körül – mosolygott még mindig.
• Köszi, hogy szóltál – somolyogtam vissza.
• Hát akkor holnap találkozunk.

Bólintottam, majd figyeltem, ahogy kimegy a konyhából. Nagyon aranyos srác volt, pontosan olyan, mint akit a legjobb barátomnak el tudnék viselni. Egyiptomi származású lehetett, legalábbis a magassága, az izmos testalkata és a hosszú, fekete haja erről árulkodott. Na meg persze a vezetékneve. Eléggé furcsa volt ahhoz, hogy amerikai legyen. Nagyon szimpatikusnak találtam, és ahogy elnéztem Mischát, ő is. Beállt az ajtónak támaszkodva, karba tette a kezeit a mellkasán és a reakciómra várakozott, én viszont nem szóltam egy szót sem.

• Aranyos srác, igaz? - kérdezte, amikor már nem tudta megvárni, hogy mondjak valamit.
• Aha, jó fej lehet – feleltem, majd folytattam a pakolást.

A beszélgetést ezzel le is tudtuk. Bepakoltam mindent a szekrényekbe és a hűtőbe, Mischa pedig feltöltötte tusfürdővel meg hasonló dolgokkal a fürdőszobát.
Bementem a szobába és azon gondolkodtam, mégis mit fogok én itt csinálni, mikor a legnagyobb lehetőség a parkban rejlett. Rendben, volt a városban kávézó, általános suli, boltok, egy hotel és egy sportpálya is... de egy tinédzser a kávézón és a sportpályán kívül hova menne? Mozi? Bevásárlóközpont? Semmi? Megráztam a fejemet: ez így nem fog menni!