Sosem szárnyaltattam túl messzire a fantáziámat. Miért is tettem volna? Az életem szinte tökéletes volt Los Angelesben, ahol sosem történt különösebb dolog velem azon kívül, hogy találkozhattam néhány hírességgel. De nekem ez teljesen megfelelt. Aztán anyám gondolt egyet és elráncigált Blue Lake-be, Humboldt megyébe, Kalifornia másik felébe. Unalmas szenvedésnek gondoltam az elkövetkező hónapokat, de nem így történt. Szerelmes lettem, különleges emberek közé kerültem. Olyanok közé, akik nélkül már el se tudnám képzelni az életemet. Annyira fontosak lettek a számomra, hogy bármit megtennék értük. Teljes önzetlenségből, mert én lennék a legboldogabb, ha áldozatot hozhatnék értük. Annyit vigyáztak rám, hogy egyszerűen muszáj viszonoznom.

Olyan erős bátorság tört fel belőlem, hogy az összes kínzást, amit kitaláltak nekem, túléltem volna. A szívem össze-visszakalapált, a kezem remegett, de tudtam, hogy nem menekülhetek. Ha ez kell ahhoz, hogy a szeretteimnek, szerelmemnek ne kelljen többé szenvednie miattam, ha az életem szükséges hozzá, akkor legyen. Tisztában vagyok egy dologgal: a gyáva ezerszer meghal; a bátor csak egyszer.